Gullner Pages Vonatozásaim 2008
	XX.század 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016

Idézet a VDSzSz sajtóközleményéből, kiemelés tőlem: A VDSzSz Szolidaritás Sztrájkbizottsága a munkabeszüntetés 2008. december 22-én éjfélkor történő felfüggesztéséről döntött. Szakszervezetünk történetének - a VDSzSz Szolidaritás által egyedül szervezett - leghosszabb és egyik legsikeresebb sztrájkja ellenére semmilyen előrelépés nem történt követeléseinkkel kapcsolatban; minimális mértékben közeledtek az álláspontok a még elégséges szolgáltatásokról szóló megállapodást célzó tárgyalások során is.

Ez magyarul annyit jelent, hogy a hirdetett követelések csak ürügyként szolgáltak az MRAJP céljának megvalósításához, és a "siker" az, hogy sok vonattal utazó kisember kedvét savanyították meg így Karácsony előtt. Arról meg, hogy a savanyú kedvből mindannyian részesedhessünk, a liberális média gondoskodik.

A sok fontoskodó szövegelés nyomán hajlamos voltam azt hinni, hogy a sztrájk után cunamiként áradnak az utazni vágyó emberek a vasútállomásokra. De nem erről szóltak a hírek és magam sem tapasztaltam rendkívüli forgalmat, igaz elég későn sikerült útnak indulnom megszemlélni a két legnagyobb budapesti pályaudvart.

A ünnep előtti csúcs előző pénteken tetőzött Budapest utcáin, az egész város egy nagy esős dugó volt. Hétfőn már csökkent az autóáradat, ma, kedden délután meg kifejezetten jól autózhatóak a főváros útjai.

A Nyugati pályaudvar a szokott képét mutatja, bár kevesebb a nép, mint feltételeztem. Éppen indul a szegedi vegyes. Az IC kocsikban szinte minden ülőhely foglalt, a gyorsvonati részt sajnos nem tudom megnézni, mert kigördül a szerelvény. Ott valószínűleg jó kis tömegnyomor lesz Kőbánya-Kispest után, pont úgy, mint amikor egy novemberi pénteken az a "remek" ötletem támadt, hogy a Dankó vegyes IC-vel utazzak Ferihegyre.

Miután a szegedi vegyest jól elméláztam, irány a 100a két vonata. A 17:03-as zónázón majdnem minden hely foglalt, inkább a 17.08-as személyt választom, azon viszont nagyon kevesen vagyunk.

Feltűnően sok a firka. Eddig nagyon kevés összebarmolt piroscsíkos Bhv-val találkoztam, de sajnos most sok kocsi esett áldozatául a sunyi sztrájk rongáló tagozatának.

A szomszéd vágányon egy Csörgő csörög, jó magas az alapjárata, még a csukott ablakon keresztül is beszivárog a dízel szag.

Hat perc késéssel indulunk. Az első kocsiban telepszem le a 11 km-es utazáshoz. Itt vagyunk legtöbben, de csak Kőbánya-Kispesten töltődik fel valamennyire ez a kocsi, a többiben alig van ember. Ha rajtam múlna, mindenképpen próbálnék kapacitást átcsoportosítani innen a zónázók javára.

Az állomás valamikor a párizsi Pompidou központ szellemében épült. Az épület soha nem tetszett igazán, de érdekes kísérletnek tartottam. Ma már a sárga ház felét elbontották, a maradék részben működik a metró végállomás, a vasútállomás, kitart még néhány bolt is, és zavartalanul működik a hajléktalan szálló. Szociális munkások éppen sapkát, zoknit osztanak a lakóknak, de úgy látom az érintettek jobban örülnének egy liter szalmabornak. A Köki soha nem volt elegáns hely, de tervezője biztosan nem gondolta, hogy egyszer nyomortanya lesz belőle.

A szomszédban egy pláza épül, kíváncsi vagyok mi lesz a sorsa a Köki megmaradt felének. A vasútállomás rész szép lassan szétrohad, évek óta csak a pusztulást látom, karbantartást eddig nem vettem észre. Mindig eszembe jut a világváros szlogen, amikor a romosra kopott beton lépcsőkön lépkedek. A szétdobált csikkek csak rontanak a képen.

