Egy pénzügyi tanácsadó írta valahol, hogy nem szabad túlfizetni az alkalmazottakat, mert előbb-utóbb többet foglalkoznak a fogyasztással, (avagy a vonatozással,) mint a munkával. Engem a ritkán folyósított csekély fizetésem megóv a túlfogyasztástól, de sajnos vonatozni sem tudok annyit, amennyit eltervezek. Ám szerencsére idén is tartott autómentes napot a MÁV-START, így immár negyedszer vonatozhattam egy jót, öreg autóm forgalmijával.

Tipikusan egyedül szoktam vonatozgatni, de most útitársam is akadt, akinek szintén van kedve megkerülni a Balatont. Délről jó nagy ívben, Pécs felé indulva.

Történetesen tavaly és tavalyelőtt is a Dráva IC-vel indultam az autómentes napra, de akkor még a Keletiből. Nem csak az induló állomás változott, hanem a szlovák vagonok helyett MÁV-START IC kocsik vannak a vonatban. Szerencsére a két Szarajevóig közlekedőből az egyik, a ŽRS, lehúzható ablakú, természetesen oda telepszünk. Az egész kocsiban dohányszag van, az üléshuzatot az idő vasfoga vagy egy ideges utas itt-ott kilyuggatta, de a lehúzható ablak kárpótol minket. A fülke tágas, az ülés kényelmes, a WC öreg, de takarított és kellékekkel felszerelt.

A 40-es vonalon nem ritkák a késések, most is +15 felé járunk, ezért útközben azon dilemmázunk leszálljunk-e Szentlőrincen, vagy vessünk-e egy futó pillantást a pécsi állomásra is. Végül Pécs mellett döntöttünk, de csak éppen bepillanthattunk a felállványozott indóházba, máris indulni kellett tovább, pedig szíves töltöttük volna ott azt a 20 percet, ami a menetrend szerint elvileg rendelkezésre állt volna.

A Pécs - Szombathely sebesvonaton meglepően sokan vannak induláskor. Van azért még sok szabad ülés, de a lehúzható ablak mellettieket már mindet elfoglalták, így egy darabig ablaküvegen keresztül bámészkodunk.

Szentlőrinc után egy szakaszon nagyon csattognak a kerekek, de így sem megyünk túl lassan. Nemsokára kisimul a pálya, szépen tempózik rajta a jó állapotú Csörgő, amely jól elboldogul a háromkocsis vonatával.

Szigetvártól kevesebben vagyunk, jut már lehúzható ablak is. Kicsit fedett az ég, de jó idő van a szemlélődéshez, élvezet dízel vonta vonatban utazni. A látvány akkor igazán kellemes, amikor jó közel vagyunk a Drávához.

A Dráva mellől elkanyarodva, Nagykanizsa után, a zalai dombok közé érve lesz ismét nagyon szép a vidék. Régen vonatoztam utoljára a 17-es vonalon, igyekszem minden percét kiélvezni.

Az állomások régiesen rendezettek, jó hosszú, üres vágányokkal. A pálya jó állapotú, dízelünk rendületlenül teszi a dolgát. Hamar elrepült a közel három és fél óra, a Pécs és Zalaszentiván közötti érdekes vonatozás közben.

Sok órás vonatozás után Zalaszentivánon lett volna egy sörre való idő, de múltbéli halovány emlékeim alapján nem sok jóra számítottam. A csomópont szépen megújult, ám restit most sem láttam sehol, sőt még egy kávéautomatát sem. Viszont volt egy ajtó, amire kívülről azt írták, belépni tilos, belülről meg azt, hogy csukd be magad után. Benéztem, hátha ez a kocsma, de nem láttam söntéspultot, csak egy csomó monitort. Így csak az indóház egyetlen utaskényeztető létesítményét, a WC-t tudtam kipróbálni.

Furcsa, hogy a Nagykanizsa - Szombathely fővonal nem megy be Zalaegerszegre, de az még furcsább, hogy a 17-es és a 25-ös vonalak csomópontja semmi közepén épült fel. (Bár ez nem is annyira szokatlan az ősök gyakorlatában, most hirtelen még Börgönd és Rétszilas jut eszembe, mint lakott helytől távolabb épült keresztező állomások.) Az idevetődő idegen azt gondolná, hogy Zalaszentivánon csak átszálló utasok vannak, de ez a valóságban nem így lehet, hiszen pénztár működik az állomáson.

