Mit nekem te zordon hegyek között alagútban 160-nal kanyargó sínakvárium. Lenn az alföld tengersík vidékin vágyom vonatozni egyet, de nem könnyű olyan vonalat találni, ahol az ablakon kihajolva szemlélődhet és töprenghet a világ dolgain az utazó. A fogyatkozó élményvasutak egyik utolsója a Kecskemét - Kiskőrös kisvasút, ahová most vonatozni indulok.

Indulás előtt 10 perccel én vagyok a második utas az első kocsiban, de ezen nincs mit csodálkozni egy hétköznapi délelőttön. Ezt még akkor is így gondolom, ha a 10-15 percenként közlekedő 206-os BKV buszon, mellyel a Nyugatiba érkeztem, mind a 35 ülőhely foglalt volt, ezen felül 10-15-en lehettünk álló utasok.

Később egyre többen lettünk az első kocsiban, Kőbánya-Kispest után konkrétan 18-an terpeszkedünk a 80 ülőhelyen. Ferihegyen felszáll még egy idősebb úr, aki azon kisebbséghez tartozik, akik becsukják maguk mögött az ajtót. (Bár a teljesség kedvéért meg kell jegyeznem, idehaza is egyre többen megteszik ezt.) Hátrébb nem láttam felszállót, viszont volt vagy 10 leszálló. Az a véleményem, hogy érdemes volt megfogadniuk a Ferihegy megállóval kapcsolatos ötletemet a döntéshozóknak.

Cegléden szinte az összes felszálló az első kocsit választja, de azért még így is jól elfér mindenki. Különösen én, mert a középső 5-ös fülkéig már egy újfelszálló sem jut el, nem kockáztatnak és már korábban ülőhelyet választanak maguknak.

Cegléd és Kecskemét között manapság csak IC vonatok közlekednek. Ez még akkor is érdekes tény, ha ezek a vonatok csak kisebb részben IC-k, nagyobb részben gyorsvonatként funkcionálnak. A szinte minden órában közlekedő hibridek Nagykörösön is megállnak. Nyársapát is igazi állomás, de csak hajnalban és este állnak ott meg vonatok. A másik állomáson, Katonatelepen még rosszabb a helyzet, csak hajnalban van 1-1 vonat a két irányba. Ez lenne a szép új jövő ?!

Az Aranyhomok hibrid IC végig szépen, vonatszerűen robog. Kecskemétig minden szép, minden jó, mindennel meg vagyok elégedve, bár tehervonatot eddig egyet sem láttam közlekedni.

Még megszemlélem a tolató tehervonatot, amint az M44 421 egy kocsival megindul észak felé, majd a belvárosba, pontosabban a kisvasút felé indulok. A centrum felé vezető utca nagyon nyugodt, a város központjában is nyugodalmasan zajlik az élet a szimpatikusan szép díszletek között.

Nem igazán emlékeztem már a kisvasút felé vezető útra, használható térképet nem láttam a belvárosban, így ösztönből indulok dél felé. Gyanakodva ballagok fel az ismeretlennek tűnő négysávos felüljáróra, de kiderül, pont Kecskemét-alsó állomás fölött sétálok át. Túl hamar érkezem Kecskemét KK állomásra, de ahhoz meg későn, hogy alaposabban megnézhessem a Kiskunmajsa felé induló kisvonatot, ami pont az orrom előtt döcög ki az állomásról. Csak egy-két utast tudtam felfedezni a kihaladó vonat egyetlen kocsijában és az volt az érzésem, hogy az állomáson az utasok számának többszöröse számú személyzet sürög-forog. A számlálást könnyű elvégezni a felüljáróról, amelyről pompás belátás nyílik a kisvasút állomásának és forgalmi telepének életébe.

Kecskemét KK állomást valaha igazi forgalomra tervezték, bár akkor még nem volt mellette a 2x2 sávos út, amelynek forgalma az utazási szokások alapos átstrukturálódásra utal.

A váróterem kopottas, de rendes. Van pénztárablak is. Bár zárva van és átlátni sem lehet rajta, mégis működőnek tűnik. Közel hajolva olvasgatom a kiírásokat, amikor váratlanul rés nyílik közvetlen előttem, és egy kerekded női arc jelenik meg a nyílásban.

