A vicinálisok már történelem, szoktam gondolni, amikor régi vasúttal kapcsolatos novellákat olvasok. Ez így is van, bár az én gyermekkoromban még alaposan működtek a magyar mellékvonalak, de a használat módja már átmenet volt napjaink felé. A vasút egyre kevésbé élettér, csak közlekedési eszköz. A vasút általános szerepvesztésének következménye a halott vonalak két évvel ezelőtti megszüneteltetése, valamint a most levegőben lógó vonalbezárások.

Ebben az évszázadban még nem vonatoztam a Dél-Dunántúlon, most viszont éltem a START gáláns autómentes napi ajánlatával és Somogyország felé indultam vonatozni. Útközben egy kérdés fogalmazódott meg a fejemben: lehet, hogy a vicinálisok azért nem tűnnek el, mert fővonalak válnak vicinálissá ?

A magyar étkező és a szlovák kocsik Hernád IC-ként érkeznek Kassáról. Pestig a 350 004 Gorilla húzta a szerelvényt.

Az első szlovák vagont választom. A tolatás közben nem megy a klíma, megáll a levegő az akváriumban. Kicsit később már hallgathatom, hogyan küzd a klíma a vénasszonyok nyarával és jobb híján magam elé bámulok. A fülke amúgy elég kényelmes, hat személy jól elfér benne. Tisztaság van, bár az ablakok enyhén esővertek és van némi morzsa a korábbi utasok reggelijétől. Még függönyök is vannak, pontosabban csak az ablakon, a folyosó felőli oldalon már nincs egy sem. Az ablak melletti két konnektor fontos kellék, mert sok utas laptopját bújja utazás közben.

A szerelvény jócskán késve érkezett, a tolatás viszont frappánsan zajlott, így hat perc késéssel indulunk 9:51-kor. Kelenföld után hárman vagyunk a fülkében, kb. ez lehet az átlag is.

A tempó IC-hez méltatlan. Ráadásul Érd után megállunk egy kiszáradt kukoricaszár tábla mellett. Erős fékszag van, a klíma elhallgat. Csendben várunk sorsunkra. 10:40-kor dél felé tartó Flirt robog el mellettünk. Már kezdek pesszimista lenni, amikor hirtelen ismét zúgni kezd a klíma és lépésben megindulunk. Megteszünk mintegy 100 métert és ismét megállunk, de ezúttal szerencsére csak rövidke időre. 10:45-kor indulunk tovább, ezután már normálisan haladunk. A kalauz elmondása szerint az első kocsi fékjével volt gond, de szerencsére a mozdonyvezető megoldotta a problémát.

Dunai finomító állomáson hosszú Slovnaftos tartálykocsi szerelvény takarja a többi vonatot, az állomás végén meg szlovák magánvasúti mozdonyok, egy Laminátka meg egy dízel, várnak feladatra. Ilyenkor mindig azon gondolkodom, vajon hány magyar magánvasúti mozdony dolgozhat Szlovákiában.

A késett indulásra rátett negyed órát a műszaki probléma, így Sárbogárdról 22 perc késéssel indulunk tovább. Elunom az üldögélést az akváriumban, elindulok megnézni az első két kocsit, amelyek Szarajevóig közlekednek. A két kocsi háromnegyed része elsőosztály, utas alig egy-kettő, de ezek sem úgy néznek ki, mint akik Szarajevóba utaznának. Végül a ŽBFH elsőosztályú kocsijában kötök ki, azon egyszerű ok miatt, hogy ott lehúzhatóak az ablakok. A kocsi belsejét legfinomabban az egyszerű szóval jellemezném, de az ülések elég kényelmesnek néznek ki, a függönyök megvannak. Bosznia-Hercegovinában még igazi cigarettákat szívhatnak a férfiak, mert mindenhol erős dohány illat van, amit csak az erős fékszag bír elnyomni, ha lassít a vonat.

Először a Mecsek IC-vel jártam ezen a vonalon annó. Akkor nem volt még villamosítva, Nohab húzta a vonatot. A vasúti viszonyok sokat változtak azóta, a táj viszont ismerős, a baloldal dimbes-dombos, a jobb oldal laposabb. Jót nosztalgiáztam Dombóvárig a két oldali ablakok között ingázva.

Dombvár állomáson leszállok, a Dráva IC pedig továbbindul Bosznia-Hercegovina felé, amelyről oly keveset tudok, pedig Szarajevó nincs messzebb Budapesttől, mint Salzburg.