Jegyzettömbbel a kezemben ténfergek a kelebiai gyorsvonat mellett az indulásra várva. Két kalapácsos ember gyanakodva figyel, mit csinálok itt, pedig egyszerűen csak nincs kedvem felszállni, mert már minden hely foglalt és a kocsi peronján sem lehet melegebb, mint itt a vonat mellett, ahol legalább nézelődni lehet.

Van is mit nézni az impozáns gyorsvonaton, két Szili zár közre két személykocsit, pontosabban csak másfelet, ami az ülőhelyeket illeti, mert a második kocsi hátsó fele kerékpár szállításra szolgál. Az első kocsi első peronja is át van alakítva, kerékpár kampókat tettek a WC helyére. Persze kerékpár most egy sincs.

Négy perc késessel, 18:10-kor indulunk útnak. Csak az utolsó percben lépek fel a második kocsi első peronjára. Hideg van az előtérben, ráadásul az ajtókat sem lehet rendesen bezárni.

- Elmegy dolgozni egy kicsit ? - kérdezi a kalauznő és furán méreget, de a jegyemet nem kéri. Kíváncsi lennék, vajon kivel téveszthetett össze.

Ferencváros állomáson alig bírok leszállni, annyira nyomulnának felfelé az utazni vágyó népek. Sokan szállnak fel, meglehetős zsúfoltság alakul ki. Ma ez az utolsó vonat Kelebia felé.

Lévén Ferencváros állomáson Kelenföld felé tartó vonatra felszállni nem lehet, a 103-as busszal utazom. Miközben a BKV buszra vártam, 3 Volán busz is elment előttem, de csak a győrin láttam viszonylag sok utast, a másik kettő valahová közelebbre ment néhány utasával.

A 103-as busz a Déli összekötő vasúti híd melletti Lágymányosi hídon megy át a Duna fölött. Ez az a híd, amely eltakarja a pompás budapesti panorámát a vasúti utasok szeme elől, viszont a buszból szép a látvány még ebben a sötétszürke hideg estében is.

A barátságtalan Kelenföldről 19:05-kor a Keletibe indulok a szombathelyi gyorsvonattal. Gigant húzza az öt halberstadti kocsiból álló szerelvényt. A vonat elején nem utaznak sokan és leszállók is vannak. Valahol középtájon szállok fel és hátra felé indulok, megnézni, vajon hány utas van. Egy-két embert látok csak a vonaton, az utolsó kocsiban senki, ami nem csoda, mert ott nincs fűtés. A vonat végén visszafordulok, és kisvártatva szembe találkozom a hátra felé vonuló jegyvizsgálóval:

- Keres valakit ? - hangzik a meglepő kérdés. Arra készültem, hogy a jegyemet fogja kérni, és ha már félig elővettem, fel is mutatom neki. Egy pillanatnyi meglepetést látok átfutni az arcán, amikor meglátja, hogy egy mezei budapesti egyesített bérletem van.

Leülök, révedek a sötétbe. Bambulásomból arra riadok, hogy egészen fura helyen, jobbra fent tűnnek fel kivilágított vonatablakok az éjszakában. Egy Kőbánya felső felől közeledő vonat alatt robogunk át a Keleti előtti szépen ívelő csomópontban. Igazán szép tud lenni a vasút, ha jár.

Csak leszállás után tűnik fel, hogy kívülről az utolsó kocsi csillog legszebben, az amelyikben nem volt fűtés. Nem sokára odaér a felszállók raja, akik valószínűleg eddig a csarnok végében a nagytábla alatt várakoztak. De nem várom meg hányan ülnek be a hideg vagonba, és egyébként sem kizárt, hogy visszaúton már jó lesz a fűtés.

A karácsonyfát itt is sötét boa díszíti, közelről nézve kiderül, nem fekete, hanem sötétkék. Megállapítom, hogy ez a karácsonyfa is randa, nem csak az, ami a Nyugati csarnokában sötétlik. Gépiesen indulok a metróhoz a főlépcsőn lefelé. Fél nyolc van, az aluljáró szinten lévő pénztáraknál már csak egy-két kései utas akar jegyet venni. Mennék tovább a metró felé, de falba ütközöm. A pozdorja lemezeken számtalan útmutató ikon van felrajzolva jobbra is meg balra is, de nem találom a metró szimbólumát. Pislogok, mint egy hülye külföldi, míg végre észreveszem, hogy valaki kézzel felírta a falra a metró felé vezető utat.

E-mail