Kérek egy 55 év feletti kedvezményes jegyet Kiskőrösig. De a multifunkciós hölgy szerint csak nőknek jár a 20% az 55. évüktől, férfiaknak csak 60 felett. Ez valószínűtlen, ám nem lehetetlen, mert a kisvasutat a MÁV Zrt. üzemelteti. Próbálom elmondani az ezzel kapcsolatos, a START-nál szerzett tapasztalataimat, erre ő azt javasolja, hogy akkor inkább a vonaton vegyek jegyet, beszéljem meg a kalauzzal a kedvezményt. Mivel a hátam borsózik az ilyen megbeszélésektől, inkább megveszem a teljesárú jegyet.

A jegykiadás nem ment gyorsan. Parkinson jut eszembe, aki szerint a tevékenység kitölti a rendelkezésre álló időt. Ha minden nap sok jegyet adnának itt el, akkor biztosan sokkal gyorsabban menne a művelet, dehát úgy látszik, nincs kin gyakoroljon a személyzet.

Indulás előtt van még idő megnézni a kisvasúti járműskanzen szomorú maradványait, ahol gondosan nyírják a füvet, csak a a kocsik alvázainak védelmében tudnak nőni a bokrok.

A mozdonyban ketten vannak, a kocsiban is ketten vagyunk, a kalauz meg én, az egyszem utas, de nem tart sokáig a különvonatozás.

Törökfái állomás bejáratánál megállunk, a kalauz, aki ez alkalomhoz szép sárga mellénybe öltözött, leszáll és kezeli a váltót. Négyen várnak a vonatra, bőszen fényképeznek. Közülük két németül beszélő idősebb úr felszáll, a másik két fiatalabb egyed a továbbiakban végig követi a vonatot egy cseh rendszámú Skoda autóval, sok helyen megállnak fotózni egzotikus szerelvényünket a szép alföldi tájban. Viszont Törökfáion hazaért az egyik vasutas a mozdonyról, így mi utasok 3:2 arányú többségbe kerülünk.

Dízelmozdonyunk könnyedén duruzsol egyszem kocsijával. Sebességről nemigen beszélhetünk, olyan tempóban ringatódzunk, amennyire a pályától telik. Egy darabig egy kerékpáros mögött haladunk, aki közvetlenül a sínek melletti ösvényecskén teker, amin valószínűleg jobb biciklizni, mint a vasút melletti szélesebb homokos földúton. Előbb-utóbb biztosan megelőztük volna, de a kerékpáros idejekorán hazaérkezik, és így ő vélheti magát győztesnek.

Jódarabig néptelen helyeken haladunk. Az ablakban támaszkodva arról képzelgek, milyen lehetett az élet, amikor a szép nevű Köncsögpuszta megállóban felszálltak a pusztai legények, hogy a Határcsárdáig dáridózni vonatozzanak. De valószínűleg soha nem volt része ennek a kisvasútnak a pusztai romantika, hiszen később, a kiskőrösi végállomáson megpillantott emléktábla szerint 1952-ben indult meg a forgalom ezen a vonalon.

Orgovány 3 vágányos állomás, a harmadik vágány is fényes, itt kereszteznek a hajnali a vonatok. Két igazi utas száll fel, így összesen már ötünket fuvaroz a vonat kétfőnyi személyzetével. A pakli szakasz végig üres. A pakli és a fapados szakasz között van még egy apró hivatal is, amit kalauzunk foglal el.

Páhi szintén 3 vágányos állomás, de itt már nem látom, hogy vonat járt volna mostanában a többi sínen. Itt leszáll az utóbbi két igazi utas, helyettünk egy új csatlakozik hozzánk. A kalauz meg lead egy szatyrot, ami megdöbbentően rímel 10 évvel korábbi emlékemre, amikor először és mindeddig utoljára ezen a vonalon jártam. Akkor egy kalauznő adott le valahol egy bevásárló szatyrot egy nénikének. Azt a képet azóta is őrzöm, mint a kisember megnyilvánulását egy olyan korban, amikor már sok környékbeli gazda tanyáján állt méregdrága terepjáró. Azóta a társadalmi szakadék tovább mélyült, de a kisvonat egyenlőre még tovább szolgál néhány kisembert.

