Kötelező gyakorlat lenne mindenkinek, aki szeret vonatozni, évente végigutazni hazánk legszebb mellékvonalán, Győr és Veszprém között. Mondom ezt én, aki ebben az évezredben csak harmadszor csattog most át a Bakonyon.

Szüleim 83-ban költöztek Szombathelyre. Akkor is ilyen kocsik jártak erre, de akkor még kívül-belül sokkal szebb állapotban voltak. Pláne a nyugat dunántúli kocsik még szebbek is voltak az országos átlagnál, egészen addig, míg valami elmeháborodott ki nem találta, hogy a Romániából érkező szerelvények egy része Szombathelyig közlekedjen. Ezzel sok nyugat dunántúli polgár kedvét sikerült örökre elvenni a vasúti utazástól, egyrészt mert a Romániából érkező szerelvények gyakran és sokat késtek, kaotizálva ezzel a szombathelyi utasok életét is, másrészt meg az akkori román személykocsik állapota botrányosnak volt nevezhető a finom úrinak számító szombathelyi MÁV kocsikhoz képest.

A nyugat dunántúli kocsik szerintem ismét szebbek az országos átlagnál, már a mostani lepukkant átlaghoz képest persze. Az első kocsi elhasznált, de rendesen ki van takarítva, függönyök nyilván már 15-20 éve nincsenek. A WC is ütött-kopott, de tiszta és minden kellékkel felszerelt.

Suhanunk a Velencei-tó melletti új pályán, szépen felújított, szokatlan kinézetű állomásokkal barátkozik a szemem. Velence nyaralótelepet végig szürke kerítés védi a vasúttól, ezen a szakaszon semmit nem látni hazánk második legnagyobb tavából. Remélem nem terjed tovább ez a szürke kilátás- és utazási élménygátlás.

Kelenföld és Székesfehérvár között tizenketten utazunk az első kocsiban. Székesfehérvár után kicsit több az utas, de még egyedül vagyok a fülkében, és nem vagyok egyedül ezzel.

Veszprémben hét kocsis ellengyorsvonattal keresztezünk, Széchenyi tapétás GySEV Taurus húzza. A kalauz hátra kiállt a leszállónak, szíveskedjék az ajtót becsukni, az utas visszafordul és becsapja az ajtót. Szlovákiában sokkal korábban elkezdték becsukni az utasok maguk után az ajtót, de Magyarországon is egyre fegyelmezettebbek vagyunk ezen a téren.

Devecser állomás és környéke nem egy izgalmas hely. Még azt sem tudom eltalálni, merre lehet a település központja. Nagyon meleg van, viszont az indóház pénztára kellemes hűvösben várja az utasokat. A váróban egy idősebb hölgy hűsöl, odakint ketten-hárman ténfergünk a hőségben.

Három kocsit húz a meglehetősen szakadt küllemű Szili. Az utolsó kocsiba kapaszkodok fel, az állapotok kellemesek lennének, ha eltekintünk a kánikulától. A halberstadti kocsik ablakai lóugrás szerint lehúzhatóak, de könnyű konfigurálódni, mert alig van utas, talán öt-tízen lehettünk legtöbben az utolsó kocsiban az út során. De legtöbb helyen volt utascsere, igaz csak 1-2 fel-, leszálló, de volt. Az utasok többségéből nem nézem ki, hogy autója lenne, legfeljebb 1-2 jó munkás emberből, akiknek valószínűleg nem fizetik a benzint, viszont a vonatjegybe jócskán beszállhat a munkáltató is.

Az állomáson nincs már kocsma, de szerencsére rögtön az indóház előtt van egy bódé, ahol normális szendvicset, és kifogástalan Borsodi sört kapok egy barátságos hölgytől. Ebéd után nyakamba veszem a külvárost, mert elfelejtettem elemet tenni a fényképezőgépembe.

Valahol jellemző a veszprémi állomás társadalmi státuszára, hogy szomszédságában hajléktalan ellátó intézmények létesültek. A külvárosnak ez a része gyalog is pont olyan levegős, mint amilyenek korábban autóból láttam. De nem hiába tébolyogtam a forróságban, kaptam valami elemet, és ittam egy finom kávét is.

Visszaúton egy négytagú család biciklizik el mellettem. A gyerekek is öntudatosan rám csengetnek, ugyan húzódjak már félre a gyalogjárdán.

Az állomáson még megcsodálom a szép állapotú raktár rámpát, amely előtt már nincsenek sínek. Közben az iménti család éppen a győri vonat felé biciklizik a peronon. Úgy látszik a kerékpárosok már vidéken is elfoglalták a járdákat és peronokat, és az új generációk számára már evidencia, hogy a gyalogjárda a kerékpárosoké.

