Bukarest-Budapest,   1. nap: Bukarest-Déva

Régi tervem rácsodálkozni kicsit a román vasútra. A múlt században többször végig vonatoztam Románián, a bolgár tengerpartra nyaralni. Akkor idegenek voltak a fura, szürke mozdonyok, amelyekről időközben kiderült, hogy igencsak jól használható, erős gépek. Manapság Magyarországon is sokkal találkozhatunk magánvasúti színekben.

Ebben a században eddig csak a határ mellett jártam Romániában, most Bukarestből vonatozom hazáig. A román fővárosba érkezvén először néhány kifejezetten látványos, magas irodaépületeten akadt meg a szemem a repülőtéri út mentén. Bukarestben mindössze egy rövid belvárosi sétára volt időm. Az utcák, terek rendezettebbek, mint vártam, a belvárosi kocsmanegyed is tetszett.

Fura építmény a bukaresti Gara de Nord. Kívülről két külön épületnek tűnik, de a belső oldal egységes. Tizennégy vágány fogadja és indítja a vonatokat. A peronok végétől rövid, egyenes út vezet a metróállomás felé.

A Gara de Nord szépségre fényévekre van a pesti fejállomásoktól. De tisztaságban lehet, már Bukarest főpályaudvara nyerne. Az utaskényeztetés tekintetében már minden kétséget kizárva a Gara de Nord győzne. Mindenféle gyorséttermek, büfék, boltok várják az éhes, szomjas utasokat.

A szerelvényt öt másodosztályú vagon alkotja, pedig a menetrendben elsőosztályú is jelölve van. Sok volt a leszálló Konstanca felöl, de bőven vagyunk felszállók is. A harmadik kocsiba szól a foglalásom, mind a négy ülés foglalt a bokszban, ami így kissé kényelmetlen. A kocsi amúgy belülről rendben van, kívülről kissé esőverte.

Az utazóközönség összetétele normálisnak mondható. Az emberek alapvetően barátságosak, talán kicsit szegényesebben öltözöttek, mint egy hazai IC utasai. A kalauz csak elolvassa az interneten vásárolt, otthon nyomtatott jegyemet, lehet nincs is technikai eszköze ellenőrizni. De mit is kellene ellenőrizni, hiszen a jegy konkrét vonatra és helyre szól, az meg jól látszik, hogy egyedül ülök a székemen :)

A meglehetősen ütött-kopott mozdonyuk 110 körüli sebességgel továbbítja vonatunkat. A táj egyelőre alföldi. Ploiesti előtt óriási olajfinomító terül el. Mindenfelé tartálykocsikat látni, szúrós gázszagot hoz be a szellőzés.

Nem sokkal Ploiesti után elkezd szépülni a táj, nekivágunk a Déli-Kárpátoknak. A hegyre fel 60 km/ó körüli a tempó. Sinaia után egyedül terpeszkedem egy négyesben, kényelmesen bámulhatom a kopár magas csúcsokat.

A Kárpátokból lefelé is kb. hatvan a tempó. A pálya rendben lévőnek tűnik, az állomások és megállók is rendezettek. Predeal után a két vágány gyakran külön nyomvonalon halad a terepviszonyok miatt. Nagyon látványos szakasz. Kár, hogy nem tudok az ablakban lógni.

Közel két órám van körülnézni. Ez rövid ahhoz, hogy bemenjek a belvárosba, így az állomás körül bóklászok. Az első érdekesség az, hogy a peronon, ahová érkeztünk két peronbüfé is működik, és van egy harmadik is nyitva egy másik peronon. A forgalmuk meglehetősen szerénynek tűnik.

Az indóházban önkiszolgáló étterem, söröző és játékterem/kávézó áll az utas rendelkezésére. A pénztárak szintjén meg mindenféle árudák működnek. Kipróbálom a sörözőt, jó nagy a választék palackozott sörökből. Helyi sör kérek, Ciucașt (csukász) kapok. A sör jó, a kocsma is alkalmatos, de a WC-je az meglehetősen balkáni.

A pályaudvar előtt háromsávos körforgalom, melyhez ugyancsak háromsávos utak csatlakoznak. A helyi sofőrök rutinosan jönnek ki-be a rengeteg sávon. És ha már közút, akkor meg kell említenem, hogy a gyalogosokat mindig nagyon átengedték a zebrán, amerre csak megfordultam.

Ez a vonat Bukarestből indult, de én korábban eljöttem onnan, hogy lehetőség szerint tagoljam a hosszú utat. Elsőosztályú jegyet vettem, hogy kényelmesebb legyen a több mint hat órás vonatozás. Brassó állomáson negyed órát áll a vonat, dízelre cserélik a villanygépet.

