[GP]  Vonatozásaim - 12 / 2006.04.24. hétfő
 Bp.Nyugati - Szolnok - Szajol - Bp.Keleti
>> > (!) < <<     GP   Vonatozásaim   XX.század   2001   2002   2003   2004   2005   2006   2007   2008   2009   2010   2011   2012   2013   2014   2015   2016 

(map) Szolnok megáradt folyói

Utálom az izgalmakat, meg a sietséget. de most későn indultam el és egész úton loholtam. Viszont egészen jól sikerült ledolgoznom a késemből, már 10 perccel a vonat indulása előtt a Nyugati csarnokába tartó mozgólépcsőn állok. Kellemetlen meglepetés a loholás után: hosszú sorok állnak a négy működő jegyautomata előtt. Gyors döntés, irány a pénztárcsarnok, volt már rá precedens, hogy amikor az automatáknál hosszú sor állt, a pénztárak előtt meg volt senki. Tehát loholás a másik oldalra, de most a pénztárcsarnokban is hosszú sorok vannak.

Loholás vissza most már az aluljárón át az automatákhoz, mert ott legalább nem vesznek helyjegyet elővételben és nem kérnek számlát. És viszonylag halad is a dolog, de kettővel előttem egy hölgy az összes bankjegyét végig kell próbálja, mert az automata hosszú perceken át finnyáskodik. Viszont kárpótlásul az én közepes állagú ezresemet kapásból elfogadja.

Van még két perc, loholás a tizenkettedik vágányhoz, meggyőződésem ellenére a vágányokon átmászva. Egy perccel a tervezett indulás előtt szállok fel a vonat első kocsijába.

Bp.Nyugati - Szolnok

A megszokott 6002 sz. debreceni gyorssal utazom. A vonat ma is ČD kocsikból áll, mint mindig és a 141-es Szili húzza, mondhatni, mint mindig. Kiválasztok egy fülkét és várom az indulást jelző sípszót. De felesleges volt a nagy rohanás, mert vonatunk ma öt perc késéssel indul, megvárjuk amíg beér a szomszéd vágányra a szegedi IC.

Az első kocsi viszonylag egyben van, indulásnál négyen vagyunk a fülkében és később sem csatlakozik senki, bár Zuglóban és Kőbánya-Kispesten is vannak felszállók.

Egy nappal vagyunk a parlamenti választások után, ezért akadt meg a fülem egy folyosói szövegen: "Csak ne süssön a Nap és ne essen az eső, mert hozzáadják a villanyszámlához meg a víz- és csatornaszámlához". A dolog csak annyiban érdekes, hogy nem valami a kádári időszakban szocializálódott kövület dohogott, hanem egy 18-20 körüli srác, aki már a piacgazdaságban cseperedett fel.

Cegléd után a helytelen vágányon haladunk tovább. Sokat haladt előre a jobb oldali pálya felújítása, már végig le van fektetve az új vágányzat, bár jó darabon még beállítatlanul kígyóznak a sínszálak a kavicsok között. Följebb aláverőgépek dolgoznak, még följebb gyalogmunkások végzik az utolsó simításokat. A felsővezetékesek is dolgoznak, az ő munkájukban nem tudtam felfedezni azt a technológia sort, ami a pályásoknál látni véltem a vonatablakból. Ők valószínűleg akkor és ott dolgoztak, amikor és ahol tudtak illetve hagyták őket.

A +5-ös indulás ellenére időben érkezünk Szolnokra, csak ott nézem végig a vonatot, ma 4 * B, BDs, A volt az összeállítás.

Szolnok - Szajol

"Gyorsvonat érkezik Budapest, Cegléd felöl és tovább indul Debrecen felé. A vonat" - és itt két megálló nevét mondja a hangos utastájékoztató - "kivételével minden állomáson és megállóhelyen megáll." -jelzik a 6006 sz. gyorsvonat érkezését, amivel én Szajolig szándékozom utazni, megnézendő az áradó Zagyvát és Tiszát.

