Kényszer kitérő

Ma Újszeged az úti cél, Mezőhegyes felől. Több okból indulok arra. Egyrészt, mert réges-régen jártam utoljára arra, másrészt meg szerintem továbbra is cérnaszálon függ a vonal sorsa, és én még mindenképpen szeretnék utazni rajra legalább egyszer.

A vonat belföldi kocsiijaiban, beleértve az IC kocsit is, aránylag sok utas van, a nemzetközi részben alig vagyunk páran. Elég kényelmesnek találom a román másodosztályú kocsit, bár mintha egy kicsit túl meleg lenne most benne.

A 6.650 kW teljesítményű román gép a síkságon tötyög, ahelyett hogy a Kárpátokon húzkodná a vonatokat. A Szili 2200 kW-ja pont elég lenne itt az Alföldön. Hosszú szakaszon 40 km/ó a sebesség, de máshol sem nagyon kell erőlködni a román gépnek, amely 160 km/órára van engedélyezve a wiki szerint.

Újszászon megállunk, nem tudni miért. 10:34-kor indulunk tovább, kezdek borúlátó lenni a mezőtúri csatlakozást illetően. Újszász után már 110-120 a tempó.

Szolnokról 13 perc késéssel indulunk, a csatlakozó vonat elvileg 10 percet vár. Két perc van átszállásra, azaz elvileg 11 perc a késés az mezőhegyesi vonat indulásához képest.

A Zagyva hídon lépésben haladunk át. A szépen felújított híd be van kamerázva, és sajnos magas zajvédő fal is épült mellette.

Millér után a helytelenen megyünk át az új Tisza-hídon. Az északabbra tolt és szétszerelés alatt álló régi híd igen érdekes látványt nyújt. Csak a szerkezet fele lóg be a folyó fölé, a többit már elbontották, megmaradt részt ideiglenes pillérek tartják.

11:16-kor érkezünk Mezőtúrra. A román csodamozdony nemhogy behozott volna valamennyit a szolnoki késésből, még növelte is egy perccel. Leszállás után többed magammal keressük a mezőhegyesi Bézét a peron másik oldalán, de nincs ott semmi. A hangos bemondja, hogy legközelebb ütemesen 13:04-kor megy vonat arra. Ó hogy az a ...

Bevallom, nagyon szidtam az összes vasutast és felmenőiket. Berontottam a forgalmiba, hogy rájuk döntöm az íróasztalt, de végül csak valami bárgyú kérdés lett belőle. A forgalmi iroda két dolgozója nem tűnt sem megértőnek, sem barátságosnak.

Mezőtúr állomáson természetesen resti sem működik, ahol egy sörrel nyugtathattam volna magam, sőt az állomás körül sem láttam kocsmát.

Eddig nagyon bíztam benne, hogy a vasút biztosítja a csatlakozást, ha már egyszer ilyen szűkösre vette valamiért, és így havária tervet sem készítettem. Nem is nagyon volna mit, hiszen Újszegedre naponta csak két vonat közlekedik.

Némi dühöngés után úgy döntöttem, körülnézek Békéscsabán, ha már ilyen messze eljöttem.

A következő ütemes gyorssal indulok Békéscsabára. A vonat három kocsijából egy félig, egy meg teljesen elsőosztály. Legalábbis kívülről annak néz ki, mert nincs az ajtajára a '2'-es papír kiragasztva. Persze mind másodosztályként közlekedik, tudják is ezt a rutinos erre utazók.

Az utolsó 'A' kocsiban utazom, az ülések fejvédő huzatai is fent vannak, és még fehérek is. Nekem tulajdonképpen tetszik ez a fura szerelvény összeállítás, bár belátom, nem túl elegáns ez a vonat. Igaz, a középső kocsi néhány utasának még így is túl jó.

Békéscsaba állomáson teljes rekonstrukció zajlik. Legutóbb még csak ideiglenes peronokat láttam, de ma már egy végleges magasperon mellé érkezünk. A kijárat még kerítések közötti kacskaringó. A vasúti pénztár a buszpályaudvari aluljáróban, konténerben működik.

Ha már erre vetett a sors, sétálok egy jót Békéscsaba belvárosában. Szép fák sorakoznak a főutcában, de ma nem igazán van szükség az árnyékukra. Békéscsaba belvárosi útjai attraktívan újra vannak kövezve, ám nem tesz rám különösebb benyomást. Kicsit egyformák lettek a magyar városok az EU pénzekből elvégzett főtér / főutca rekonstrukcióktól.