A múlt században viszonylag sokszor átvonatoztam Dombóváron, és azóta tervezem, hogy egyszer alaposabban körbejárom Dombóvár és Dombóvár alsó állomásokat. Erre most sem volt esély, mert szerettem volna a 12:00-kor induló Kecskemét - Kaposvár gyorsvonattal tovább utazni, hogy inkább a somogyi megyeszékhelyen bámészkodhassak bő félórán keresztül. Ám a késés miatt rögtön a kanizsai személyre kell felszállnom, amivel csak Kaposvárról terveztem tovább utazni. És ezúttal is csak a vonatablakból szemlélem meg a dombóvári indóházakat és a közöttük elterülő vontatási telepet.

Induláskor hárman vagyunk a második kocsiban. Dombóvár után barátságosan szép a táj. Annyira régen jártam erre, hogy már nem ismerősök a templomtornyok, néha olyan mintha külföldön járnék.

Eleinte a MÁV hajdani fiumei fővonala elég kihalt képet mutat. Az állomásokon nem látok a mi vonatunkon kívül vasúti járművet. Néha le-, felszáll valaki, de sok helyen nulla az utascsere. Először Taszáron van némi élet, a V63 012 indul szólóban Dombóvár felé. Hátrébb hét Eas kocsi áll, fát rakodnak. Kisvártatva ellenvicinális érkezik, Szili két halberstadtival. Csak néhány embert bírok felfedezni rajta, le- felszálló nincs, utascserét a mi vonatunknál sem láttam. A vonatok is, az állomás is jó állapotúak.

Kaposvár felé közeledve élénkül a kép. Elhaladunk az ország egyetlen megmaradt cukorgyára mellett, udvarán sok vagon cukorrépa vár feldolgozásra. Az állomás tele van személyszállító vonatokkal, mind a négy lehetséges irányba indul vonat ebben a negyedórában: Nagykanizsa, Fonyód, Siófok, Dombóvár. Itt alaposan feltöltődik vonatunk, alig marad egy-két szabad hely a második kocsiban.

Jegyvizsgálatkor felmutatom a forgalmi engedélyt. A kalauz nézi a zöld alkalmi bérletemet:
  -Hát ez milyen igazolvány ?
  -Ez egy forgalmi engedély.
  -És miért ?
  -Mert ma autómentes nap van.
  -Ja tényleg - egy darabig ügyetlenül forgatja a forgalmit, azután elmosolyodva megköszöni.

Kaposvár után ellaposodik a táj. Az utasok nagy része Jákó-Nagybajomig illetve Kutasig utazott, ezután már levegősebben vagyunk a vonaton, de talán nem annyira kevesen, mint Kaposvár előtt. Belegen ismét ellenvicivel keresztezünk, Szili két kocsival. Nagy tétben merném fogadni, hogy tucatnál kevesebb utas volt rajta. Somogyszobon szép hosszú tehervonattal keresztezünk, az első vágányon farakodás folyik, egy M47 áll a fás vagonok élén.

Szenta előtt egy szarvas bámulja meg vonatunkat, szép nagy agancsa van. Talán ez volt az első szarvas, amit vonatablakból láttam, ezt is csak egy pillanatig, amikor az erdő egy nyiladéka előtt haladtunk el. Akkor és ott azt gondoltam, hogy nicsak, egy vasútbarát agancsos. Később rájöttem, hogy szarvasbőgés ideje van, így valószínűleg nem csak a vasút iránti kíváncsiság motiválta ezt a szarvasbikát útja során.

Szenta után ismét hullámosabb a táj. A szép táj után szép vonatokat szerettem volna látni Gyékényesen, de éppen nem volt ott egyetlen horvát gépezet sem. A mai viszonyokhoz képest aránylag sok tehervagon áll a vágányokon, egy Púpos tesz vesz körülöttük.

Gyékényestől a Dráva a vasút közelében kanyarog, szép a vidék. Őrtilos is szép fekvésű állomás, negyedóránk van élvezni a nyugalmat és friss levegőt. A szokásos Szilis + 2 kocsi ellenvonatra várunk, amin kicsivel többen vannak, mint az eddigi ellenviciken. Innen már a Mura kanyarog a vasút mellett, egy helyen látványos hajtűkanyarral közelről mutatja meg magát a vasúton utazóknak.

Murakeresztúr is egy szép nagy állomás, de itt még egy Púpos sincs. A teherpályaudvaron világítanak egy mozdony lámpái a távolban, de nem tudom azonosítani.

Innentől már érdektelenebbnek találom a vidéket, van alkalom átgondolni az eddigi utat. Sok rosszat olvastam mostanában a kaposvári vonal a pályaviszonyairól, de én nem találom annyira drámainak a helyzetet, különösen nem Kaposvár után. Ezt a vicinális jellegű fogalmat szerintem jól le lehet bonyolítani rajta.

