Urak, vonatra fel, negyedszer
Egy pénzügyi tanácsadó írta valahol, hogy nem szabad túlfizetni
az alkalmazottakat, mert előbb-utóbb többet foglalkoznak a fogyasztással, (avagy
a vonatozással,) mint a munkával. Engem a ritkán folyósított csekély fizetésem megóv
a túlfogyasztástól, de sajnos vonatozni sem tudok annyit, amennyit eltervezek.
Ám szerencsére idén is tartott autómentes napot a MÁV-START, így immár negyedszer
vonatozhattam egy jót, öreg autóm forgalmijával.
Bp.Déli - Pécs
IC 259: V43 1282, Bpmz, Blm (ŽRS), Bp, Bp, Bp, WRR, Ap, Bybdtee
Tipikusan egyedül szoktam vonatozgatni, de most útitársam is akadt,
akinek szintén van kedve megkerülni a Balatont. Délről jó nagy ívben, Pécs felé indulva.
Történetesen tavaly és tavalyelőtt is a Dráva IC-vel indultam az
autómentes napra, de akkor még a Keletiből. Nem csak az induló állomás változott,
hanem a szlovák vagonok helyett MÁV-START IC kocsik vannak a vonatban. Szerencsére a két
Szarajevóig közlekedőből az egyik, a ŽRS, lehúzható ablakú, természetesen oda telepszünk.
Az egész kocsiban dohányszag van, az üléshuzatot az idő vasfoga vagy egy ideges utas
itt-ott kilyuggatta, de a lehúzható ablak kárpótol minket. A fülke tágas, az ülés
kényelmes, a WC öreg, de takarított és kellékekkel felszerelt.
A 40-es vonalon nem ritkák a késések, most is +15 felé járunk,
ezért útközben azon dilemmázunk leszálljunk-e Szentlőrincen, vagy vessünk-e egy
futó pillantást a pécsi állomásra is. Végül Pécs mellett döntöttünk, de csak
éppen bepillanthattunk a felállványozott indóházba, máris indulni kellett tovább,
pedig szíves töltöttük volna ott azt a 20 percet, ami a menetrend szerint elvileg
rendelkezésre állt volna.
Pécs - Zalaszentiván
Sebes 8905: M41 2164, AByee, Bydee, By
A Pécs - Szombathely sebesvonaton meglepően sokan vannak induláskor.
Van azért még sok szabad ülés, de a lehúzható ablak mellettieket már mindet elfoglalták,
így egy darabig ablaküvegen keresztül bámészkodunk.
Szentlőrinc után egy szakaszon nagyon csattognak a kerekek, de így sem
megyünk túl lassan. Nemsokára kisimul a pálya, szépen tempózik rajta a jó állapotú Csörgő,
amely jól elboldogul a háromkocsis vonatával.
Szigetvártól kevesebben vagyunk, jut már lehúzható ablak is. Kicsit
fedett az ég, de jó idő van a szemlélődéshez, élvezet dízel vonta vonatban utazni.
A látvány akkor igazán kellemes, amikor jó közel vagyunk a Drávához.
A Dráva mellől elkanyarodva, Nagykanizsa után, a zalai dombok közé
érve lesz ismét nagyon szép a vidék. Régen vonatoztam utoljára a 17-es vonalon,
igyekszem minden percét kiélvezni.
Az állomások régiesen rendezettek, jó hosszú, üres vágányokkal.
A pálya jó állapotú, dízelünk rendületlenül teszi a dolgát. Hamar elrepült a közel
három és fél óra, a Pécs és Zalaszentiván közötti érdekes vonatozás közben.
Zalaszentiván
Sok órás vonatozás után Zalaszentivánon lett volna egy sörre való idő,
de múltbéli halovány emlékeim alapján nem sok jóra számítottam. A csomópont szépen megújult,
ám restit most sem láttam sehol, sőt még egy kávéautomatát sem. Viszont volt egy ajtó,
amire kívülről azt írták, belépni tilos, belülről meg azt, hogy csukd be magad után.
Benéztem, hátha ez a kocsma, de nem láttam söntéspultot, csak egy csomó monitort.
Így csak az indóház egyetlen utaskényeztető létesítményét, a WC-t tudtam kipróbálni.
Furcsa, hogy a Nagykanizsa - Szombathely fővonal nem megy be
Zalaegerszegre, de az még furcsább, hogy a 17-es és a 25-ös vonalak csomópontja
semmi közepén épült fel. (Bár ez nem is annyira szokatlan az ősök gyakorlatában,
most hirtelen még Börgönd és Rétszilas jut eszembe, mint lakott helytől távolabb
épült keresztező állomások.) Az idevetődő idegen azt gondolná, hogy Zalaszentivánon
csak átszálló utasok vannak, de ez a valóságban nem így lehet, hiszen pénztár
működik az állomáson.
Sok mulatságot nem kínál az állomás, mindössze egy átrobogó szép
tehervonatot csodálhat meg az utazó. Az első vágányon 4 részes Bézé vonat áll,
ebből három kocsi Zalaegerszeg felé, egy pedig Nagykanizsa felé indul nemsokára.
Zalaszentiván - Ukk
Személy 9536: V43 1151, Bo, Bo
A Zalaegerszeg - Celldömölk személyvonat is Bézé lenne, ha az EU
nem tartotta volna fontosnak a közvetlen szlovén-magyar vasúti kapcsolat villamosítását.
