Dunaújvárosi iskolakör

A dunaújvárosi iskolakör egyike azoknak a rövid Budapest környéki körvonatozásoknak, amiket időnként, jobb ötlet híján ismételni szoktam.

A dunaújvárosi gyorsított személy általában kétrészes piros Flirt villamos, melynek első egysége megy Dunaújvárosig, a második egység Pusztaszabolcson leakad. Ennek ellenére a második egység külső kijelzőjére is Dunaújváros van kiírva. A belső kijelző viszont már arról tájékoztat, hogy csak az első egységben lehet végigutazni a távot. Indulás után a hangos is rendszeresen ismételgeti ezt az információt.

Folyamatban van a 30a átépítése duplavágányosra, a felső szakaszon már utaztam egyszer, amikor ideiglenesen az új vágányokat használták Budafok megálló utánig. Érdekes az egymás mellett futó két fővonal, amelyek egészen Érdig majdnem párhuzamosan húzódnak ki a városból. Ennek ellenére csak egy közös megálló van, nevezetesen Budafok, a két fővonalas, négyvágányos kedvenc megállóhelyem.

Nincs üres boksz az első egységben, sokban legalább ketten ülnek. Százhalombattán meglepően sokan, valóságos tömeg száll le a vonatról. Ercsi még mindig félig be van falazva, ami valószínűleg nem független a közelben élő lakosság összetételétől.

Pusztaszabolcson 2 percet ad a menetrend a második egység lekapcsolására, most 3 perc elteltével robogunk tovább. Dunaújvárosig nem állunk meg, jó tempóban zugunk végig. Ez egy személyvonat. A gyorsvonat az, ami például Győr és Komárom között mindenhol megáll. Azaz totális a fogalmi kuszaság a MÁV-START szótárában.

Dunaújváros, születéskori nevén Sztálinváros, az ötvenes évek elején épült, a város életét megalapozó vaskohászati kombináttal párhuzamosan. A legrégebbi házak már belepatinásodtak a környezetükbe, a valamivel újabb kockaházak sokkal rosszabbul mutatnak. Dunaújváros legnagyobb erénye a rengeteg zöldterület. A parkokat jó minőségű szobrok ékesítik.

Az is egy szerencsés gondolat, hogy a város nem épült rá közvetlenül a Dunára, maradt hely a parton parkoknak, sportpályáknak, és valamikor egy nagy szoborpark is volt itt, ami valószínűleg nagyrészt a színesfém tolvajok és a vandálok miatt töpörödött össze.

Viszont a város építőinek az állomást sikerült kissé messzebb tenni az ideálisnál. Ha rajtam múlott volna, mindenképpen beljebb vezetem át a városon a vasutat. De lehet, hogy voltak ennek általam nem ismert kizáró okai, akkor viszont legalább az indóházat a város felőli oldalra építhették volna. Így az utasok nagy része a tehervágányokon keresztül közlekedik a város és az állomás között.

A kétrészes Bézé vonatban meglepően sok az utas, és rengeteg bicikli is van a Bzx kocsiban. Úgy látom, minden ülőhely foglalt a belső térben, az előterekben mintegy 15 bicikli is velünk utazik. Nagykarácsony felsőn aztán jelentősen csökken az utasok és a kerékpárok száma. Nagykarácsony után kialakulnak a szokásosnak laza telítettségi viszonyok a pótkocsiban.

A törzsközönségen felül velünk utazik két egymás között angolul társalgó férfi, meg egy magányos külföldi hátizsákos utazó. Nagyon ritkán találkozom mellékvonalon külföldivel, ráadásul akik ilyen tiszteletre méltó konoksággal a vasutat választották, pedig egyikük úti célját sem egyszerű elérni errefelé. A két angolul beszélgető Szekszárdra tart, ehhez Rétszilason át kell szállniuk az ellenkező irányba tartó vonatra Sárbogárdig, ahol át tudnak szállni a szekszárdi vonatra, amely majd megállás nélkül robog át velük Rétszilas állomáson.

A hátizsákos utazó valahol útközben száll fel, MÁV-START menetrenddel a kezében, és Székesfehérvárig kér jegyet. Mivel a Sárbogárd és Székesfehérvár között már csak napi két pár alibi vonat közlekedik, neki Pusztaszabolcsig kell kerülnie.

Rétszilason csak a három mondott utazó száll le, felszállót sem látok. Csak kevés utas utazik végig Simontornya végállomásig.

A pécsi sebest az első Magyarországon gyártott, 1964-ben készült Szili vontatja (431 008). Az egész vonaton kevesen utazunk, ezeknek is nagyobb része az első két Bko kocsit választja, melyben hatszemélyes fülkék vannak. A két Bko kocsin kívül még két halberstadti van a szerelvényben. Ezek közül választom az elsőt, annak is a szép színes középső részét, melyet néha első osztályúként jelölnek meg. Ebben a kocsiban szerintem talán tízen lehetünk.

Rétszilason három felszálló van, a már korábban megismert világjárók.

Szabadegyháza állomáson keresztezünk a szintén négykocsis Pécs felé tartó sebesvonattal, melyen értelemszerűen sokkal többen utaznak.

Érd állomás után áthaladunk a 30a felett. Odalent már két vágánynak van megágyazva szép új szürke kavicsokkal. Ezután is a legérdekesebb látnivaló, hogyan halad a 30a dupla vágányossá történő átépítése.

Kelenföldön szállok le, ahol még mindig az új aluljáróval szöszmötölnek. De most nincs idő alaposabban körülnézni, mert sietek, hogy a legalább a végét láthassam a Dunai regattának a Műegyetem előtti rakpartnál.