Ismét irány Újszeged

Ma ismét Újszeged az úti cél, Mezőhegyes felől. Júniusban már próbálkoztam ezzel az útvonallal, de akkor buktam a mezőtúri csatlakozást, meg egy szabadnapot és egy csomó pénzt. Az autómentes napon anyagi kockázat nélkül lehet újra próbálkozni.

A Keleti aluljárója a szokott szürke képét mutatja, mert nem lakik már itt néhány száz ázsiai bevándorló, akik színessé tették a területet az elmúlt hetekben. A csarnokban is csak a pénzváltók körül csellengenek közel-keleti arcú férfiak.

A román kocsiban utazunk. Kicsit túl sok a sötétzöld szín benne, a kijelzők nem működnek, de amúgy rendben van a kissé már kopottas belső tér. A WC-én még jobban meglátszik az idő vasfoga, és az elégtelen takarítás. Viszont minden működik, van papír, szappan, és még kézszárító is rendelkezésre áll.

Alig vagyunk a második kocsiban, kényelmes az utazás, bár vonatunk erősen késik, és csak egy perc van átszállásra a menetrendben. Kérdeztük a jegyvizsgálótól, hogy mik az esélyeink. Szolgálatkészen elmondja, hogy Szolnok után felhívja majd Mezőtúrt, és megkérdezi. És valóban, később vissza is jön, és közli a jó hírt, megvár minket a mezőhegyesi vonat.

Ez örvendetes, mert nagyjából 10 perc késésben vagyunk, és a Zagyva híd magasságában nagyon lassan halad a vonatunk. Millér után szerencsére begyorsulunk, normálisabb tempóban zúgunk át a szép új Tisza-hídon. A régi hídnak már nyoma sincs, teljesen szétbontották, és elszállították a maradványokat.

Szajol után végre nekilendül a román erőgép, teljesen vonatszerű sebességgel robogunk. Így is 10 perc késéssel érkezünk Mezőtúrra, de szerencsére a Bézé még ott áll a peron másik oldalán.

Tíz perc késsel indulunk, ám érdemes volt megvárniuk a mindig késő Transsylvania IC-t, mert az öt utasból négyen onnan szálltunk át. A mozdonyvezető fiatalosan gyorsul, fékez, Orosházáig simán ledolgozza a mínuszos perceket.

Kisszénás állomáson több fős szolgálat tevékenykedik, tőlük bármikor újraindulhatna a legendássá vált Kisszénás - Kondoros vicinális.

Orosházán van negyedóra pauza, pont elég lenne egy kávéra, de ebben az indóházban is csak maguknak főznek kávét a vasutasok.

Induláskor már új arcok ülnek a motorkocsiban, minden bokszra jut 1-2 utas. A táj mezőgazdasági. A pálya rövid sínszálakból épült, de többnyire 60 km/órával tudunk haladni.

Mezőhegyes állomás meglepően nagy, 12 vágányt számlálok. Az érdekesnek tűnő indóház előtt sok Bézé szerelvény álldogál. Szívesen bóklásznék kicsit, de csak pár perc van átszállni.

Mezőhegyes és Újszeged között munkanapokon csak két vonatpár közlekedik. Ehhez képest vannak utasok, de kevesen, így kissé meglep a kétkocsis vonat. A Bzx-ben utazunk, lehetünk vagy tízen, ennek fele hazainduló vasutas.

Eddig többnyire sütött a nap, most borús az ég. Végtelen szántók között haladunk a lehangoló szürkeségben. A látvány segít megérteni az alföldi festők képeit, és a magyar lelkivilágot. A távolban itt-ott gépek és emberek végzik az őszi munkákat.

A pálya erre már sokkal gyengébb, lassabban és nagyokat döccenve haladunk. Az állomásépületek között vannak kifejezetten szépek is, de mindegyiken látszik, hogy nincs már funkciójuk.

Újszeged állomás is kellemes zuga a világnak. Dús növényzet, csend és béke, pedig közel vagyunk a forgalmas főúthoz. Az állomás előtti kocsma sajnos leégett.

Mostanában Szeged a kedvenc városom, kellemes átsétálni a hangulatos belvároson a nagyállomásig. Az időnkbe még egy frissítő is belefér, amit az egyik állomás előtti ivóban vagyunk kénytelen meginni, mert az indóházban a vendéglátás a nullával egyenlő.

Népszerű vonat a szegedi hibrid IC, most is aránylag sokan utazunk rajta. Bevándorlók nincsenek már. Mióta kerítés van, csak a Dunántúlon vonatoznak. Egy éber vasútőr szúrós szemekkel figyel mindenre.

Egyszerűen csak utazom, mint a többi utas, a vasútmániás lényem már korábban eltelt élményekkel.