[GP]   Gullner Pages
  Vonatozásaim a XX. században

Az emberiség legnagyobb vívmánya a vasút. Ámbár a vasút csillaga valószínűleg a XIX-XX. század fordulójának környékén ragyoghatott legfényesebben, de a magyar vasút az 1960-1980 körüli időszakban produkálta legnagyobb szállítási teljesítményeit, ráadásul számomra a világ megismerésnek eszköze volt abban az időszakban. Vonattal nem csak az addig ismeretlen tájak felfedezése élmény, hanem maga az utazás is.

Akkoriban nem naplóztam utazásaimat, csak térképen jelöltem be a már bevonatozott vasútvonalakat. Pedig érdekes lenne visszalapozni régi vonatozásaimat, mert első utazásaim idején még gőzmozdonyok voltak a sínek királyai, azután jöttek kedvenceim, a dízelek, melyek a hetvenes években a munka zömét végezték. Azután a nyolcvanas években már villamosított pályákon szállították az utasok és az áruk többségét.

Tehát mozgalmas, változatos, fejlődő kora volt a múlt század közel utolsó harmada a vasútnak, mely számomra megdöbbentő hirtelenséggel zárult le 1989 után. Az autó már régóta vetélytársa volt a vasútnak, még a szocialista Magyarországon is, és amikor a szovjet birodalom gazdasága összeomlott, maga alá temetve a magyar ipart és mezőgazdaságot is, eltűntek az áruk a sínekről és a kisembereknek is kevesebb okuk és lehetőségük lett vonatra szállhatni. A győztes kapitalizmus elitje már gépkocsival közlekedik, az árukat is jórészt kamionok hozzák hazánkba. A XXI. század elejére a vasút végérvényesen elvesztette meghatározó szerepét az emberek és az áruk szállításában.

---
Töredékek a XX. századból
Országok, ahol már a XX. században (is) vonatoztam:
(dőlt betűkkel a megdőlt államok)
1. Magyarország (térkép) 1953-2000
2. Jugoszlávia 1973, 1988, 1990
3. Bulgária 1973, 1983
4. Románia 1973, 1983
5. Csehszlovákia 1974-1975, 1983-1991
6. Lengyelország 1974-1975
7. Szovjetunió 1980
8. NDK 1983-1984, 1987
9. Svédország 1984
10. Norvégia 1984
11. Olaszország 1988
12. Ausztria 1989, 1992-1993, 1994, 1997, 1998, 1999-2000
13. Német Szövetségi Köztársaság 1989
14. Szlovákia (térkép) 1993-2000
15. Koreai Köztársaság 1995
16. Szlovénia 1997
17. Spanyolország 1997
18. Portugália 1999
• Ahol nem vonatoztam: Calcutta 1987
[GP]