10.epizód: Magyar Vasúttörténeti Park  •  0 km  •  2012.09.15. szombat >>> ⇑ <<<
Gőzmozdony parádé 2012
XII. Közép-Európai Gőzmozdony Grand Prix
III. Aranycsákány Krampácsverseny
Nemzetközi Étkezőkocsi Fesztivál
Első pillantásra nagyon kevés mozdony vesz részt az idei gőzös parádén. De a valóságban hat felfűtött gépet csodálhat meg a látogató, ellentétben a tavalyi a rendezvény második napjával, mert akkor csak négy aktív mozdony szerepelt, azok is élvezhetetlenre széthúzott műsorrendben. Az idén szerencsére visszaállt a régi menetrend, ráadásul mindkét napon mind a hat mozdony végigfutotta a versenyszámokat, a közönség megelégedésére.
 
A krampácsolók
A másik szerencsés döntés az volt, hogy ismét a gőzös parádéval egy időben rendezik az Aranycsákány Krampácsversenyt. Az első alkalommal, 2010-ben, négy csapat versenyzett, most hét csapat dolgozik a körfűtőház előtt. Ezen a versenyen is négy-négy talpfát kell kicserélniük, de most a helyszűke miatt a műveletet csak úgy lehet végrehajtani, hogy a sínszálakat is le kell szerelni.
Először kicsit csodálkoztam, milyen elhasznált öreg talpfákat készítettek oda beépítésre. Ám a kicserélendő talpfák még ezektől is sokkal romosabbak, sokat csak darabokban tudnak kiemelni.
Én oly korban nőttem fel, amikor túlmisztifikálták a fizikai munkát. Ma viszont a dumálós emberek a menők, így érdekes volt nézni az ősrégi, kézi technológiával szorgoskodó csapatokat.
Miután végeztek a pályamunkások, a 109.109 rágördül minden javított szakaszra, és vaksüppedés mérők mutatják a munka minőségét. De szerintem ezt a mérést erősen befolyásolják a mostani talpfacserétől független körülmények is, pl. az altalaj, a szomszédos talpfák állapota, stb.
 
A gőzmozdonyok
De az esemény igazi sztárja a 411,118. Sokan lepődtünk meg azon, hogy a szobor életre kelt, és ismét szorgosan klattyog fel és alá. Gyermekkoromban még sok Trumant láttam dolgozni, de egyik sem volt ilyen csili-vili és egyik sem mozgott ilyen fürgén. Igaz, azok mögé nehéz tehervonatok voltak akasztva, nem egy-két utassal szaladgáltak. Ezeket a mozdonyokat azért hozták Amerikából Európába a II. világháború idején, hogy azokat a bombákat a hajóktól a repülőkig szállítsa, amelyekkel a magyar vasutat is szétbombázták. A háború után megvehettünk kb. 500 darabot a feleslegessé vált amerikai hadimozdonyok közül, hogy az eltűnt, megsemmisült mozdonyaink helyett azok dolgozhassanak a romokból újraépített pályákon. A fura sorsú mozdonyok sokáig alapvető fontossággal bírtak a magyar vasúti közlekedésben.
Még a krampácsverseny előtt zajlott le az első páros versenye: 109.109 - 411,118. Kicsit igazságtalan párosítás, hiszen egy békebeli gyorsvonati mozdony küzdött meg egy igavonó hadimozdonnyal, de a Truman meglepően jól állta a sarat.
A krampácsverseny után is egy furcsa pár versenyez: 204 - 3033. A régi magyar gyorsvonati mozdonynak esélye sincs olyan fürgének lenni, mint ahogyan az osztrák városi mozdony mozog. De ma a legfürgébb mindenképpen a harmadik párosban induló BHÉV 27. A kis zöld mozdony a szlovák 422 0108-cal fut látványos meneteket.
 
A nap vége
A nap záró attrakciója egy rövid előadás a kiállított pályaépítő gépekről, melyet egy bemutató követ, hogyan is krampácsol manapság a gépsor.
Tavaly rossz szájízzel mentem el a rosszul sikerült gőzös parádé második napjáról, de ma ismét nagyszerű napom volt a Magyar Vasúttörténeti parkban, bár az étkezőkocsik kipróbálása megint a következő fesztiválra tolódott.
 
Megosztás
Csatlakozások
2012
• Gyenge képek a legnagyobb parádékról: 1993, 1996
• Korábbi gőzösparádék: 2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010. 2011
www.vasuttortenetipark.hu, www.mavnosztalgia.hu