Irány a Felvidék, csak úgy

A kényelmes akciórádiuszom sajnos nem terjed ki a felvidéki hegyekig, de azért kedvem támad néha megnézni, mi újság az ismerős sík vidékeken. Most Léva felé indultam, csak úgy, vonatozni kicsit.

Nyolc cseh kocsit húz a szlovák Gorilla. A 6. egy Ampz, ami másodosztályúként közlekedik, természetesen ezt választom. Egy kicsit csalódás, mert nem túl kényelmesek az ülések. Jól hűt a klíma, kicsit túl jól is, többen át is költöznek másik, melegebb kocsiba. Tehetik, bőven van szabad hely a vonaton.

Szép tavaszias az idő. A falevelek erősen kibomlani készülnek, de még csak a fű zöldül. Mivel nincsenek még lombok, jól szemügyre lehet venni a hajléktalanok bódéit az erdőben.

Rákospalota-Újpest állomást a szokott óvatos tempóban közelítjük meg, csak utána lesz vonatszerű a sebesség. A kalauz magyarul tájékoztatja az utasokat. Vác előtt ismét megszólal hangos, ezúttal cseh, majd angol szöveg hallatszik, az étkezőkocsit ajánlják a nagyérdemű figyelmébe.

Lépésben döcögünk át a határon az Ipoly felett. A híd után sem lesz észveszejtő a tempó.

Érkezés után iszom egy finom sört 70 centért az egyik indóház előtti ivóban. A sör után még van pár perc rácsodálkozni a Constantin Grup mozdonyaira, melyekből több is parkol az állomás Érsekújvár felöli végén.

Kétrészes Bézé szerelvény (812, 011) indul Léva felé, a második kocsiba szállok fel. Négyen vagyunk a Prága - Budapest EC érkezéséig, amiről sokan szállnak le, és átszállók is vannak. Így tizenegyen indulunk útnak a második kocsiban. A kocsi elhasználódott, elkoszolódott, de a motor utastere sincs jobb állapotban. Ráadásul ott sok ablak átláthatatlan a rétegek közötti pára miatt. Az utasok külleme sokkal jobb állapotú, mint az üléseké, amiken ülnek.

Két éve utaztam utoljára ezen a vonalon (Lévai kiruccanás). Akkor sokkal jobb állapotú szerelvényben utazhattam, és úgy tűnik a pálya is csak vacakabb lett a két év alatt, de a tempó azért még elég jó maradt.

Erre felé a szép távoli hegyek a magyar oldalon vannak. Az szlovák oldali települések nem nagyon tűnnek gyarapodó, szépülő településeknek. Az állomások vágányai az átmenő kivételével tipikusan rozsdásak, az indóházak állapota sem javult mostanában, de szolgálat mindenhol van. A szántóföldek szépen meg vannak művelve, ám a múlt századi ipari létesítmények többsége halottnak tűnik, pont úgy, mint idehaza.

Kéménden egy csapat iskolás lepi el a kopár, ülésmentesített hátsó panorámát. Magyarul poénkodnak, rossz minőségű telefonzene és cigarettafüst szűrődik be az utastérbe. Egy tőlük kicsit idősebb srác kimegy, szlovákul cseszteti őket, ezután legalább a füstszag megszűnik.

Léva felé közeledve már északon kéklenek azok a távoli hegyek, amelyekig oly ritkán jutok el. Errefelé már színesebbek az épületek, láthatóan jobban pezseg az élet. A távolban a mohi atomerőmű hűtőtornyai eregetik a párát.

Léva város Levice nevű állomásának indóházi kocsmájában már 85 cent a sör, de szintén finom. Az állomáson, beleértve a peronokat is, tiltott a dohányzás, de a parányi ivóban többen cigarettáznak, szokatlan ez már a magyar utazónak.

A jó hír az, hogy Pantográf motorvonat (560 060, 060, 560) indul Érsekújvár felé, a rossz hír meg az, hogy igencsak leharcolt példány közlekedik. Elhasznált, elkoszolódott, összebarmolt, kívülről még pocsékabb, mit a Bézé szerelvény, amivel érkeztem. Úgy látszik a ŽSSK erre a környékre küldi a leglepukkantabb szerelvényeit.

Kb. minden második-harmadik boksz lehet foglalt, az utazóközönség összetétele vegyesebb, mint az előző vonaton volt. Itt is megvan az a kisebbség, akikkel nincs könnyű dolga a jegyvizsgálónak.