A második óra körül már kezdek pilledni, bár a táj végig nyájas, pompázik a nyárias ősz, de lassan eltellek a színekkel és a döcögő dülöngéléssel.

Kaskantyú állomáson is épült egy szocreálos stílusú indóház, ha jól gondolom, ma már funkciótlan. Felsőcebe megállóban újabb három utas csatlakozik hozzánk, Kúttanyán valaki leszáll, így aztán a kétfőnyi személyzet három igazi utassal, két németül beszélő turistával és jómagammal érkezik Kiskőrös KK végállomásra.

A profik az alábbi utasszámokat mérték. A táblázatot a KTI készítette a GfK Hungária Piackutató felvétele alapján. Az adatfelvétel valószínűleg 2007 április 24. vagy 26. napján készült, esetleg október-november egy hétköznapján. A táblázatot a KHEM publikálta a 2010-es menetrend előkészítése kapcsán.

Az állomás homlokzatán látható címadó felirat mindössze egy vízcsapban tárgyiasul az indóház külső csücskében, lévén az állomási büfék már régóta nem funkcionálnak. Szomjasan és tanácstalanul futkozok fel-le az indóház előtt, a szomszédos Tesco nem sok jóval kecsegtet a kisebb vendéglátóhelyek tekintetében. Ám tévedtem, mert bicikliket fedezek fel a multival szemközti sarkon. Örömmel veszem az irányt a kocsma felé, de visszahőkölök, olyan szagos kolléga fordul ki éppen az ócska kis helyiségből. De szerencsére a túloldali pizzériában hozzájutok végre egy korsónyi finom sörhöz. Végre valami, ami Petőfinek is tetszene.

Eközben a kisvasút mozdonya átmanőverezte magát az egyszem kocsi másik végére. Nyugodtabban nézelődnék jeggyel a zsebemben, így a pénztárhoz indulok. A következő negyedórát sorban állással töltöm, mint a szovjet emberek az átkos időkben az usánka bolt előtt, amikor Moszkvában leesett az első hó. Persze itt nem olyan hosszú a sor, mint az egykori birodalom fővárosában szokásos volt, de mi nem is haladunk előre egy tapodtat sem, mert a pénztárosnőnek halaszthatatlan megbeszélnivalója van a forgalmi irodában. Biztosan a vonat indulása előtti fél óra erre a legalkalmasabb időpont, egy olyan állomáson, ahol tipikusan kétóránként indul vonat. Lehet, hogy van valami igazsága azoknak, akik szerint a vasút egyféle szociális adomány, mert rajtam kívül látszólag mindenki békésen vár sorsára a sorban.

Nem csoda, hogy tönkrementek Kiskőrösön az állomási kocsmák, mert az emberek sorban állásra fecsérlik idejüket az üres pénztárablak előtt, ahelyett, hogy finom sörökkel mulassák az időt vonatuk indulásáig. Sorban állás közben beírtam Szentes mögé a nemszeretem állomások közé Kiskőröst is.

A Kelebia - Budapest gyorsvonat 2 By kocsiból áll és Kunszentmiklós-Tass állomásig minden állomáson és megállóhelyen megáll. Sokan szállnak le Kiskőrös állomáson, de még több a felszálló. Én a második kocsiba kapaszkodok fel. Azt hittem zsufi lesz, de jól elfér mindenki, a dohányzó részben még több üres négyes boksz is várja az utasokat.

Kiskőrös után egy darabig inkább csak leszállók vannak, egyre üresebb a vonat. Fél hétkor már sötét van, kint is, bent is. Csak a középső lámpasor pislákol a By-ban. Eszembe jutott, hogy szokott lenni egy belső villanykapcsoló ezekben a régi kocsikban, ahol az utasok saját maguk szabályozhatják a homályt. Szerencsére még működött is a kapcsoló és ettől kezdve már mind a három lámpasor pislákol, legerősebben akkor, amikor állt a vonat és a világítás az akkumulátorokról működik. De ennyi fény arra elég volt, hogy Pestig nagyjából átolvassam az Indóház egyik számát.

Ferencvárosban szinte mindannyian leszállunk. A peron másik oldaláról éppen az ellenvonat indul. Forgalmistát nem látok, úgy látszik csak az útközbeni kis állomásokon volt nélkülözhetetlen az, hogy az állomási személyzet menessze a vonatot.