[GP]  Vonatozásaim - 23 / 2006.07.18. kedd
 Bp.Nyugati - Szolnok - Lakitelek - Fülöpszállás - Bp.Ferencváros
>> > (!) < <<     GP   Vonatozásaim   XX.század   2001   2002   2003   2004   2005   2006   2007   2008   2009   2010   2011   2012   2013   2014   2015   2016 

(map) Vonatozás az Alföldön

Már nagyon régen voltam vonatozni, így megörültem annak, hogy Szolnokra kell mennem. A Nyugatiban nem sok minden változott, amióta utoljára Szolnok felé indultam. Hacsak nem az, hogy a jegyautomaták ergonómiai esendőségét diák munkásokkal próbálják kompenzálni. Már korábban feltűnt, amikor csak úgy arrafelé bóklásztam, hogy egy lány és egy fiú szorgoskodik az öt gépezet előtt "Ez a nyerő ! Automata !" feliratú pólóban. Most ugyan csak a lánykát láttam, de már ez is elég tápot adott kísérletező kedvemnek és egy erősen lestrapált ezrest dugok az automatába. És lám, a gép habozás nélkül elfogadta! A fene se érti ...

A csarnok képe is a szokásos, középen egy szlovák és egy cseh szerelvény. Csak mintha császkáló utas lenne kevesebb a szokásosnál.

Bp.Nyugati - Szolnok

A 6002-es gyorsvonat ma is így állt ki: V43 1141, 4 * B, BDs, A. A ČD kocsikban egy kicsit többen várják az indulást, mint szokták. Nem is találtam üres fülkét még az első kocsiban sem.

Amikor befutunk Kőbánya-Kispest állomásra, rengeteg hátzsákos, táskás ember áll a peronon. De csak négyen lettünk a fülkében, mert az ifjoncok népes csapata egy átlós balatoni vonatra várt. Közben befut az a vonat is a peron másik oldalára, jó hosszú szerelvény és utasok is vannak rajta szépen. Nem hittem volna, hogy ilyen sok ember utazik a Balatonra vonattal egy keddi délelőttön.

Jön a jegyvizsgáló, a két utóbb felszállt fiatalember bemondja a varázsigét: "Kitöltsük az utalványt ?". A kalauz csak az igazolványaikra kíváncsi, megkíméli őket a papírmunkától. Liberális állam liberális alkalmazottai. (A mondott egyedek mellesleg úgy telepedtek be a fülkébe, hogy egy mukkot nem szóltak a korábban ott ülőkhöz. Nyílván amerikai kiképzést kaptak.)

Albertirsa után egészen jól nekilendül vonatunk. Kezdem magam gyorsvonaton érezni, de már a következő megállóhely magasságában visszalassulunk. Cserőn kitérőzünk egyet egy Rola vonat miatt, azután ismét nekilendülünk és gyorsvonatszerűen közlekedünk egészen Ceglédig.

Cegléden a bal oldalon bámulom a napfényben fürdő üres vágányokat. Csak egy sárga gépezet tekereg és hátul áll egy M47-es meg egy-két teherkocsi. Úgy látszik az a néhány tehervonat is nyaralni ment, amelyet itt látni szoktam.

Cegléd után is elég jól haladunk a frissen felújított pályán. Ráköltenek még néhány milliárdot és egy darabig ugyanolyan gyorsan járnak majd a vonatok, mint a hetvenes, nyolcvanas években.

Szolnok

Rövid, ám nem túl eredményes megélhetési küzdés után Szolnok állomás első vágánya mellett a söröm felett borongok a világ rosszul berendezett mivoltán. Mert régen, ha jobbra néztem Kunszentmárton felé, ha balra néztem Lakitelek felé induló MDmot vonatokat láttam. Ma már zömmel Uzsgyik közlekednek ezen táj mellékvonalain. Vajon fejlődik-e a világ vagy csak bonyolódik ?

Szolnok - Lakitelek - Kecskemét

A Lakitelek-Kecskemét irányban közlekedő 37114 számú személyvonatot ma a 6341 040-1 perfektuálja. Kellemes meglepetés, hogy az ajtókat ajtónyitó gombokkal szerelték fel és kis idő múltán automatikusan bezáródnak. Ez bizony télen-nyáron hasznos funkció. Lehet, hogy igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy a szentesi vasutasok előbb-utóbb majd vonatot csinálnak az Uzsgyiból.

