Az "Esőisten siratja a mellékvonalakat" cím a Duna-parti vonatozás tervével egyidőben született meg. Sok kellemes utam volt az Esztergom - Almásfüzitő vonalon, még azokban az időkben, amikor igazi vonatok közlekedtek arrafelé. Ma már csak Bézék járnak, és azok is csak a menetrendváltásig, a dolgok pillanatnyi állása szerint. A búcsúkörre egy olyan napot választottam, amelyre a meteorológusok sok esőt jósoltak. De csak Budán esett az eső, indulásnál is, meg érkezésnél is. Tehát logikus a kérdés, Esőisten siratja-e a mellékvonalakat, vagy csak a szerencsétlen fővárosiakat könnyezi ?!

A 27-es sorszámú Desiróban utazom, belül mintha egy kicsit másképp nézne ki, mint az eddigiek. Később jutott eszembe, hogy ez a példány egyike a 8 Görögországtól megvásároltnak.

A diákoknak, beleértve a katolikus egyetem hallgatóit is, rafinált jegyvásárlási szokásai vannak, így nem csoda, hogy ellenőr is dolgozik a vonaton. Vizuálisan érdekes párost alkotnak a kalauzzal. Az ellenőr mintha a Monty Python showból lépett volna elő. A kalauz meg fura ellentéte, magyaros bozontos, sűrű hajával, több számmal nagyobb öltönyében.

Pázmáneum megállóban megüresedik a vonat, eseménytelen út után érünk Esztergomba.

Óbudán esett (nem nagyon, de esett) Esztergomban is esett korábban, de most inkább tisztul az ég, mintsem jelen epizód szándékolt címéhez igazodna.

A gépesben nagyon meleg van, a pótban csak indulás előtt pár perccel indul a sustorgás. Összesen lehet 20-25 utas amikor felszállok, induláskor 30-40 lehet az utasszám. Kertváros után a háromnegyedet közelíti a foglaltság a második kocsiban. De ez csak egy megállónyit tart, mert Tokod után már ismét vannak szabad bokszok. Tokodon ellenvonat, annak üres a pótkocsija. Előtte egy M44 járt ki fa- és autószállító kocsikkal kelet felé.

Kevés a víz a Dunában, jól látszik egy fenékküszöb valahol Nyergesújfalu felső és Eternitgyár között, valószínűleg egy sziget magyar oldalán. Érdekesek a Süttő és Neszmély közötti szigetek is.

Süttő állomáson M47 1305 fával rakott vagonok élén vár szabad jelzést. Süttő után már sok helyen elég rosszacska a pálya. Errefelé már magyar mellékvonali Bézé tébolygás érzete van a vonatozónak.

Az utasok is megfogyatkoztak, odabent csak az óriási hőség, ami elől a másik két utas az első előtérbe menekült ki, én meg már régóta a hátsó panoráma teremből szemlélem a Dunát. A tömeget tehát sikeresen elkerültem.

Ketten érkezünk Almásfüzitőre a Bzx kocsiban. Almásfüzitő után a Bézé felsuhan az 1-es vonalra. A kéttengelyes, sportos rugózású konstrukció azért itt is érződik. Pár méter vágta után fék, megállunk Almásfüzitő felsőn. Innentől egyedül bitorlom az egész forró belsőterű kocsit.

Az állomási kocsma zárva, ami összhangban van a kihalt teherpályaudvar szomorú látványával. A Kisbérről érkező Bzmot 330 sem pezsdíti meg az életet, csak 2 utas száll le a végállomáson. Az egyetlen színfolt az ott tanyázó román és csehszlovák gyártmányű mozdonyok tarka falkája.

Mire ismét Almásfüzitőre érek, már sötét van odakint. Mivel bámészkodni már nem nagyon lehet, azon gondolkodom, mi legyen jelen beszámoló címe.

Azért választottam ezt a napot erre a vonatozásra, mert az időjárás előrejelzések komoly esőket ígértek erre a délutánra ezen a környékéken. Tehát a terv az volt, hogy esőben vonatozom végig a 4-es vonalat. Ennek több előnye lett volna, egyrészt a blikkfangos cím, másrészt az eső talán elriasztja a többi búcsú vonatozót. A tervnek ez utóbbi része működött, mert összesen csak egy srácot láttam fényképezni, több vasútmániás nem mutatkozott. De eső nem esett, csak Óbudán, bár sokhelyütt látszott, hogy nemrég még zuhogott.

Kelenföldön átszállok egy fehérári személyvonatra a Déli pályaudvar felé. Mire a rövid út végére érünk és leszállunk, elered az eső.

Esőisten mégsem siratta a mellékvonalakat. Esőisten vagy tud valamit a jövőről, vagy a meteorológusok ismét nem találták el a napot, amikor esik az eső. Persze utólag okosabbak leszünk, vonatilag is, meg időjárásilag is.