Az első két kocsi hatszemélyes fülkés. A többi három belső tere tetszetősen tagolt, fülkés és termes részek váltakoznak bennük.

Az utascsere bőséges. Az első osztályon nem lettünk volna sokan, de felszáll oda egy csomó szabadjegyes férfi és nő. Nincs helyfoglalásuk, gond nélkül átengedik a helyüket a később érkező helyjegyes utasnak.

Sajnos ez a vagon is akvárium, van ugyan egy-két lehúzható ablak, de fegyelmezetten zárva tartják a klíma érdekében. A tempó nagyon halovány. Tipikusan hússzal ballagunk, csak rövid szakaszokon mérek 40-45 km/órát. Mindössze egyetlen 80 km/órát jegyzek fel az út elejéről.

A Nap süt, a táj kellemes. Balról a Fogarasi havasok kopár csúcsai magasodnak a láthatáron. Később ugyan kisebbek lesznek a csúcsok, de a hegyek majdnem Aradig kitartanak a sínek mellett. Izgalmas látvány, hazai tájakhoz szokott szemeimnek.

Az Olt mellett haladunk. Podu Olt állomástól ha lehet, még látványosabb a táj, ráadásul innentől Nagyszebenig dupla vágány van, így néha ellenvonat is megörvendezteti az utazót.

Nagyszeben előtt kiérünk a csipkés csúcsú hegyek közül, hosszasan 20 körül döcögünk. Errefelé is látni, hogy sok vágányt nem használnak már, Nagyszeben állomás egy részén már kisebb erdő terül el.

Nagyszebenben leszáll a szabadjegyesek nagy része, nem sokan maradunk a kocsiban. Később átlátogatok a következő másodosztályra. Az is elég szép kocsi, ott sincsenek már sokan. Az amúgy kellemes elsőosztályú kocsi gyenge pontja a WC, bár van öblítés és kézmosó is. Nem is különösebben koszos, de szürke, leharcoltnak tűnő a vagon többi részéhez képest.

Mellettünk az autópályán sűrűn húznak el a kamionok, de tehervonatra nem nagyon emlékszem Brassó óta.

Az egyik megállásnál egy Desiro áll a másik vágányon. Jól látszik rajta, hogy nem mindenki olyan békés ember errefelé, mint az útitársaim. Szegény Desirón, és sok más vasúti járművön is, sok a megtört ablak, és hát a graffitik ellen sem tudják megvédeni a motorvonatokat.

Kicsit hosszú volt eddig az út, különös tekintettel a döcögős tempóra. Így megörültem, amikor Alvinc (Vintu de Jos) állomásánál felsettenkedünk egy kétvágányos, villamosított fővonalra. Ám sajnos itt a rekonstrukció kellős közepébe csöppenünk, erre is szerény a tempó, kb. 50 km/ó lehet a csúcs.

Aztán nemsokára félreállunk egy félkész állomáson. Több mint 10 percig állunk, semmi mozgás, csak a kamionok haladnak a közeli autópályán. Régi szép idők, amikor még hússzal száguldottunk.

18:08-kor áthalad szemből egy dízelmozdonyos ablakos vonat. Hosszú csend után, 18:25-kor áthalad egy villanygépes IR vonat, utána végre mi is elindulunk, és olyan 30 km/ó sebességgel zúgunk. Kedvenc dízelem nem nagyon tudja ma képességeit csillogtatni.

Alkenyér (Sibot) után kicsit gyorsabban megyünk, max. 50 km/ó lehet a tempó. Elég furák a félkész kis állomások, mintha a négy vágány közül csak az első mellett épülne peron. Kicsit nehezebb lehet a forgalmat szervezni, de cserébe nem kell aluljárót építeni, és az utasnak is kényelmesebb így az élete.

A kilátásgátló zajvédő itt is elengedhetetlen tartozék, ráadásul a Nap is lemegy 19:07-kor. A térkép szerint Piski (Simeria) mellett irdatlan méretű vágányerő terül el, de sajnos semmit nem látok belőle. Itt gép- és kalauzcsere történik. A telefonom szerint a villanygéppel is csak 70 km/ó körül haladunk.

Az új mozdonyt sajnos nem tudtam megnézni, mert Déván leszállásnál beszorultam néhány lassú egyén mögé, és mire előre értem, már mozgott a vonat. 19:53-kor érkeztünk, 19.15 helyett. Tulajdonképpen nem egy drámai késés, de nem vagyok hozzászokva az ilyen hosszú, döcögős napokhoz.

Déva állomáson most nem sokat időzők, szállásomra kutyagolok, és meleg étellel, hideg sörrel kényeztetem magam. Meglehetősen fárasztó volt a nap, de elalvás előtt azért még teszek egy sétát a belvárosban. Mindenhonnan uralja a látványt a város fölé magasodó vár.