Induláskor a vonat félig sincs, a klíma keményen küzd a kánikulával. A kocsiban elviselhető a hőmérséklet, de nem akarnám kipróbálni a klíma kapacitását, ha zsúfolt a vonat. Az ülések elég tágasak, de hosszabb távon nem igazán kényelmesek. Ezzel együtt az Uzsgyi kifejezetten jó benyomást tesz rám így, hogy nem áll mellette csicsásabb rokona, a Desiro.

Az Uzsgyi minden indulásnál pillanatok eléri az utazósebességet, a motor elcsendesedik, csak a klíma zúg és a kereket csattognak. Jó lenne néha körülnézni az ablakból, de persze nem lehet lehúzni. Hiába no, csak kellemesebb jármű volt az MD motorvonat ...

Lakitelekre érkezve elgurulunk a Floyd Bobója mellett, aki 40 44003-4-es számot és nem túl szép festést visel.

A keresztező mellékvonalak életben a legizgalmasabb pillanatok a négyes csúcstalálkozók. Most két Uzsgyira és két Bz-re számítok, de három Uzsgyi és egy Bz vonat sorakozik Lakitelek állomáson. Íme a csúcs pontos menetrendje:

        15:19   15:20     37113     Kecskemét - Szolnok
        15:10   15:22     37236     Szentes - Kiskunfélegyháza
        15:11   15:28     37233     Kiskunfélegyháza - Kunszentmárton        
        15:17   15:29     37114     Szolnok - Kecskemét

A valóságban először Kiskunfélegyháza felé tartó Uzsgyi indul el, utána a szolnoki. A Bzmot két pótkocsival Kunszentmárton felé közlekedik. Az indulásokat a vasutasok olaszos jövés-menése színezi. Mintha mindenki kinyomulna a menesztésekhez, majd visszahúzódna az irodába. Ezeken a csúcstalálkozókon gyakran visszafordulnak a jegyvizsgálók a keresztező vonattal. Ez most is így történt, sőt először azt hittem, hogy a mozdonyvezetőt is cserélünk, de az új vezér nem bírt bemenni a vezetőfülkébe. Nem véletlenül, mert a Kiskunfélegyházára tartó vonat kulcsával próbálkozott. Egyszerűen összekeverte az Uzsgyikat.

Végül mindenki a saját vonatát vezeti tovább. Egy darabig még ringatózunk az orosz dízel akváriumban a napsütötte Alföldön, azután befutunk Kecskemétre. Csak leszállásnál veszem észre, hogy a vonat középső terében sokkal hűvösebb van. És azt is csak most tudatosítom, hogy megálláskor vagy egy, vagy kettő lépcsőfok bukkan elő az ajtó alól, attól függően, hogy milyen a peron.

Kecskemét

Leszállás után egy rövid sétát teszek a kellemes árnyas Nagykőrösi utcában, közben megeszegetek néhány rétest. A rétes séta után kiülök az állomási kocsma teraszára, csak ketten vagyunk, én és a fröccs. Másfelé is alig mozog ember a rekkenő hőségben. Megérkezik Fülöpszállás felöl a Bzmot 201, öt utassal a fedélzetén. Az utasok és a két főnyi személyzet haladéktalanul árnyékba húzódik, csak a Bzmot izzik a napon. Rövidesen a Bzmot 238 sorakozik fel a közelében, ez indul majd Lajosmizse felé. Bár ez csak később derül ki, amikor a hangos bemondja, mert iránytábla egyiken sincs. Nemsokára a 40-es Uzsgyi visszafelé indul, ránézésre legalább félig, de lehet, hogy még jobban tele van.

Kecskemét - Fülöpszállás

km152-es vonalidőlefelutas
0 Kecskemét 17:15-44
4 Kecskemét alsó 17:21-37
12Helvécia 17:342-5
15Ballószög 17:41-27
19Köncsög 17:48--7
24Ágasegyháza 17:562-5
27Ágasegyházi tanyák18:02--5
30Agárdytelep 18:08--5
34Izsák 18:14126
38Uzovicstelep 18:21-28
43Fülöpszállás 18:278---
Kecskeméttől 3, Kecskemét alsótól 1 utas utazott végig

Indulás előtt két perccel ketten téblábolunk a forróságban a Bzmot 201 mellett. Az indulás előtti pillanatokban érkezik a mozdonyvezető és a jegyvizsgáló. Már a menesztő is ott áll, amikor befut még két fiatal srác is. Így négy utassal és kétfőnyi személyzettel indul Fülöpszállásra a 37813 számú személyvonat.