És hogy még jobb kedvem legyen, az eső is elkezd szemerkélni. Betértem egy gyorsétterembe enni valamit. Ebéd közben sem állt el az eső, de már amúgy is indulni kell vissza az állomásra.

Igazán kedves meglepetést, hogy Csörgős vonat indul Szegedre, és nem Uzsgyi. Viszont az idő határozottan romlik, egyre jobban esik. Álmosítóan nyomott az idő, szürke a táj, és alig lehet kilátni a párás ablakokon. Pedig milyen klassz lett volna a By ablakában lógva figyelni a Csörgő hangoskodásait, és füstölgéseit. Mert bizony igyekszik a gép úgy gyorsítani a két kocsis vonatot, mintha Uzsgyi lenne. De valószínűleg elveszítené a fürgeségi versenyt, viszont magabiztosan győzne a hang- és a füstkibocsátásban, már ha a nagyobb hang és füst a díjazandó cél.

Többször keresztezünk Uzsgyikkal, de számomra a Csorváson várakozó hosszú tehervonat a legérdekesebb látvány, Szergejjel az élén.

Hódmezővásárhelyre érkezvén szépen feltárul a nagy, sokvágányos állomás látványa, de sajnos a vágányokon a keresztező Uzsgyin és a mi vonatukon kívül semmilyen más járművet nem bírok felfedezni.

Aztán nemsokára átrobogunk a Tisza felett, amely még ebben a pocsék időben is szép látvány. Rókuson álldogálunk egy kicsit, de most nem aggódom az esetleges csatlakozásmulasztás miatt, mert Szegedről óránként van vonat Budapestre.

Végül csak kicsit késik a békéscsabai vonat, nincs gond a csatlakozással. A Csörgőt lármájától egy kukkot nem hallok a hangos utastájékoztatásból, de nem nehéz kitalálni, melyik a Bugac IC. Párperces, közös peronos átszállás van. Ez most jó, mert még mindig esik, amúgy sem volna kedvem sokat bóklászni.

Nem szeretek IC-vel utazni, de Elvira nem kínált fel nekem gyorsvonati jegyet erre a vonatra. Meglepően sokan utazunk az egy szál Bp kocsiban, mondjuk olyan 2/3+ lehet a telítettség.

Az út egyetlen újdonsága az, hogy a Nyugati pályaudvar karbantartás miatt két hétig zárva van, és így Kelenföld a szegedi vonatok végállomása. Kevesen utazunk odáig, mert útitársaim döntő többsége Kőbánya-Kispesten leszáll, és Ferencváros állomáson is van 1-2 leszálló.

Kelenföldön, leszállás után még kifigyelem, hogy a technológia ugyanaz, mint a Nyugatiban. Egy másik Szili akad a vonat túlsó végére és viszi vissza a szerelvényt Szegedre, a mi mozdonyunk meg feltehetően a következő hibridet húzza majd.

Miközben a szerelvény mellett szemlélődök, a két Bo kocsi láttán eszembe jut, milyen szakadt, összevissza kocsik voltak ma a vonatokban. Pedig úgy emlékszem, hogy a békéscsabai kocsik régen szépek voltak, és Szegedre is szép szerelvények jártak.

Ma vonatoztam 486 kilométert, és 12.590 forintot költöttem vonatjegyre. Ezért a pénzért arra jártam, amerre nem akartam volna, és ráadásul az időjárás is pocsék volt. Kár volt ezért a rengeteg pénzért és a kivett szabadnapért.

A rosszul sikerült út után elküldtem a MÁV-START-nak a visszatérítési igényemet, miszerint kérem vissza az összes pénzt, hiszen az utazás nem érte el a célját, mert nem tudtam bevonatozni a tervezett Mezőhegyes - Újszeged távot. Persze nem hittem, hogy vissza fogom kapni az összes jegy árát, de abban azért erősem bíztam, hogy a MÁV hibájából fel nem használt Mezőtúr - Újszeged szakasz árát visszautalják. Végül utalványt kaptam a mondott szakasz árának megfelelő értékben.

Már csak arra vagyok kíváncsi, hogyan fog teljesülni a következő kísérlet ...