Leszállás után kényelmesen téblábolok a szerelvény mellett, a késés ellenére bőven van időm. A többi utas lassan elhagyja a peront, egyedül maradok, csak egy bácsi slattyog a pótkocsis Bézé felé, amely mellett a menesztő és a kalauznő várja az esetleges átszállókat. Rajtam nem bírják felfedezni az átszállás szándékát, így már csak az öregre várnak:
  -Nem sétálni kell drága - biztatja a kalauznő az öregembert cseppet sem kedvesen. Volna mire szerényebbnek lennie, hiszem a kétrészes Bézé nem más, mint a szombathelyi személyvonat. Én mostanáig álomvilágban éltem és valamiért azt hittem, hogy igazi dízeles vonatok járnak még a Nagykanizsa - Szombathely vonalon. Pedig dehogy ! Később a város felé vezető út sorompójánál láttam egy érkező szóló Bézét, az meg a zalaegerszegi személyvonat volt. Na ide "fejlődtünk" vasútilag.

Sok időm van, de városnézésre meg kevés, így csak azzal próbálkozom, hogy valami élelmiszerre tegyek szert, de a környékbeli kisboltok csak háromig vannak nyitva. Szerencsére az állomáson még működik a büfé, ott veszek két EU szendvicset, meg felhörpintek némi sört. (Az EU szendviccsel először Szlovákiában találkoztam a rendszerváltás után. Az EU szendvicset hűtőben tartják, igaz így nem zöldül meg olyan hamar a sonka, viszont hideg és ízetlen vacak, egy fóliában nyirkosított zsömlében.)

Sem a büfében, sem az állomáson, sem a környéken nincs igazán nagy élet, viszont sok vasúti emléket állítottak ki az indóház közelében, melyek között jól el lehet lamentálni a múló időn.

A 853 még igazi gyorsvonat, azaz nem áll meg mindenhol, sőt még étkezőkocsija is van, amivel manapság ritkán találkozik az utazó gyorsvonatban. A vonat minden kocsija az NDK-ban készült, de a 1978-1982 között Halberstadtban épült, később többször átépített a személykocsikat már az NSzK-ból vettük. Az ott már lejátszott vagonok itt a jobbnak számító vonatokban közlekednek.

A papírformának megfelelően csak néhány utassal indul útjára a gyorsvonat. A táj szép zöld, de nem különösebben érdekes. Balatonszentgyörgyön három Keszthelyről érkezett kocsival lesz hosszabb vonatunk:
  • kihúzunk a kihúzóra,
  • a Székesfehérvár - Nagykanizsa személyvonat behalad az állomásra,
  • Keszthely felé elmegy a 2 részes Bézé,
  • a keszthelyi Szili mellénk áll,
  • a 2.-on összezárunk a keszthelyi kocsikkal,
  • 17.45 helyett 17:52 indulunk tovább.

Eredetileg hátra akartam menni a néptelenebbnek feltételezett hátsó kocsikba, de olyan sok utas jön-megy a peronon, hogy inkább megtartom eddigi biztos helyemet.

A Balaton déli partján húzódó vasútvonalat a legszebb tájakon átvezetők egyikeként tartom számon, így sok szép panorámát vártam az útnak ezen a szakaszán, de csak néha bontakozik ki a Balaton maga teljes pompájában, legtöbbször kihalt vityillók között robogunk. Elég unalmas, sőt egy idő után nyomasztó a sok üres ház és utca. A nyáron zsúfolt vendéglátó helyek már bezártak, összesen csak egy teraszon bírtam felfedezni néhány embert Balatonfenyvesig.

Balatonfenyvesen is sokan várnak vonatunkra. Amíg felszállnak, a kisvasút kerítésen kívüli darabjainak csúfos állapotán szörnyülködök.

Minden további megállásnál is sokan szállnak fel, jól megtelik a vonat. Zamárdinál már csak melléülős szabad helyek vannak az első kocsiban. Feltűnően sok az idős ember. Az első kocsi életkorszerinti rangsorában benne vagyok a 10 legfiatalabban.

Siófokon még többen leszünk, de még mindenkinek jut hely. Számomra nagyjából itt ér véget a vonatozás, lévén odakint már teljesen sötét van, semmit nem látni a külvilágból. Szerencsére a Halbiban elég világos van olvasni, Budapestig az Indóházat nézegetem.

Tizennyolc perc késéssel, 21:10-kor érkezünk a Délibe. A gyakorlatban 52 km/óra átlagsebességgel tettük meg a 221 km-es távot. Ez nem egy nagy teljesítmény egy gyorsvonattól, még a déli parti viszonyok között sem.

Leszállás után hátrafelé indulok megnézni az érkezőket. A hátsó kocsikból is sokan jönnek a kijárat felé. A vonat vége felé biztosan nem lettem volna benne a 10 legfiatalabban. Sajnos.