Vonatozásaim 2008
>> > ⇑ < <<   XX.század 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016
    5.epizód: Debrecen - Tiszalök - Ohat-Pusztakócs - Füzesabony - Bp.Keleti  •  303 km  •  2008.05.03. szombat
Vonatozás a tavaszi Alföldön, 2. nap

Összefoglaló táblázat a lap alján

 
Nagyállomás
Debrecen

Nem sokkal három óra előtt érkezünk feleségemmel a Nagyállomásra. Ő egyenesen Pestre indul, én némi kerülővel, Tiszalökön át vonatozok hazafelé. Az indóházban elég nagy a sürgés-forgás, kevesebb emberre számítottam a négynapos ünnep harmadik napján. A pénztárcsarnok kijárata feletti utastájékoztató táblán ellenőrizzük vonatainkat. Az enyém az elsőről indul és a kijáraton át kinézve nem hiszek a saját szememnek, MDmot indul Tiszalök felé !

Vonatra szállás előtt teszünk egy tisztelet kört az állomáson. Működik a kultúrváró, a más kultúrájú utasok meg a kijárati folyosóban hangoskodnak. De úgy általában a szokott, rendezett képét mutatja a debreceni Nagyállomás, ahol mindenféle társadalmi réteg reprezentáltatja magát, minden különösebb látható konfliktus nélkül.

A rövid állomási szemle után a feleségem a Kamilla IC-ét váró peron felé indul, én meg felkapaszkodom a Btx 019 fedélzetére.

 
Egy igazi mellékvonali vonaton
Debrecen - Tiszalök, 36616

Régen ért ilyen kellemes meglepetés, hogy igazi vonattal utazhatok mellékvonalon. Mostanában inkább az ellenkezője szokott előfordulni, azaz Bézé közlekedik ott, ahol igazi vonatra számítottam, legutóbb például Štúrovo és Nové Zámky állomások között.

A Btx belső tere viszonylag jól átvészelte az ezredfordulós időket, élvezem a retró hangulatú kényelmet. Az MDmot a vonat végén dolgozik, öröm kellemes röfögését hallhatni.

Zeleméren egy templom a romlásban megállított maradványai állnak az indóházzal szemben. A táj kellemes enyhe fodrokat vet errefelé egy darabon. Szép zöld minden, még a nap is kisüt egy kicsit. Nemsokára ismét sík, megművelt táblák látóhatárig nyúló sora következik.

Kevesen vagyunk a vonaton, sokkal többen utaznak autóval az egy darabig párhuzamosan futó Debrecen-Miskolc főúton. Hajdúböszörményben zajlik az élet, valamiféle lovas rendezvényt tartanak éppen, a fellépésre váró lovak békésen várakoznak a vasút és a versenypálya között.

Hosszú szakaszokon kattogás mentesen, de ringatózva, jó tempóban haladunk. De jó lenne, ha minden mellékvonalunkon így lehetne vonatozni, elfogadató tempóban, négytengelyű, szükség esetén lehúzható ablakú kocsikban !

Hajdúvid után nyájas kalauznőnk idegenvezetőként is megnyilvánul: - Ha kinéznek balra, darvakat látnak !

És valóban egy csapat szép darumadarat csodálhatunk meg, miközben táplálékukat keresgélik. Nem sokkal később a másik oldalon egy nagy barna ragadozó emelkedik fel, karmai között valami fekete jószággal. Lehet, hogy vonatunk is besegített a vadászatba, felriasztván a zsákmányt.

Hajdúdorog állomáson nyolc percet állunk. Közben alkalmam van megcsodálni a biciklis bakter szorgoskodását. Először dél felé teker, vágányutat állítani és sorompót kezelni. Mindeközben Bzmot+Bzx vonat érkezik északról, Tiszalök felől. Úgy látom, gyakorlatilag minden ülőhely foglalt a kétkocsis Bézé vonatban.

A Bézé vonat tovább indul Debrecen felé, biciklis bakterünk meg erősen teker észak felé, hogy váltót állítson a mi vonatunk előtt is. Miközben az MDmot kifelé röfög az állomásról, a bakter már szembe haladva nyomja a pedálokat, hiszen az állomás déli végén a sorompó még zárt állapotban van ...

Hajdúnánás után vagyunk legtöbben az első kocsiban, számszerint nyolc utas. Vásártéren is növekszik az utasszám, de szerencsére a vonat vége felé kapaszkodik fel egy népes csapat, hatalmas batyukkal a hátukon.

Hézagmentes sín erre éppen nincsen, de a tempóra továbbra sem lehet panasz. Jól dolgozik az MDmot és jól kidomborodik a 4 tengely, illetve a két a forgózsámoly előnye, sokkal simábban fut a vonat a gyengébb minőségű pályaszakaszokon is, mint a kéttengelyes Bézék.

