Ötödik alkalommal van lehetőségem autóm forgalmi engedélyét egynapos zöld bérletként használni Magyarország vasúti hálózatán. A célterület ismét a Dunántúl, konkrétan Kőszeg, még konkrétabban szeretnék egy pillantást vetni a vonatablakból gyermekkori nyaralásaim színhelyére.

A mai nap első izgalmaként véletlenül kipróbálhattam az új Alstom metrószerelvényt. Nem alakult ki semmi különös véleményem, csak arra lennék kíváncsi, fognak-e ezek is annyi évet és kilométert futni, mint szovjet elődeik.

Ma szombatra esik az autómentes nap, így nem sok utasra számítottam, de folyamatosan jön vonatunkhoz a nép a Déli pályaudvaron, még az indulás előtti percekben is, és Kelenföldön is sok a felszálló. Tehát meglepően sokan vagyunk, négyen ülünk az utolsó kocsi egyik fülkéjében.

Kelenföld után is meglepődöm, teljesen fel van szedve a pálya a 30a vonalon. Már sok-sok éve szólnak hírek a kétvágányosításról, de úgy látszik, végre tényleg megvalósul ez a terv.

Tárnokon még kaotikusnak látszanak a viszonyok, de utána simán robogunk Székesfehérvárig a szép új pályán. A Dunántúl békés arcát mutatja, szépek a Veszprém előtti kopár dombos részek is.

Minden megállásnál van utascsere, végig aránylag sokan utazunk, csak Devecsertől lett egy üres fülke az utolsó kocsiban.

Bobán fordul a kocka, a vonat eleje, 3 kocsi, tovább közlekedik Szombathelyre, a hátsó 2 kocsi pedig, ellenkező irányban indul majd tovább önálló vonatként, azaz az utolsó kosiból az első lett.

A mi vonatunkon kívül is sok mozgás van Boba állomáson. Pesti gyorssá egyesítik a Szombathely illetve Zalaegerszeg felől érkező vonatrészeket. A Pécs Celldömölk sebesnek is most van ideje.

Kis késéssel, 13:14-kor indulunk tovább. A táj rendezett és nyugalmat sugárzó. A vasúti pálya szépen fel van újítva, csúcssebességével tud rajta közlekedni a régi mozdony a régi kocsikkal.

Zalaszentiván állomás nem lett utaskényeztetőbb utolsó utunk óta, továbbra is csak a pénztár és a WC áll az utasok rendelkezésére, a kávéautomatára még várni kell, hiába lett GySEV végpont ez az állomás. Az egyetlen érdekesség a vagonmérleg, de nem nagyon tudom, mit mérhetnek rajta, lehet, hogy a környéken berakodott faszállító vagonokat.

Vasvártól délre húzódik, egy talán 60-70 méter magas dombvonulat, amelyről nemrég meglepetéssel olvastam az Index vasúti fórumán, hogy ott tolómozdonyos rásegítést szoktak alkalmazni nehéz tehervonatok esetén, Pácsony és Vasvár állomások között. Tehát erősen figyeljük a történéseket. A mi vonatunkon utazva csak annyit lehet érzékelni, hogy erősebben dolgozik a mozdony. Útitársam mérései szerint 25 km/ó sebességet vesztünk mire felérünk a dombtetőre. Innen már akadálytalanul gördülünk le a Szombathely körüli síkra.

Nem sok idő van átszállni, de szerencsére nem volt számottevő késés, így simán elérjük a Kőszeg felé induló iker Jenbacher motorvonatot. Vonatoztam már Kőszeg felé 275, 375 gőzőssel, mindenféle ABymot szerű motorkocsikkal, Bézével, sőt egy rövid ideig még MDmot is járt arra, de ilyen szép, kényelmes és dinamikus motorkocsival most először utazom erre.

Gyermekkoromban, és még utána is sokat jártam ezen a vonalon, de ma már, hosszú kihagyás után, alig fedezek fel ismerős részletet. Régi nyaralásaim helyszíne, a Gulner malom is nagyon megváltozott. Az épület egy részét az új gazda átépíttette, alig emlékeztet a régi valójára. A gazdasági épületekhez viszont nagyon régen nem nyúlt senki, jól megépítették az ősök, hogy még nem roskadtak teljesen össze.

Még néhány pillanatnyi nosztalgiázás és megérkezünk Kőszeg állomásra.

Kőszeg csodálatos kisváros, de most nincs idő még az indóház megtekintésére sem, mert a GySEV három percet ad az irányváltásra, és máris indulunk vissza Szombathelyre. Ismét tudok egy gyors pillantást vetni a malomra, meg a szépen felhízott Kőszegfalvára, melynek határában még egy mesterséges tó is létesült.

Oda-vissza kevesen utazunk a motorvonatban, amely mostanában szinte óránként, naponta tizenhétszer, még szombaton is tizennégyszer fordul Szombathely és Kőszeg között.

Szombathely is kellemes város. Indóháza ez évtől a GySEV legnagyobb állomása lett,
mivel október elsejétől átvették az alábbi vonalszakaszok működtetését a MÁV-tól:

A szombathelyi állomás kívül-belül rendezett, szerencsére még a resti is működik, szusszanunk egyet a következő etap előtt.

Személyvonattal sokkal érdekesebb vonatozni, így nem várjuk meg a pesti IC-ét, hanem egy szóló Jenbacher kocsi fedélzetén, személyvonattal indulunk Csornára.

Vonatunk a Kisalföldön robog keresztül, lehetővé téve az utazónak számba venni az Alföld és Kisalföld közötti hasonlóságokat és különbözőségeket. Többfelé cukorrépa dombok várnak elszállításra, útitársam szerint idén az aszály miatt sokkal kisebbek a gumók.

Csorna előtt megállunk 8 percre Szil-Sopronnémeti állomáson, előre engedjük az IC-ét, legyen idő hozzákapcsolni a soproni részt is, mire mi is felszállhatunk majd rá.

Hét utassal a fedélzeten, pontosan érkezünk Csorna állomásra.

Azt hittem üres lesz a vonat, így szombat este, de elég jól tele van a szép nevű Borostyánkő IC. Négyen ülünk a négyes bokszban, de szerencsére tágas a Bpm kocsi, így kényelmesen utazunk.

Győrben nagyon sokan leszállnak, de még többen szállnak fel, gyakorlatilag tele van a kocsi. Én mint hobbi utas, keveset utazom IC-vel, hiszen tipikusan nem a gyors eljutás a cél, hanem maga a vonatozás. Most kihasználom az alkalmat, és próbálom magam igazi utasként elképzelni. Az IC valóban a legpraktikusabb módja vonattal eljutni valahová, de nem egy túl izgalmas szerep üldögélni az akváriumban. Most kifelé nézelődni sem nagyon lehet, mert egyre sötétebb van odakint. Szerencsére jól haladunk, másfél óra alatt Pesten vagyunk.

A Keletiben még végig sétálok szép színes vonatunk mellett. A végén három kék START kocsi, majd három zöld-sárga GySEV kocsi, elől pedig egy vörös ÖBB Taurus.