3.epizód: Bp.Keleti - Érsekújvár - Léva - Párkány - Bp.Keleti  •  309 km  •  2011.03.24. csütörtök >>> ⇑ <<<
Lévai kiruccanás
Sajnos elég szűk a szlovákiai akciórádiuszom, gyakorlatilag csak az alföldi részeket tudom megjárni egy nap alatt. Ráadásul minden kényelmesen megjárható vonalon jártam már, így mostanában ismételni szoktam. Ezúttal Lévára indultam, megnézni, hogy még mindig oly kevéssé vonzó hely-e, mint korábban írtam erről a kisvárosról.
Összefoglaló táblázat a lap alján.
 
Budapest
Véletlenül pont a 86-os vonalon próbázó új MAN busszal kezdődik az utazás. Már az autóbusz budapesti próbaüzemének első napján is belebotlottam az új járműbe, egy csomó buszmániás nyüzsgött körülötte. Kicsit fura volt, mert eddig csak vasúti jármű körül láttam ilyen érdeklődődést.
Maga a busz az első úton jó benyomást tett rám, különösen az első térfélen található nagy állóterület tetszett. Egy rosszul öltözött, ápolatlan ember is tesztelte ezt a teret, mind a négy nagy koszos műanyag szatyra is jól elfért ott.
Ez a harmadik utam az új MAN busszal, már jobban feltűnnek az érthetetlen megoldások, úgyhogy első számú kedvenceim a városi buszok között továbbra azok a Neoplánok, amelyek nemrég még Debrecenben örvendezették meg az utazóközönséget.
A buszozás után a föld alatt közelítem meg a Keleti pályaudvart. A metróban már koldus is van, de egyelőre még nem muzsikál, mint az örök város hihetetlenül gusztustalan metrójában, bár gyaníthatóan a két koldus közelebbi rokon, mint a két város, Róma és Budapest.
 
Bp.Keleti - Érsekújvár
EC 170: ŽSSK: 350 003, START: Bpmz, Bvmz, Bpmz, Apmz(2.o), Amz, Amz, ČD: B, B, B, B
A Hungária EC-t hosszabb a szokottnál, a ŽSSK Gorilla nem csak START vagonokat, hanem négy ČD kocsit is vontat, ez utóbbiak le vannak zárva. Szintén nem szokásos, hogy Apmz kocsi is közlekedik másodosztályúként. Természetesen az elsőosztályú kocsiba szállok, ha már lehetőség adódik kipróbálni 2. o. jeggyel.
A kocsiban durva kolbászszag terjeng, a kevés utas közül kettő éppen erősen reggelizik. A kolbászszag ellenére maradok az elsőosztályon, ami a gyakorlatban meglehetősen kényelmetlennek bizonyul. A bal térdem a kukába ütközik, a jobb combomat meg a kihajtható asztalka nyomja, bár ez utóbbit kicsit feltekerve sikerült legalább az egyik oldalt megoldani.
Közben a fent említett útitársaim felfalták az erős illatú kolbászt, és elégedetten böfögnek, sőt még ettől durvább hangokat hallatnak, amin ők igen jól mulatnak.
Indulás előtt öt perccel a hangos magyarul ad rövid tájékoztatás, majd felhívja a figyelmet, vigyázzunk a csomagjainkra. Kilencen ülünk ebben a kocsiban, amikor kigördül a vonat. Indulás után a hangos ismét figyelmeztet, ügyeljünk csomagjainkra,
A Éles-sarki "lakópark" jól szemügyrevehető ebben az évszakban. Úgy tűnik, nem szaporodnak a viskók, viszont a meglévők mintha belakottabbak, rendezettebbek lennének.
Rákospalota - Újpestig gyenge biciklis tempóban haladunk, onnan vonatszerű a sebesség. Kamenica állomáson minden jelzőre fehér X-et szereltek, azaz ez már nem állomás többé, sőt nem is megállóhely, pedig milyen jól elterveztem korábban, hogy onnan megyünk majd egyszer túrázni.
Párkányban szokásos létszámú a felszálló csapat, nem mindenki tudja, mit jelent az ajtóra kiragasztott "2. osztály" papírlap az 1. osztályú kocsin. Továbbindulás után szlovákul és angolul üdvözli az utasokat a személyzet.
 
Érsekújvár
Vonatunk eléggé megkésve érkezett, ennek ellenére a peron másik oldalán még az esetleges átszállóra várva ott a Nyitra felé induló iker Bézé. Jó sokan vannak rajta, de szerencsére én most csak a következő vonattal indulok tovább.
Teszek egy rövid sétát az állomáshoz vezető úton. Nem egy romantikus szépségű környék, feltűnően sok várakozó taxival. Érdekes, hogy most az állomási kocsma sem lelkesít, bár a sört finomnak találom.
 