Tiszavasvári állomás a vegyiművek mellett terül el, meglehetős az alkaloida szag, cserébe viszont teherforgalom is van.

Az utóbbi évek egyik legkellemesebb mellékvonali vonatozása után szállok le Tiszalök állomáson.

 
Tiszalök

Tiszalök állomáson csend és nyugalom van. Az MDmot szerelvényen kívül csak egy Bzmot árválkodik a síneken, Görögszállás felé fog indulni nemsokára. Az indóház rendben van, a pénztár is működik, de ma nagyon szerény lehet a forgalma.

A megkésve érkezett ohat-pusztakócsi vonatról mintegy 8-10 utas száll le. Nem számítottam ennyire, bár sokukat hobbi vonatozónak nézem, mint jómagam is vagyok. Az, hogy a politikai lármás propaganda kampányba kezdett a vonalbezárások ürügyén, sok illúziót gerjesztett a magyar fejekben, de annyi előnye mindenképpen volt, hogy számottevően megnőtt azon utasok száma, akik még egyszer utoljára vonatozni szerettek volna az agonizáló vonalakon.

 
 36443, Tiszalök - Ohat-Pusztakócs, 65 km, 1:33
km  érk. ind. késéslefel
0Tiszalök  16:57 +5- +1
4Vízművek 17:04 17:05 x 0 0
9Tiszadada 17:12 17:13 x 0 0
13Tiszadob 17:18 17:19 x 0 0
15Reje 17:21 17:22 x 0 0
22Újtikos 17:30 17:31 x 0 0
30Polgár 17:40 17:41 +30 +1
36Folyás 17:50 17:51 x 0 +3
43Újszentmargita 17:59 18:00 +2-30
45Kismargita 18:03 18:04 +20 +2
55Tiszacsege 18:16 18:17 0 0 0
60Nagymajor 18:23 18:24 +10 +3
65Ohat-Pusztakócs18:30  x -7-
Végtisztesség
Tiszalök - Ohat-Pusztakócs, 36443

Tiszalök és Ohat-Pusztakócs között a Bzmot 413 közlekedik. Az InterPici motorkocsi amolyan végtisztesség lehet a végnapjait élő vonalon. Utoljára Nyíregyháza és Nyíradony valamint Szilvásvárad és Putnok között utaztam ilyen motorkocsiban. Nagykáló és Nyíradony között azóta már megszüneteltették a vasúti közlekedést, a többi agonizáló vonalat még életben tartja a liberális populizmus.

"Air conditioned" felírat fogad a Bézé fedélzetén, de ezt a szolgáltatást pillanatnyilag csak a nyitott tető szellőztető biztosítja. Egyedül vagyok utas a vonatban. A kalauz megkérdezi, meddig utazom. Végig, válaszolom. Azt hittem ez valamiféle feltételes megálló taktika része, de nem, mert mindenhol megállunk, még olyan helyeken is, ahol még a környéken sincs ember, sőt mindenhol álldogálunk is egy kicsinykét, hátha hirtelen kiugrik valaki az egyik bokorból.

A motorkocsi látszólag jó állapotban van, bár kicsit szemetes a padló. A WC-ben gombnyomásra kinyílik a kagyló alja, de víz nem fakad. A kézmosó is gombnyomásra működik, ott még egy-két deci víz is kifolyik a csövön, de utána már csak szuszogni bír.

A táj szép, de nem különösebben változatos. A legizgalmasabbak a váltózó időjárási égképek, a távoli esőpászmák, a hol előbukkanó, hol meg takarásból sugárzó Nap.

Polgáron keresztezünk egy másik IP Bzmot-tal. Eddig különvonatban utaztam, most megduplázódik az utasok száma. Az ellen Bézében is csak egy-két embert bírok felfedezni.

Jó lassan döcögünk át az autópálya alatt, nehogy az autósok elirigyeljék a vasút sebességét. Hol jobbról, hol balról zivatar gócok látszanak. Időnként frissen ázott falvakon döcögünk keresztül, de a vonatra egy csepp eső sem esik.

Papíron 4 perc van átszállni Füzesabony felé, útközben néha kicsit aggódtam a csatlakozás miatt, de csak minimális késéssel érkezünk Ohat-Pusztakócs bejáratra. Ott azután szépen megállunk és megvárjuk, míg a debreceni vonat beérkezik az állomásra. Csak ezután haladunk be a szomszéd vágányra, a forgalmista készenlétben várja, hogy átszálljunk és meneszthessen végre.