Jó sokan várjuk a vonatot, amit a V43 1139 vontat. Az első kocsiba szállok fel, nem láttam hány kocsiból áll a szerelvény, de viszonylag hosszúnak tűnt. A vonaton kevesen érkeznek, jól elfér a sok felszálló is. Az árvízi helyzet miatt csak egy vágányon közlekednek a vonatok Szolnok és Szajol között, ezért a helyi vonatok egy része csak Szajolig közlekedik. A kieső vonatkapacitást autóbuszokkal is igyekeznek pótolni. Valószínűleg erre a vonatra is kevesebben szállnak fel normális napokon.

A vonat a jobb oldalon halad, a másik vágányon kővel rakott tehervagonokkal súlyozzák le a Zagyva hidat és a Tisza ártéri átereszeket. Odafelé a déli oldalon lógok az ablakból. A Zagyva ijesztően fel van duzzadva a város házai között, a gátakon nagyon sok helyen homokzsák támaszok, megerősítések, buzgár elrekesztések, sok helyen több-kevesebb víz csillog a védett oldalon is. Védekezési munkákat már nem látok, de mindenhol éber tekintetek őrzik a gátakat, több helyen homokzsákhegyeket készítettek elő szükség esetére.

A Tiszát már a városon túl keresztezi a vasút. Csak egy-két helyen látok megerősítést a gátakon, úgy látszik errefelé elég erősek a védművek. A helyzetet talán az is egyszerűsíti, hogy mindkét oldalon elég tágas ártéren terül el a Tisza.

Szajol

Ebben a században még nem jártam Szajolon és döbbenten szembesülök a tudott valósággal. A valaha tehervonatokkal zsúfolt vágányok most üresen várják a jobb időket. Soha nem fogom megszokni ezeket a szomorú állapotokat.

Az áradó víz és az üres vágányok látványának hatása alatt szállok le a vonatról. Sokan szálltunk le, egy részük a település felé indul, nagyobb részük a Szentes felé induló Uzsgyiba száll át, ami az árvízi menetrend miatt nem tud bemenni Szolnokra. Az orosz dízelakvárium a 40-es sorszámot viseli, azaz típusának utolsó példánya, ha jól tudom.

Körbejárom Szajol állomását, de semmi vonzót nem találok, így az állomástól jobbra Szolnok felé álló vonat felé veszem az irányt.

Szajol - Bp.Keleti

Csak később derült ki, hogy a vonat a 7403 sz. Gyula - Bp.Keleti gyorsvonat, ami meg sem állna Szajolon, ha nem volna árvízi helyzet.

Most is a jobb oldali ablakban lógok, azaz most észak felé szemlélődöm a helytelen vágányról. A széles ártéren elterült Tisza látványa most is lenyűgöz. Az ártéri átereszeken zöld színű köveskocsik tartanak ellent az áranak. A Zagyva hídját 4 zöld és két barna köves kocsi súlyozza. Úgy 20 centivel lehetett magasabb a víz a tetőzésnél - már amennyire ezt a vonatablakból meg tudom ítélni.

A Zagyva hídja után már békésebb kép következik, egy V46-os tolatgat Szolnok állomás hajdan szebb és mozgalmasabb időket látott teherpályaudvarán.

Vonatunknak 17:03-kor kéne Szolnokról tovább indulnia. Az ablakból nézem a felszállók népes csapatát. A szerelvény elég hosszú és elég kevesen keltünk át a Tiszán, így lazán vagyunk a sok felszálló ellenére is. Továbbra is egyedül utazom a fülkémben, amikor a Szajolon összeszedett mintegy húsz perces késéssel tovább indulunk. És kb. ezzel a húsz perc késéssel érkezünk a Keletibe háromnegyed hét körül. Nagy a sürgés-forgás az érkezett szerelvény mellett, mert ez indul 19:10-kor Krakkó és Eger felé. A Cracovia a vonat eleje, a legeljére kapcsolt PKP hálókocsival.

 

      [GP] >> > (!) < <<