Horný Pial megálló után csak ketten maradunk az utolsó kocsiban. A leszállás nem volt zökkenőmentes, mert a leghátsó ajtót nem tudták kinyitni, át kellett futniuk a kocsi első ajtajához. A leszállók emelt hangon, magyarul tárgyalják ki a botrányos műszaki állapotokat.

Felsőpél megállója után egy forgalmi kitérő következik, ahol várunk egy sort két szántóföld között a lévai személy áthaladásáig. Laminátka húz néhány megkopott személyvagont.

Felsőpél és Bellegszencse között kicsit hullámosabb táj, indokolva azt, hogy szinte végig ívből ívbe robog vonatunk.

Bellegszencse Podhájska nevű állomásának indóháza viszont felújított, jó állapotúnak néz ki. Itt a Zólyomba tartó Urpin gyorsvonattal keresztezünk, melyet egy ČD 242-es vontat.

A hulli megállás után egyedül terpeszkedem 48 ülőhelyes 560 012-ben. Ezen a vonalon mintha nem láttam volna, hogy forgalmista menesztene. A menesztést a megszokott jópofa karmozdulatokkal a kalauzok végzik, az állomási személyzet csak az indóház ajtajából drukkol ehhez a tevékenységhez.

Nagysurány város Šurany nevű állomásán 10 perc várakozást ír a menetrend, ez kompenzálja az eddigi 5 percnyi késésünket. Itt egy szép hosszú vonattal keresztezünk, Pozsonyból Besztercebányába tart az Ex 531 Hron, melyet egy Laminátka húz. Eközben egy 812-es motorkocsit csatolnak a mi vonatunk végére.

Bánkeszi község Bánov nevű állomásán ismét egy érdekes vonattal keresztezünk: 240 + 3 kocsi + 736 + 3 kocsi. A villanygép Zólyomba tart a 3 kocsijával, a dízel Šurany állomáson leakad, majd Nyitrába továbbítja a másik 3 vagont.

Hangos üvöltés tölti be az indóház tágas csarnokát, amikor belépek az emeleti karzatra. Odalent egy nagydarab ember szólongatja a családját. Kell is a hangerő, mert a többiek még be sem léptek az épületbe. Aztán a nagy család elvonul a peronok felé, és a megszokott csend lesz a területen.

Ettem egy felejthető pörköltet knédlivel (3,10 euró), ittam egy sört (1 euró). A rendezett állomási büfében nyoma sincs a múlt századi nyüzsgésnek, egy-két ember ül csak a szép tágas teremben.

Az állomás hátsó vágányain újnak látszó emeletes ingavonatok állnak. Ezek szerint ilyenek is járnak erre, nemcsak a leharcolt Pantográfok. További érdekesség még két Szili, melyek helyi személyvonatokat továbbítanak.

A Hungária IC MÁV-START kocsikból van összeállítva. Az utolsó termesbe szállok. Párkány után csak ketten utazunk benne. A viszonyok jónak mondhatóak, még így a szerelvény hosszú útjának vége felé is. Működik a hangos utastájékoztatás, de annyira halk, hogy csak egy-két szót ismerek fel a szövegből.

Párkány után a Kisalföldről berobogunk a hegyek közé. A látvány fontos eleme a szürkén csillogó Duna.

Nagymaros-Visegrád megállóban az utolsó ajtó elé már nem jut peron. Izgalmas lenne, ha le akarna szállni valaki, lelépni a vonat és támfal közé a kavicsos töltésre.

A körvasúton a töltés mellett a labdája után futó nagytestű kutya sebességével csorgunk be a Keleti pályaudvarra.

Még az újvári állomás büféjében döbbentem rá, hogy már Szlovákia sem egy olcsó ország nekem. A MÁV-START 305 HUF/EUR árfolyamon adta nekem a jegyet, és ha ezzel az árfolyammal számolok, 945 forint volt az ebédem, plusz 305 forint a sör, ami már egyáltalán nem mondható olcsónak. Hol vannak már az idők, amikor bármely csehszlovák étteremben, sörözőben bátran fogyaszthatott a magyar utazó, anélkül, hogy az árakkal különösebben törődnie kellett volna.

A személyvonati vonatjegyek ára 52 km-re 732 forint, 53 km-re 744 forint volt, 300 forintos euróval számolva. (Léva - Érsekújvár gyorsvonattal 870 forint lett volna.) Magyarországon csak 40 km-re lehet 745 forintért utazni, azaz a vasút még mindig olcsóbb Szlovákiában.