Így viszont Szili robog két kocsival a szép, új pályán. Nem utazunk sokan ezen a vonaton,
a 2. kocsiban 14 utast számoltam.
Az aránylag jó állapotú Bo kocsi az egykori Savaria expresszt idézi
fel bennem. Nosztalgiázás közben a megállókat nézem az ablakból. Az újak, nem meglepő módon,
a korábban Zalalövő felé látottakhoz hasonlítanak, de szerencsére vannak szépen felújított régi
épületek is. Már akkor is megcsodáltam, hogy a 25-ös vonalon nem egyformák a peronok, hanem
a megállítani tervezett vonatok hosszához igazították a méretüket.
Ukk - Tapolca
Személy 9623: Bzmot 189, Bzx
Ukk állomáson is csak átszállásra van idő, de kocsmát amúgy sem láttam az indóházban.
Nincs vonatozás Bézé nélkül, bár ma csak 28 km, 33 perc jut belőle. Természetesen a Bzx panoráma
peronján választjuk, onnan figyeljük az itt is jó állapotú pályát, és csodáljuk a szép tájat.
A környéken bazaltbányák működnek, ezért itt lokális teherforgalom is van.
Tapolca
Tapolca állomáson több büfének látszó objektumot célzunk meg,
de csak romokat találunk. Szemben van ugyan egy vendéglátó-ipari egység, de most
nincs idő átmenni oda. Vonatozásaim során szeretek laza átszállásokat tervezni,
lehetőleg kocsmalátogatással, ám ma sűrű a műsor, és mindösszesen egy rosszacska
gépi kávé Tapolca állomás automatájából a vonatozáson kívüli szórakozás.
Tapolca - Bp.Déli
Gyors 971/12971: M41 2328 (V43 1249), BDbh, Byh, Ao, Bko, Bko
Igaz kocsmázás nélkül, de ismét igazi vonattal indulunk útnak.
A remot M41 könnyedén elboldogul az öt kocsival. A Bko most nem tűnik olyan kényelmesnek,
mint legutóbb, de ki is akarna üldögélni, ha az ablakban is tud nézelődni.
Tavalyelőtt a déli parton vonatoztam haza az autómentes napon, mindekét
esetben úgy tűnt, ősszel határozottan kisebb a Balaton. Kétségkívül más arcát mutatja a tó,
mint nyáron, de talán még szebb is így, nyaralók nélkül, néhány vízbe révedő horgásszal
a parton. Az viszont teljesen biztos, hogy szezonon kívül sokkal jobb az északi parton
vonatozni. A déli parton jórészt kihalt házak, üres utcák mellett robog a vonat. Az északi
part kevésbé beépített, kanyargósabb a vasút, sokkal élvezhetőbb a Balaton és a táj.
Sajnos az autómentes napot nem júniusban tartják, így gyakorlatilag már
sötétben érünk Almádiba. A forgalmista határozott mozdulatokkal adja a jelzést az induláshoz,
de feleslegesen, mert kontakthibás lámpájából elveszett a zöld fény. Ám az utolsó kocsi két
nyájas utasa, akik szokásukhoz híven az ablakban lógnak, résen vannak, így némi kapcsolgatás
után felvillan a zöld fény, és máris mehetünk tovább.
Vonatunk kerülővel, Pusztaszabolcs felé közlekedik Budapestre. Székesfehérváron
kicsit hezitáltunk, ne váltsunk-e egy gyorsabb vonatra, de végül nem adtuk fel a biztos kényelmet.
A hangosbemondó szerint Kelenföldig meg sem kellett volna állnunk, de Pusztaszabolcson időzünk
egy negyedórácskát, miközben M41-ünket V43-ra cseréljük.
Már korábban is volt egy megfogalmazhatatlan érzetem, amely csak most, a villamos
vontatás közben erősödött tudatos észlelésé: fűtöttek a vonaton. Nem kicsit, nagyon.
Ma a pécsi IC kivételével minden vonat nagyjából pontos volt, a tapolcai
gyors is időben érkezik a Déli pályaudvarra.
Epilógus
Az eddigi négy autómentes nap közül ma vonatoztam a legtöbbet, 688 kilométert.
Ez mintegy 11.650 forintba került volna, ha nincs autóm. De van autóm, tehát ingyen vonatozhattam.
Ezért lett a beszámoló címe Urak, vonatra fel, negyedszer.
Összefoglaló táblázat
Útvonalam (állomás nevekkel) |
Ind |
Érk |
Km |
Idő |
Km/ó |
Vonat |
Szerelvény |
Bp.Déli - Pécs |
9:56 |
12:41 |
228 |
2:45 |
83 |
IC 259 |
V43 1282, Bpmz, Blm (ŽRS), Bp, Bp, Bp, WRR, Ap, Bybdtee |
Pécs - Zalaszentiván |
13:09 |
16:31 |
201 |
3:22 |
60 |
8905 |
M41 2164, AByee, Bydee, By |
Zalaszentiván - Ukk |
16:51 |
17:22 |
31 |
0:31 |
60 |
9536 |
V43 1151, Bo, Bo |
Ukk - Tapolca |
17:24 |
17:57 |
28 |
0:33 |
51 |
9623 |
Bzmot 189, Bzx |
Tapolca - (Pusztaszabolcs) - Bp.Déli |
18:06 |
22:00 |
200 |
3:54 |
51 |
12971 |
M41 2328 (V43 1249), BDbh, Byh, Ao, Bko, Bko |
Csatlakozások