Lejtmenetben

Ebben az évszázadban eddig mindháromszor felfelé utaztam az 5-ös vonalon, most kipróbálom lefelé irányban is. Egyrészt erre utal az epizód címe, másrészt pedig a vonal mai helyzetét próbálom jellemezni a címválasztással.

A vonat végében ülök le, indulásra elég jó feltöltődik a szerelvény, az ülőhelyek nagyobbik fele foglalt. Kelenföldön is aránylag sok a felszálló, de még így is maradnak szabad ülőhelyek. Minden megállásnál számottevő utascsere van. Bicskén kezdünk érezhetően kevesebben lenni, és Száron is meglepően sokan leszállnak, de nem kevés utas kitart a végállomásig, Komáromig.

Komárom pezsgő életű állomás, ennek ellenére senkinek sem éri meg újra kinyitni a bezárt restit. Az indóház előtt végig állnak az autók, nem is emlékszem hason mennyiségű itt parkoló autóra. Jónéhányon szlovák rendszám van. Még túloldali taxis is akad, visszafelé sem kell üresen mennie.

A Déli vasút 1860-ban nyitotta meg a 82 km hosszú Komárom - Székesfehérvár vonalat. A pálya egyvágányú, de fővonal jellegű, szép hosszú vonatok fogadására alkalmas állomásokkal. Ám szép hosszú vonatok már igencsak ritkák lehetnek erre. A helyi teherforgalom enyhén szólva is meglehetősen mérsékeltnek tűnik, maximum egy-egy tranzit tehervonat gördül végig a valaha forgalmasabb időket látó vonalon.

A személyforgalmat az utolsó szocialista kormány 2009-ben megszüneteltette. Ez a szünet azonban alig volt több félévnél, mert Orbán Viktor újraindíttatta a személyszállítást. A felbuzdulás sajnos rövid ideig tartott, manapság már csak két vonatpár közlekedik, azok is szóló Bézék.

A minimális menetrendi kínálathoz képest több utas van, mint feltételeztem, 15 utassal indul útnak a motorkocsi. Az utazóközönség átlagos kinézete hasonló, mint azon a buszon, amellyel Óbudáról dél körül útnak indultam. A szociális összetétel átlagának látszólagos hasonlóságába az is belejátszik, hogy nincs óbudai busz hajléktalanok nélkül, akik látszólag alanyi jogon utaznak a BKK járatain. Szerencsére ezen a vonaton normális, egyszerű emberek utaznak, nincsenek sem módosabb kinézetűek, sem mélyszegények. És az is biztos, hogy a Bézében jobb a levegő, mint a klíma miatt zárt budai autóbuszban.

Jó tempóban zúgunk dél felé. Hosszú sínszálakon robog a Bézé, jó ritkán kattognak a kerekek. A táj eleinte alföldi jellegű, csak a nagyjából 100 méter magas szélkerekek utalnak arra, hogy a szelesebb Dunántúlon járunk.

A menetrendkönyvben még 15 közbenső megálló van felsorolva Komárom és Székesfehérvár között, de ebből 8 helyen már nem áll meg a vonat. (Anno még ettől is több megálló volt, lásd itt.) Más vonalakon is sok megálló hal ki, kivéve talán Budapest és környéke, ahol új megállók is létesülnek, például az újjáépülő 2-es vonalon.

De minek is állna meg a vonat például Ászár-Keményítőgyár megállóban, hiszen a gyárból már csak a romok maradtak. És a többi megszűnt megálló környékén sincsenek lakóházak, vagy egyéb épületek.

Kisbéren nyolcan maradunk a motorkocsiban, és van egy felszálló is. Ebben az indóházban még a kocsma is működik, de nem hiszem, hogy csak a vasúti utasokból meg tudna élni. Meresztem a szemem, volt-e mozgás mostanában a 13-as vonalon, de rozsdának látszanak a sínkoronák.

Kisbér után már hullámosabb a táj. A Bézé errefelé is csak ritkán kattan a hosszú sínszálak végeinél. A múltkor jobb volt erre utazni, mert akkor pótkocsit is vontatott a Bézé, és annak panoráma végéből jobban lehetett tanulmányozni a tájat, a jó állapotú pályát, a szép hosszú állomásokat, és az erre még általánosan használt szép alakjelzőket.

Bakonysárkány után még dombosabb a táj, és már hegyek is vannak a láthatáron. Mór állomás közelében modern ipari és/vagy kereskedelmi központ épült, de sínek nem kanyarognak arra, csak kamionokat látok, abból viszont elég sokat. Az állomáson össze-vissza csak egy fával rakott Eas kocsit bírok felfedezni. Eddig is csak Nagyigmánd Nagyigmánd-Bábolna nevű állomásán láttam teherforgalomnak nyomát, sok tartálykocsi sorakozott ott a folyékony műtrágya gyár területén.

A Csókakői vár bár elég messze van a sínektől, de még innen is látogatásra csábít. Bodajkon is rozsdásak a sínek és a szemaforok. Moha-Rakodón sem állunk meg, de teherfogalom van az ócskavas telepen. Egynémely tehervagonról nem tudom eldönteni, hogy vajon dolgozik-e még, vagy már maga is ócskavas.

Moha után már ismét lapos a táj, a Mezőföld északi peremére érkezünk. A végállomáson kilenc utas száll le a motorkocsiból.

Az út vége felé azon gondolkodtam, hogy szerintem jóval több vasutas van szolgálatban a vonalon, mint ahányan utaztunk ezen a vonaton. Nem tudom, milyen forgalom van a napi 2 pár Bézén felül, de az biztos, hogy a szolgálatban lévők létszámán nem múlik egy igazi forgalom lebonyolítása, de én sajnos ezen utazás közben másik vonatot nem láttam a lejtmenetben lévő 5-ös vonalon.

A maga kategóriájában csúcstermék Flirt szerelvények élénk vörös fényezése nagyon hamar megfakult, de már valószínűleg elkezdték javítani a hibát, mert a 001 számú motorvonat szépen csillog, viszont az újabb 025-ös meg még eléggé matt.

Ma ezen a vonaton vagyunk a legkevesebben, de persze a kapacitásokhoz arányítva. A Flirt szépen fut a frissen felújított pályán. Nekem tetszik a felújított 30a, bár néha kicsit túlzásnak érzem az aluljáró kombinátokat, a zajvédő falakat meg kifejezetten útálom.

Szóval nincs más dolgom, mint bámulni a látványos felhőket, a sok szép pipacsot, meg a még mindig téli álmát alvó Velencei tavat.

Tárnok állomás átépítése is a célegyenesbe fordult már. Megvárunk ott egy CD Cargo gép vonta tehervonatot.

A 30a átépítése miatt Tárnok és Érd felső között egy vágányon zajlik az egész Közép-Dunántúl vasúti forgalma, és ez az egy vágány meglepően jól el is viszi a sűrű forgalmat, egészen addig, míg be nem következik valamilyen váratlan esemény. Most szerencsére nagyjából rendesen érkezünk Budapest Déli pályaudvarra.