Virtuális menetrend
Budapest - Dombóvár - Baja - Sárbogárd - Pusztaszabolcs - Kelenföld
437 km • 2010.09.22. szerda
Ez a harmadik alkalom, amikor az autómentes napon forgalmival vonatozgattam,
és történetesen tavaly is, most is Dombóvár az első etap. Mostanában mondhatni menetrendszerű
késésekről olvasok a 40-es vonallal kapcsolatban, és nekem is minden vonatom késett eme jeles
napon. De ahogyan láttam, az utasok is, meg a vasutasok is tudtak alkalmazkodni a körülményekhez.
Látszott a mindennapos rutin, működött a virtuális menetrend, amit az élet csiszolt össze.
Budapest-Keleti
"A Hernád IC vonat külföldi késése miatt 10 perc késéssel indul" - fogad a hangos bemondó
a Keleti pályaudvar csarnokában, ahol most kevesebb ember várakozik a nagy információs tábla alatt, mint amikor
még a nyáron erre jártam. Ennek ellenére a szokott módon zajlik az élet, talán még csak annyi kivétellel,
hogy nincsenek karámőrök, és így kicsit egyszerűbb eljutni szokott állomási kocsmámba.
9:45-kor, a menetrendszerinti indulás magasságában már 15 percet mondanak indulási késésként,
ez elég irreálisnak tűnik, mert a szerelvény még meg sem érkezett. Csak 9:57-re húzza be a négy ŽSSK kocsis
vonatot a 350 014.
Bp.Keleti - Dombóvár, 537 IC: V43 1181, START: ABmz, ŽSSK: Bmerr, Bmerr, Bmerr, Aperr
Hernád IC
Amikor a tavalyi autómentes napon is ezzel a vonattal utaztam, akkor egy kocsma kocsi is volt
a végén, és az elejére is eggyel több kocsit akasztottak. Most pont ez a balkáni kocsi hiányzik a vonat elejéről,
amelynek lehúzható ablakaiban reménykedtem. Az ABmz kocsiban telepszem le. Ketten vagyunk a kocsiban,
amikor 26 perc késéssel elindulunk végre.
Odakint szépen süt a nap, belül meg világít a neon. (A világítás szokás a nemzetközi
vonatokon, az értelmére még nem jöttem rá, okát hajlamos lennék Brüsszelben vagy Berlinben keresni.)
Kelenföldön az első kocsiban megduplázódik az utasok száma, négyen utazunk tovább. De a többi kocsiban
is mindenki könnyen találhat helyet magának.
Az első kocsi jó állapotban van, a takarításra sem lehet panasz. A WC-t is teljesen
rendben van, kifogástalanul tiszta és felszerelt.
Szili seder, ahogyan csak bír, de ennek ellenére Sárbogárdról is pont 26 perccel érkezünk
és indulunk tovább, miután kereszteztünk egy Pest felé tartó IC-vel. Szerencsére működött a virtuális menetrend,
és a Tettye IC is pont 26 percet késett, így nem kellett egymásra várnunk.
Simontornya után dombosodik a táj a menetirány szerinti baloldalon. Keszőhidegkút-Gyönkről
megvan még a kiágazás Tamási felé, sőt még az is lehet, hogy tehervonat is jár néha rajta. Szerencsére
az arasznyi keskeny ablakdarabka nincs lekulcsolva, így ki lehet billenteni 22 és fél foknyit. A beáramló
levegő enyhíti kicsit az akvárium filinget, még a táj is élvezhetőbb így.
Dombóvár állomás a II-es őrhely falán díszelgő régi Újdombóvár felirattal fogadja az utazót.
12:19.kor érkezünk, hajszál híján félórás késéssel. De ingyen vonatnak ne nézd a menetrendjét.
