Bécsi kiruccanás

Sopron Bécs vonzáskörébe tartozik. Ez abban is megmutatkozik, hogy kiváló a vasúti összeköttetése az osztrák fővárossal. Szerény számú megfigyelésem szerint napközben rengeteg üres szék közlekedik, de reggel és este már alakul a kihasználtság a sok arrafelé dolgozó munkavállaló miatt.

A fél tízes vonaton alig van utas, Ebenfurth után sem.

Emlékszem régen milyen izgalmas volt átvonatozni az osztrák határon, ahol színesebb lett a világ, de ma már ugyanolyan autók parkolnak Bécs környékén az állomások mellett, mint Budapest körül. A reklámok, meg a többi dekoráció is hasonló, mint mifelénk. Ezen a vonalon a vonat sem megy különösebben gyorsan, de az álmosító nyugalom még mindig megvan a magyarországi vonatokhoz képest.

Azért most is érdekes nézelődni az általam ritkán járt vonalon, különösen a Hennersdorf körüli vasúti építkezések izgalmasak.

A vonat Wien Meidling állomásra érkezik. Legutóbb feltűnő volt a változás a korábbi építkezéses állapotokhoz képest, de ma már kicsi és szűkös minden a kelenföldi új aluljáróhoz mérve.

A Mariahilfer strassén tervezünk besétálni Bécs belvárosába, de előtte vetek egy pillantást a bécsi Nyugati pályaudvarra. Bécs mindig is színesebb volt a népesség tekintetében, mint Budapest, így alig feltűnőek a Németország felé tartó bevándorlók, eltekintve a legszélső perontól, ahonnan az ő különvonataik indulnak. Itt ma a Westbahn KISS a kedvenc vonatom.

Útitársnőm szeret elveszni az üzletekben, én meg teszek egy villámlátogatást az új főpályaudvarra, ami a Südbahnhof helyén épült. A Südbahnhof nem volt túl szép, de mindenképpen érdekes volt az elrendezése, tulajdonképpen két fejállomás ért egybe az indóháznál. A metrókapcsolat viszont elég vacak volt, a nyugati oldal peronjainak túlsó végén lehetett lejutni a föld alá.

A metróállomás most is jó messze van a vasúti vágányoktól. A hosszú utat időnként mozgólépcsők színesítik, amik után egy-egy szinttel feljebb lehet folytatni a gyalogtúrát. Megint Kelenföld jut eszembe, ahol pont az állomás alatt van a metró, merőlegesek egymásra a földalatti és a földfeletti vágányok, ami igen jó átszállást tesz lehetővé.

A vágányok alatti szinten sok a bevándorló, de közel sincsenek annyian, mint nemrég a pesti Keletiben voltak. Ettől kicsit érdekesebb a mostanában elterjedt divat szerint szürkére hangszerelt környezet.

A legtávolabbi peronra megyek fel, ahonnan éppen Budapest felé indul RailJet. A hosszú peronok vége ívben helyezkedik el. Elsétálok a peron túlsó, egyenes végére, de nincs sok lehetőségem bámészkodni, indulnom kell vissza a városba.

Nagyon elment az idő a bécsi csavargással, gondoltuk, majd az állomáson bekapunk valamit. De Wien Meidling állomás nem büszkélkedhet különösebb utaskényeztetési infrastruktúrával, legalábbis az aluljárószinten biztosan nem.

A Deutschkreutz felé induló szerelvény meg kifejezettem csalódás számomra, a mindenfelé tömegesen közlekedő Talent motorvonatok egyikén kell utazzunk. Az egyetlen öröm az, hogy a magyar vasút nem a Talentet, hanem a Flirtöt választotta elővárosi alaptípusának. A Flirt ülések sem különösebben kényelmesek, de akinek nem tetszik, utazzon kicsit a Talent sokkal kényelmetlenebb székeiben, és rögtön Flirt párti lesz.

Este hazafelé tartó utasokkal viszont szépen megtelik a szerelvény, az ülőhelyek nagyobbik fele el van foglalva. Magyarul is beszélnek sokan, de a határ közeléig még német beszéd a domináns.

Ebenfurthban irányváltás lenne, de a Talent megmakacsolja magát, és nem akar a másik irányban elindulni. A masiniszta mintegy 10 percet jön-megy a vezetőfülke és forgóvázak között, de szerencsére megoldja a technikai problémát. Idehaza a Desirok mellett láttam korábban hasonló küzdelmet a Siemens technikával.

Mintegy 10 perc késsel érkezünk Sopronba, és csak akkor tudatosul bennem, hogy nem volt jegyvizsgálat. Lehet, hogy errefelé a vonatok el tudnak indulni menesztés nélkül ?