A Bzmot belső tere szűkös és zsúfolt érzetet kelt az Uzsgyihoz képest. A Bz ülések sokkal keskenyebbek és közelebb is vannak egymáshoz. És hát kopottas minden körülöttem. Sajnos a Bz-ben sem lehet lehúzni az ablakokat, csak a felső kb. húsz centi billen befelé egy kicsit. Érdekes, hogy ennek ellenére menetközben a levegő mozgása viszonylag elviselhetővé teszi a belső tér hőmérsékletét. A magyar változatban tetőablak is fokozza a légmozgást.

Szerintem a Bzmot a vasút minimuma, gyakran nevezem vonatpótló vonatnak is. Annak idején az lehetett a cél, hogy egy nagyon egyszerű, olcsó és megbízható járművet építsenek. És szerintem a Bzmot a megcélzott minimumot korrektül megvalósítja. Ennek ellenére rossz döntés volt annak idején a MÁV minimumát a Bzmot szintjén megállapítani. Magyarországon a Bzmot a vasút leépülésének szimbólumává vált.

A 152-es vonal felett ismét kongatják a vészharangot, de ma még békésen döcögünk a nyári Alföldön. A táj kellemes, változatos. Erdők, ligetek, szőlők, gyümölcsösök, gabonatáblák váltják egymást.

Egyszer régebben Izsákon voltunk rokonlátogatáson. A vasárnapi ebéd után kisétáltam az állomásra körülnézni. Éppen jött egy Bzmot, talán akkor még egy Bzx is volt mögötte. A vonaton egy-két utas ült, le-, felszállóra nem emlékszem. Indulásnál jött a menesztő, lengette a tárcsát, a kalauz intett, a vezető gázt adott és Bzmot eldöcögött. Arra gondoltam, hogy ilyenkor jóval több vasutas dolgozhat a vonalon, mint ahány utast elszállítanak. Az eset előtt nem sokkal Ausztriában jártam egy mellékvonalon. Érkezett a négytengelyes motorkocsi, ajtónyitás után a vezető hátrafordult és jegyet adott annak, akinek még nem volt. Azután ismét előrefordult, körbenézett és elindultunk. Nem volt se kalauz, se menesztő. Azóta Magyarországon is sokat változott a helyzet, de nekem néha úgy tűnik, hogy némely mellékvonalon jobban fogynak az utasok, mint a vasutasok.

Az izsáki szolgálat még a helyén van, menesztés után hat utast szállít a kétfőnyi személyzet. A Bzmot irányításához ma mindkét vasutas folyamatos erőfeszítésére szükség lehet, mert a jegyvizsgálatra már nem maradt kapacitás. Ám nem dolgoztak hiába, mert egy kellemes Bzmot vonatozással lettem gazdagabb.

Fülöpszállás - Bp.Ferencváros

Érkezés után Fülöpszálláson mindenki árnyékba menekül, úgy tűnik minden útitársam csatlakozásra vár. Legtöbben a 18:41-kor induló Kelebia - Kőbánya-Kispest gyorsvonatra (7901) szállunk fel, összeállítása: V43 1285 By, Bhv, By, By. Az utolsó kocsiba szállok fel, szinte minden négyesben ül egy-két ember, próbálunk úgy helyezkedni, hogy árnyékban legyünk.

A vagonok kívülről elég rendesen össze vannak barmolva, belül hunyorogva még elfogadhatóak a viszonyok. Itt lehetne lógni az ablakban, de már tikkadt vagyok a hőségtől és a vidék sem olyan változatos, mint az előző vonal mellett. Nagy, összefüggően művelt földek mellett haladunk, "nagyüzemi" a táj.

Kunszentmiklós-Tass után már tényleg gyorsvonatként közlekedünk, elég hamar beérünk Bp.Ferencváros pályaudvarra. Itt az utasok nagyobb része leszáll, úgy látszik, nekik sem igazán jön be Kőbánya-Kispest, mint végállomás.

 

      [GP] >> > (!) < <<