Dombóvár
Miután a Dombóvár állomás megszemlélésére szánt fél óra így elillant, a kecskeméti InterRégió
vonathoz ballagok. De még ennyire sem kellett volna sietni, mert még több mint 10 menetrend feletti perc van
indulásig. Először megvárjuk és elbúcsúztatjuk a 10-15 percet késő Pestre tartó Misina IC-t. Majd elmegy
a kanizsai személy, és búcsút tudok inteni a Hernád IC-nek is. Ezek után már csak a mi Uzsgyink ácsorog
az indóház előtt, nem egészen értem mire várva.
Dombóvár - Baja, 7804 IR: 6341 023
Pangás a délkörön
Az Uzsgyi 12 perc késéssel indul. Fedélzetén két vasutas dolgozik és tízen vagyunk utasok.
A klíma nem működik, de cserébe nyithatóak a kis billenő ablakok.
Érdekes szerkezet az Uzsgyi, amit néha az orosz járműgyártás szégyenének szoktam nevezni.
Pedig a részegységek márkás termékek, az oroszok csak körülvasalták, vagy talán körülrozsdázták azokat.
Szinte hihetetlen, hogy ezt a minőséget ugyanabban a gyárban produkálták, ahol a budapesti metró sok évtized
óta jól dolgozó szerelvényei is készültek még a szovjet időkben.
De vannak az Uzsgyinak jó tulajdonságai is. Elsősorban nevéhez méltóan nagyon neki tud
lódulni az útnak, így most is szinte minden megállásnál csökken a késés. A másik az, hogy nem ér össze
a szembe ülők térde, mert normális távolságra rakták az üléseket. Maga a szék kissé fapados, de nem rosszabb,
mint a többi mostanában vásárolt helyiérdekű szerelvényben tapasztalható.
A táj nagyon szép. Gyermekkoromban az egész Dunántúlt ilyennek képzeltem, de az ország
bevonatozása során arra jutottam, hogy a magyar táj tipikusan alföldi jellegű.
Meglepett, hogy alig néhányan lézengünk a 132 üléses vonaton. Azt hittem népszerűbbek
ezek az Alföldet a Dunántúllal összekötő vonatok. No de majd Bonyhádon ellepik a vonatot a hazatérő diákok
- gondolom. De Hidas-Bonyhád állomás olyan messze van az iskoláktól, mint Makó Jeruzsálemtől, így aztán
továbbra sem vagyunk még tízen sem utasok.
Átrobogunk a mőcsényi alagúton. Utána a töltés mellett egy kis csatorna húzódik,
szép nagy szürke madarak halásznak benne.
Útközben több megállóhelyen csak átsuhantunk, csak később a menetrendet böngészve
tudtam meg, hogy négy helyen már semmilyen vonat nem áll meg az 50-es vonalon.
Bátaszéken ketten leszállnak, és valóságos tömeg, 5 ember száll fel a vonatra.
Az utascsere hamar lezajlik, ennek ellenére a zöldtárcsás vasúti dolgozó békésen álldogál a vonat
mellett. Kisvártatva leszáll egy vasutas, valószínűleg mozdonyvezető váltás volt, és máris lendül
a zöld tárcsa. Mintegy 5 perc késéssel hagyjuk el Bátaszék ettől sokkal nagyobb forgalomra méretezett
és mozgalmasabb napokat látott állomását.
Bátaszék után ellaposodik a táj. A következő érdekes állomás Pörböly, amely a gemenci
kisvasút végállomása. Innentől a Gemenci-erdőben robog a vonat. A fák mind a két oldalon vízben állnak,
finom hűvös erdei levegő áramlik be a kicsiny ablakokon.
Majd átrobogunk a magyar Duna szakasz talán legizgalmasabb hídján. Amikor először erre
jártam, még csak egy sáv volt, az autósok jó sokat várhattak a szembe jövőkre, meg a vonatok miatt.