A Csörgő két, szép állapotú Bhv kocsival készül a bakonyi túrára. Az első kocsiban 8 ember és 4 bicikli, a másodikban 3 utas és 1 bicikli indul útnak a felhevült vagonokban. Nincs túl sok utas, de így is többen vagyunk, mint korábban feltételeztem volna.

A Csörgő erősen dolgozik, bár valószínűleg bírna jobbat is futni a két, szinte üres kocsival, ha nem lenne teletűzdelve a pálya széle sárga táblácskákkal. Eplény állomáson állunk meg először, nincs se le-, se felszálló. Két kilométer után beérünk Eplény házai közé, a főutcával párhuzamosan haladunk keresztül a falun. Kíváncsi vagyok, beköltözik-e valaha a vasúti megálló a település közepébe.

Az eplényi alagút után már enyhén dombos fennsíkon, gabonatáblák között haladunk. Az eddigi felkapaszkodó vonalszakasz is érdekes, a látványos S kanyarral, viaduktokkal, de a legszebb részek Zirc és Vinye között találhatóak. A vasúttal nagyjából párhuzamos turistaút könnyen járható, szép erdőkben kanyarog, és ha szerencséje van az embernek, még vonatot is láthat.

Nehezen tudom eldönteni, hogy melyik oldalon lógjak az ablakból, mert mind a két oldalon vannak szép részek. Számomra a 11-es vonal legkedvesebb pontja a félalagút, amelynek egyik oldala a sziklás hegyoldalnak támaszkodik, másik felét pedig szép boltívek tartják.

Vinye most kihalt, bezzeg amikor tavasszal erre túráztunk, alig fért egymástól a sok ember és autó. Akkor véletlenül belecsöppentünk valami általános kirajzásba, rengeteg ember sétált a Cuha patak völgyében, ahol most egy lelket sem láttam a vonatablakból, pedig biztosan ma is túráznak erre páran, de szerencséjükre most nincs tömeg.

Zircen még működött az állomási kocsma, ám nem volt idő leszállni egy italra. Bakonyszentlászlón van idő szusszanni egyet, ám itt már csak hűlt helye van a büfének, de szerencsére a vízcsap még működik. Miközben élvezem a hűvös vizet, hosszabb lesz vonatunk egy Bézé kocsival meg egy motorral.

Veszprémvarsány után megszemlélem a 13-as rozsdától barnuló sínjeit. Az állomástól kicsit távolabb szép élénk zöldbe vált a felépítmény, dús füvek, gazok burjánzanak a vonat nem járta pályán. Vajon még odébb fák is vannak már a sínek között ?

A bakterek errefelé is, mint szerte az országban, autóval járnak dolgozni, és persze erre sem merik a féltett járművet az indóház közút felőli oldalán parkolni.

Tarjánpusztán megvárunk egy három részes Bézé vonatot, itt már nincs rajta sok hazatérő. Ezen a vonalon is megfigyelhető, mint szerte az országban, hogy időnként szellem állomásokon, megállókon robogunk keresztül, ahol már egyáltalán nem állnak meg többé a vonatok.

A vonal felső szakasza is szép, bár nem annyira látványos, mint lentebb. Ennek a szakasznak az ékköve Pannonhalma, pontosabban annak apátsága.

Győrszabadhegyen remot Csörgő húz három GySEV kocsit. Kicsit fura nekem ezen az állomáson zöld kocsis vonatot látni.

Győrben leszállás közben egy pillanatra rácsodálkozom az iránytájékoztató táblára, amely a buszos átszállási lehetőségeket mutatja a legfelső sorban. De utána haladéktalanul nekilátok folyadékháztartásom egyensúlyba billentéséhez, igaz ugyan a nemszeretem Arany Ászokkal, de péntek lévén, legalább nagyon olcsón.

Van idő az ivóban töltekezni, mert a gyorsvonat 20 perc késéssel indul. Traxx húzza a halberstadti kocsikat. Az utolsó kocsiban utazom, nem vagyunk sokan. A mozdonyvezető ambicionálja, hogy lefaragjon a késésből, pillanatok alatt gyorsulunk 120-ra (?).

Komáromig egyszerűen csak élvezem az életet, utána már egyre jobban várom, hogy megérkezzünk végre, mert elteltem már élményekkel, Révkomárom látványa volt az utolsó amit be bírtam fogadni.

Egy-két utas érkezik csak a Keletibe az utolsó kocsiban. Hála a vonóerőnek, és vezetőjének, érkezéskor 5 percre csökkent a késés.