Sok mulatságot nem kínál az állomás, mindössze egy átrobogó szép tehervonatot csodálhat meg az utazó. Az első vágányon 4 részes Bézé vonat áll, ebből három kocsi Zalaegerszeg felé, egy pedig Nagykanizsa felé indul nemsokára.

A Zalaegerszeg - Celldömölk személyvonat is Bézé lenne, ha az EU nem tartotta volna fontosnak a közvetlen szlovén-magyar vasúti kapcsolat villamosítását. Így viszont Szili robog két kocsival a szép, új pályán. Nem utazunk sokan ezen a vonaton, a 2. kocsiban 14 utast számoltam.

Az aránylag jó állapotú Bo kocsi az egykori Savaria expresszt idézi fel bennem. Nosztalgiázás közben a megállókat nézem az ablakból. Az újak, nem meglepő módon, a korábban Zalalövő felé látottakhoz hasonlítanak, de szerencsére vannak szépen felújított régi épületek is. Már akkor is megcsodáltam, hogy a 25-ös vonalon nem egyformák a peronok, hanem a megállítani tervezett vonatok hosszához igazították a méretüket.

Ukk állomáson is csak átszállásra van idő, de kocsmát amúgy sem láttam az indóházban.

Nincs vonatozás Bézé nélkül, bár ma csak 28 km, 33 perc jut belőle. Természetesen a Bzx panoráma peronján választjuk, onnan figyeljük az itt is jó állapotú pályát, és csodáljuk a szép tájat. A környéken bazaltbányák működnek, ezért itt lokális teherforgalom is van.

Tapolca állomáson több büfének látszó objektumot célzunk meg, de csak romokat találunk. Szemben van ugyan egy vendéglátó-ipari egység, de most nincs idő átmenni oda. Vonatozásaim során szeretek laza átszállásokat tervezni, lehetőleg kocsmalátogatással, ám ma sűrű a műsor, és mindösszesen egy rosszacska gépi kávé Tapolca állomás automatájából a vonatozáson kívüli szórakozás.

Igaz kocsmázás nélkül, de ismét igazi vonattal indulunk útnak. A remot M41 könnyedén elboldogul az öt kocsival. A Bko most nem tűnik olyan kényelmesnek, mint legutóbb, de ki is akarna üldögélni, ha az ablakban is tud nézelődni.

Tavalyelőtt a déli parton vonatoztam haza az autómentes napon, mindekét esetben úgy tűnt, ősszel határozottan kisebb a Balaton. Kétségkívül más arcát mutatja a tó, mint nyáron, de talán még szebb is így, nyaralók nélkül, néhány vízbe révedő horgásszal a parton. Az viszont teljesen biztos, hogy szezonon kívül sokkal jobb az északi parton vonatozni. A déli parton jórészt kihalt házak, üres utcák mellett robog a vonat. Az északi part kevésbé beépített, kanyargósabb a vasút, sokkal élvezhetőbb a Balaton és a táj.

Sajnos az autómentes napot nem júniusban tartják, így gyakorlatilag már sötétben érünk Almádiba. A forgalmista határozott mozdulatokkal adja a jelzést az induláshoz, de feleslegesen, mert kontakthibás lámpájából elveszett a zöld fény. Ám az utolsó kocsi két nyájas utasa, akik szokásukhoz híven az ablakban lógnak, résen vannak, így némi kapcsolgatás után felvillan a zöld fény, és máris mehetünk tovább.

Vonatunk kerülővel, Pusztaszabolcs felé közlekedik Budapestre. Székesfehérváron kicsit hezitáltunk, ne váltsunk-e egy gyorsabb vonatra, de végül nem adtuk fel a biztos kényelmet. A hangosbemondó szerint Kelenföldig meg sem kellett volna állnunk, de Pusztaszabolcson időzünk egy negyedórácskát, miközben M41-ünket V43-ra cseréljük.

Már korábban is volt egy megfogalmazhatatlan érzetem, amely csak most, a villamos vontatás közben erősödött tudatos észlelésé: fűtöttek a vonaton. Nem kicsit, nagyon.

Ma a pécsi IC kivételével minden vonat nagyjából pontos volt, a tapolcai gyors is időben érkezik a Déli pályaudvarra.

Az eddigi négy autómentes nap közül ma vonatoztam a legtöbbet, 688 kilométert. Ez mintegy 11.650 forintba került volna, ha nincs autóm. De van autóm, tehát ingyen vonatozhattam. Ezért lett a beszámoló címe Urak, vonatra fel, negyedszer.