Ma már a közúti forgalom a vasúti híd két oldalára felszerelt, felkötésekkel megerősített konzolokon,
önálló sávokon halad. (Halovány emlékeim szerint mintha lett volna egy átmeneti időszak a híd történetében,
amikor az oldalsó sávokon csak személygépkocsik közlekedtek, a kamionok meg továbbra is az egy középső,
kellő erősségű sávon osztoztak a szembejövőkkel, meg persze a vonatokkal.)
Bajára összesen 11-en érkezünk, 7 civil, 2 egyenruhás utazott, másik 2 vasutas meg dolgozott.
Az állomáson alig tudunk leszállni, mert itt végre sok a felszálló, hazatartó diákok tolonganak az ajtók előtt.
Baja
A bajai indóház tiszta és rendezett. (A WC a leggyengébb láncszem.) Szerencsére
az állomási büfé is működik, sőt az étterem helyén egy kifőzde is üzemel ebédidőben.
Bekönyökölök az állomási kocsmába egy italra meg egy szendvicsre. Az üveges sör
kellő hőmérsékletű, a szendvicsnek az a legjobb tulajdonsága, hogy nincs ízetlenre fagyasztva.
Ebéd után megtekintem a jórészt üres vágányokat, majd teszek egy rövid sétát
az indóház előtti gyermekzsivajtól hangos parkban, melyet egy kissé csapzott 375-ös szobor is ékesít.
Baja - Sárbogárd, 833 IR: 6341 013
Változatos viszonyok
Amikor beszállok, nyitva vannak a kicsiny ablakok. Később beindul a klíma, a kalauznő
becsukja az ablakokat, de az Uzsgyi korábban jónak megismert hűtése most nem érződik, csak zúg a gép,
de nem hűti a keringetett levegőt. A nyitott ablak többet ért.
Induláskor hatan ülünk az utolsó szakaszban, öt diák meg én. A többi szakaszokban
talán kicsivel többen utaznak, zömmel diákok.
Pörbölyön precízen kivárjuk a menetrendben előírt 5 percet, pedig csak Bátaszéken
valósul meg az ide tervezett kereszt. Bátaszék után egyedül maradok a hátsó szakaszban, a félkocsiban
sem lehetünk négynél többen.
A pálya vacak, döcög az Uzsgyi, de sok tengelyével nyilván simábban fut, mint a Bézé.
A pálya mellett itt is sok a nagy szürke madár, van idő kifigyelni őket. Némelyik egy csomó vizet enged ki
magából felszállás után. Itt is sok helyen áll a belvíz, mint egész úton, sőt máshol is nagy vízfelületek
látszanak a szántóföldeken, nem csoda hogy jól érzik magukat a vízimadarak.
Döcögés közben van idő Szekszárd távoli képét is alaposan megfigyelni. Érdekes, nem érzem
az a kisugárzást, mint Tokaj közelében, pedig a szekszárdi borokat sokkal jobban szeretem.
Szekszárd indóháza jól néz ki a vonatból. Sokan felszállnak, szinte minden négyesben ülnek,
csoportokban kultúráltan rajcsúroznak a diákok. Szekszárd után a pálya is rendbe lett téve, vígan szalad
rajta az Uzsgyi.
Tolna-Mözs állomáson 10 percet várunk az ellenvonatra, van idő merengeni a régi szép időkön,
amikor Szolnokról utaztunk idáig vonattal, majd buszoztunk tovább nyaralni a Fadd-Dombori Duna holtághoz,
kemping felszereléssel a hátunkon.
Fácánkert megállóban ürül a szerelvény, innentől már szerény az érdeklődés a vonatunk iránt,
bár a pálya jó állapotban van, jó vonatozni rajta.
Rétszilas környékén is feltűnően sok a vízimadár, de ezen nincs mit csodálkozni,
hiszen kiterjedt halastórendszerek vannak a vasút közelében.
Nagyjából negyedórás késéssel és kilenc utassal a fedélzeten érkezünk Sárbogárd állomásra.