 
Mozgó kilátó a Tisza-tavon
Debrecen - Füzesabony, 6626

Az M41 egy piros és két kék kocsit vontat. A középső kocsi Bp, de engem az MD retró jobban vonz, mint az ex-elsőosztály viszonylagos kényelme, így természetesen a Bx kocsit választom. Itt még akadnak szabad négyes bokszok, a Bp kocsiban jóval többen utaznak.

Tiszafüreden sokan leszállnak, felszállók is vannak, de érezhetően kevesebben utazunk, mint eddig. Pedig a vonal legszebb szakasza következik, Tiszafüred és Poroszló között átkelünk a Tisza-tavon. A töltés minkét oldalán pompás látványra csodálkozhat rá a nyájas utazó. Most kifejezetten előnyben vagyunk a párhuzamos főúton autózókkal szemben, hiszen a vonatból mindkét oldalon magasabbról élvezhetjük kilátást, míg az autósok az egyik oldalon csak a vasúti töltést láthatják, bár az sem megvetendő látványosság, ha éppen vonat halad arra.

Poroszlón gyakorlatilag (ismét) megtelik a kocsi és ez nem is változik Füzesabonyig. Az utasok többségét kiránduló diáknak nézem.

 
Este az állomáson
Füzesabony

Gondoltam a restiben ejtőzők a pesti vonat indulásásig, de Füzesabonyban manapság gazdátlanul romos az állomási kocsma. A pénztárcsarnokban 1-2 utas és 1-2 hajléktalan várakozik. Az állomás közelében bőven van sörözésre alkalmas hely, és vacsorát is tudok venni egy jó kis élelmiszerboltban az állomással szemben. A csendes első vágány melletti padra telepszem vacsorálni, de később odébb kell költözzek, mert a hajléktalanok összevesztek valamin és zavar a hangoskodásuk a csendes tavaszi estében.

Jó lett volna a Bem EC-vel hazautazni, de az mostanában a hírek szerint 60-70 perceket késik, mert Szlovákiában kerülő úton közlekedik pályafelújítás miatt. Így még egy fertályórával több idő van szemlélni a Füzesabony állomás vonatait, amelyek közül a legfigyelemreméltóbb az egyetlen áthaladó tehervonat.

 
Éjszakai vonatozás
Füzesabony - Bp.Keleti,5201

Felszállásnál a vonat vége felé orientálódok, mivel ott kevesebb utasra számítok. A By kocsi végében egy hátrányos helyzetű család valami rossz rádióval muzsikáltatja magát, gondolatban már át is mentem a szomszéd kocsiba, de arrébb átlagos emberek ülnek. Végül a kocsi másik végébe találok üres négyes bokszot, oda telepszem le. Sok egyéb választásom nem is igen lett volna, szépen telített a hét kocsiból álló esti gyors, nem számítottam ennyi utasra a négynapos ünnep harmadik napjának estéjén.

A fejezet címe persze erős túlzás, hiszen még csak alig múlt negyed kilenc amikor a Sátoraljaújhely - Budapest gyorsvonat elindul Füzesabonyból. Nem szeretek sötétben vonatozni, nem is teszem, hacsak nincs rá nyomós indokom.

A sötét külvilágot fürkészem, de nem sokat látok belőle. A fülkében kellemes langy meleget csinál az enyhe temperáló fűtés. Az ősz hajú jegyvizsgáló, mint álmos nagypapa, aki unokáit ellenőrzi, öreges fáradsággal ballag végig a vonaton.

Vonatunk szerencsére igazi gyorsvonat, azaz alig áll meg több helyen, mint múlt századi elődei. Gödöllőtől meg sem állunk a Keletiig, bár a Kerepesi út alatt majdnem nullára lassítunk. Érdekesnek találom, hogy a mi kocsinkban Füzesabony és Kál-Kápolna között voltunk a legtöbben, onnan mintha inkább csak leszállók lettek volna, jócskán vannak üres helyek, mikor megállunk a Keletiben.

Időben érkeztünk, összességében jó utam volt.

 
Összefoglaló táblázat
Vonat Útvonalam Ind Érk Km Idő Km/ó Szerelvény
36616 Debrecen - Tiszalök 15:05 16:43 68 1:38 42 Btx 019, Bx, Bx, MDmot 3025
36443 Tiszalök - Ohat-Pusztakócs 16:57 18:30 65 1:33 42 Bzmot 413
6626 Ohat-Pusztakócs - Füzesabony 18:34 19:32 45 0:58 47 M41 2325, Bx, Bp, BDh
5201 Füzesabony - Bp.Keleti 20:18 21:57 125 1:39 76 V43 1367, B, By, B, Ao, By, By, Bp
 
Csatlakozások
2008
A feleségem vonatozása a tavaszi Alföldön
• Vonatozás a tavaszi Alföldön: első nap
• Bézével fővonalon: Egy kortyintás szlovák Limbo
        [GP] >> > ⇑ < <<