Érsekújvár - Léva
Os5717: 240 078, B, B, B
A lévai személyvonatban három kocsit vontat a Laminátka. Az első kocsi néz ki legvacakabbul a három közül, grafiti, kosz, viszont ott van még üres fülke. A belső állapotok is a szép új időket jellemzi: elhanyagolt, lestrapált minden.
Surányban 1-2 felszálló, majd sokkal több átszálló a Nyitra felől érkező, Búvár vonta vonatról. Később is mindenhol van utascsere, itt is nagyon egyszerű népek utaznak vonattal.
Ahogy távolodunk Érsekújvártól, hullámosodni kezd a táj. Már a felvidéki parasztok is John Deer traktorokkal dolgoznak.
 
Léva
Legutóbbi lévai kiruccanásom óta (2002) sokat szépült a város, ami először a ráncfelvarrt panelházakon látszik. A belvárosban, a kordivatnak megfelelően, sétáló zónát alakítottak ki. Léva ettől nem lett igazán szép vagy hangulatos, de sokkal kellemesebb, mint volt.
Magyar szót elvétve hallok a városban, és monarchia hangulatot sem érzek az utcákat róva, így kellemes meglepetés megpillantani Láva várát, a magyar múlt egyik emlékét.
 
Léva - Párkány
Os5906: (810 625, 011,) 812 028, 012
Nincs vonatozás Bézé nélkül. A motor is, meg a pót is felújított példány, ám a kocsi egyik oldalát már összerondították a vandálok, de igyekeztek rendbe tenni, csak az ablak gumikeretén látszik a festékfújók nyoma.
Ilyen módon felturbózott Bézé pótkocsiban még nem utaztam. Eggyel kevesebb boksz-sor van benne, ettől sokkal kényelmesebb, hiszen már nem függőleges a háttámla, és messzebb is van a szemközti sor. Így persze már esnek egybe az ablakok és ülések. És még marad is valamennyi hely, ahol csomagtárolót alakítottak ki. Automata hang és fényújság tájékoztatja az utasokat.
Egy darabig az utastérben ücsörgök, utána a hátsó panorámából figyelem az aránylag jó minőségű pályát. Teherforgalom jeleit is próbálom felfedezni, de nem emlékszem egyetlen tehervagonra sem.
Csatán 3 azaz három percet áll a vonat, ez elég idő ahhoz, hogy elénk kapcsoljanak még két egységet. Így már négykocsis vonattal robogunk.
Egész úton jó a tempó. A pálya mellett tipikusan 90-es táblák vannak, de akad néhány 70-es és 80-as korlátozás. 60-as táblát csak egyet láttam Stúrovo állomás bejáratáig.
 
Párkány
Stúrovo állomás jó messze van Párkány városától, a környéke is unalmas. Most az állomás életét sem találom túl izgalmasnak, így inkább evéssel, ivással töltöm időmet az állomási kocsmában, amely szerencsére nagyjából még olyan, mint régen.
 
Párkány - Bp.Keleti
EC 171: ŽSSK: 350 013, START: Amz, WRmz, Bmz, Bmz, Bpmz, Bpmz, Bmz, Bmz
Vissza felé is a Hungária EC-vel utazom, ezúttal másodosztályon. A CAF gyártmányú START kocsi másodosztályú kivitelben is meglehetősen kényelmetlen. Van hangos tájékoztatás, de csak magyarul.
Csináltam egy kis amatőr utasszámlálást valahol a Dunakanyarban: Amz: 4, WRmz: 0, Bmz: 18, Bmz: 20, Bpmz: 8, Bpmz: 4, Bmz: 0, Bmz: 0. Azaz összesen 54 utas, 8 kocsiban (az étkezőt is beleértve).
És végül meg kell említsem, hogy életem első interneten vásárolt nemzetközi jegyével utaztam:
 
Összefoglaló táblázat
Útvonalam (állomás nevekkel) Ind Érk Km Idő Km/ó Vonat Szerelvény
Bp.Keleti - Nové Zámky 9:25 11:13 124 1:48 69 EC 170 ŽSSK: 350 003, START: Bpmz, Bvmz, Bpmz, Apmz(2.o), Amz, Amz, ČD: B, B, B, B
Nové Zámky - Levice 12:28 13:33 53 1:05 49 Os5717 240 078, B, B, B
Levice - Štúrovo 15:33 16:43 52 1:10 45 Os5906 (810 625, 011,) 812 028, 012
Štúrovo - Bp.Keleti 17:15 18:35 80 1:20 60 EC 171 ŽSSK: 350 013, START: Amz, WRmz, Bmz, Bmz, Bpmz, Bpmz, Bmz, Bmz
 
Csatlakozások
2011
• Legutóbbi lévai kiruccanásom: 2002
• Legutóbbi szlovákiai vonatozásom: Esős vonatozás Zemplénben, 2010
>>> ⇑ <<<