Sárbogárd
Az iménti vonat végében túl meleg volt, de az izzasztásnak csak úgy lett
volna értelme, ha a masiniszta felesége a csaplárné a sárbogárdi restiben. De mint tudjunk,
a Sárbogárdi indóházban nem működik már egy itató hely sem.
Így marad mulatságként a késő pécsi Mecsek IC indulásának megtekintése.
Nem sokára érkezik a Pest felé tartó Dráva-Hernád IC, az immár szokásosnak mondható 20-25
perc késéssel. Ezek után az Uzsgyi is minimum negyedórás késéssel indul vissza bajára.
Az IC-k és az IR elvitték a várakozókat, csak egy-két utas lézeng
a Pécs - Pusztaszabolcs személyvonat érkezése előtt, melyre 10 perc késést mond a hangos.
Sárbogárd - Pusztaszabolcs, 8025: V43 3197, Bybdtee, By, By, By
Végre ablak
A rövidke úton végig nyitott ablakban élvezem a vonatozást. És bár a Halberstadti
kocsikban nem lehet minden ablakot lehúzni, és vannak az ülések miatt nehezen megközelíthetőek,
de most válogatni lehet az alkalmas ablakok között, nem zavarom a többi utast, mert szerintem ötnél
többen nem voltunk a vonat harmadik kocsijában ezen a szakaszon. De jó lett volna egész nap ilyen
vonattal utazni !
A jegyvizsgáló napi prakszisában én vagyok az első, aki forgalmi engedéllyel vonatozik.
Pusztaszabolcs
Természetesen késtünk, ezért kicsit fejetlenül igyekeztem a pesti vonat felé,
pedig szépen megvártak minden átszállót, mielőtt nekilendültek volna a vonatok. Itt is működött
a virtuális menetrend.
Pusztaszabolcs - Kelenföld, 4233: 5341 047, 5341 034
Irány Kelenföld
Már megint akváriumban vonatozok, de ez legalább a legjobb a műfajában.
Ercsiben nemhogy nincs kocsma, de be is falazták az indóház azon részeit, amik
egykoron az utasokat szolgálták. A forgalmi iroda egyenlőre még zavartalanul működik.
Fél hét felé lemegy a Nap, a keleti égbolton megmutatja kerek képét a telihold.
Az előző vonat kalauza ezen a vonaton folytatja szolgálatát. Megismer, nem várja meg,
hogy elő keressem a forgalmimat: "Ugye nem adta el közben az autót ?! :))"
Kultúrák találkozása Kelenföldön
Kelenföldön szállok le. A peron másik oldalán éppen Dunaújváros felé indul Flirt.
Egy népes társaság az utolsó pillanatban ér a területre. Hangos kiabálások közepette hurcolják fel
az aluljáróból a pulyákat, meg a gyerekkocsikat, amiket olyan hasznos dolgokkal pakoltak meg, amiket
én hajlamos lennék hulladéknak nevezni. Íme a kultúrák találkozása, így mindjárt nem olyan unalmas
a szép svájci motorvonat.
Az aluljáró lépcsőjének tövében egy szerencsétlen alszik a saját vizeletében,
feje alatt párnaként szorongatja élete talán egyetlen örömét, egy boros műanyagflakont.
Csatlakozások
• Autómentes nap 2009: Villany vicinális
• Autómentes nap 2008: Urak, vonatra fel !
• Az Uzsgyiról: MÁV 6341 sorozat
• Autómentes nap 2008: Urak, vonatra fel !
• Az Uzsgyiról: MÁV 6341 sorozat
A 6341 023-as Uzsgyi belülről
Bátaszék, 1987
Baján végre töltődik a vonat
Baja állomás a felüljáról Kiskunhalas felé
Baja állomás a felüljáról Bátaszék felé
Baja, rakodó vágányok, a háttérben egy-két teherkocsival
Baja indóháza
Uzsgyi 6341 013 Sárbogárdon
By, a'la Halberstadt, a szebbik fajtából