A Keleti pályaudvar a pályaudvarok királynője. Jártam már nagyobb és forgalmasabb, tisztább és rendezettebb állomásokon is, de nem emlékszem ennél méltóságteljesebb épületre. Megkapóan barátságosan ível a csarnok a vágányok felett, akár a város felől lép be ide az ember, akár a síneken érkezik a külvilágból. Jó ide megérkezni és jó innen újra útnak indulni.

Kedd reggel, indulás

Ma korán indultam, mert a Keleti pályaudvar egy reggelére voltam kíváncsi. Hat óra felé bukkanok fel a metróból, a pályaudvar előtti aluljáró néptelen, csak egy-két hajléktalan ténfereg, meg oldalt állnak sorban néhányan egy trafik előtt, gondolom cigarettáért és/vagy ampulláért.

A bejárati lépcsők alatt öt jegypénztár dolgozik, csak azoknál kell sorban állni, ahol kunsztosabb helyjegyet kérnek vagy számlát íratnak. A pénztárak előtt már két kéregető is dolgozik.

A csarnokban is csend van, már amennyire csend lehet egy forgalmas pályaudvaron. Mert jönnek-mennek a vonatok, dolgoznak a vasutasok, szól a hangosbemondó, csak az emberi zsivaj hiányzik a hangkavalkádból. Éppen egy szerelvénnyi utas, több száz ember halad el mellettem, de szó alig esik, mindenki csendben halad napi feladatai felé. És nincsenek induló vonataikra váró, csevegő utasok, még az ivóhelyek sem indultak be.

Sorra érkeznek a bejáróvonatok, éppen egy hétkocsis Bhv classic szerelvény érkezik. Jó sokan vannak rajta, de nem mondanám zsúfoltnak. Egy újabb csendes ember hullám igyekszik a kijárat felé.

Vonatom indulása előtt még bekíváncsiskodom az ideiglenes váróterembe. Egy lány olvas a meglehetősen barátságtalan helyiség egyetlen ablaka alatt. Az ajtó mellett alszik a biztonsági őr, vele szemben egy rosszul öltözött idősebb nő húzza a lóbőrt.

Felszállok a 5:25-kor Hatvan felé induló 3030 sz. személyvonatba. Egyedül ülök a második kocsi első felében. A vonatban kicsit langyosak a fűtőtestek, kellemes a hőmérséklet, enyhe gyümölcspálinka illat kering a levegőben.

Kedd délelőtt, érkezés

A 3069 sz. személyvonattal érkezem vissza a Keletibe. Minden ülőhely foglalt, tizenvalahányan állunk az ülések között az utolsó előtti kocsi második felében, a peronokon is sok az álló utas. Csend és nyugalom van a kocsiban, csak egy-két halk párbeszéd zajlik.

Egy-két perccel negyed nyolc után érkezünk a Keletibe. Leszállás után kicsit több a szó, mint a korábbi vonatok utasai között, de alapvetően csendben vonulnak a metró felé. Én most inkább a peronok külső vége felé indulok.

Élet a vágányokon

Kisétálok a csarnok középső peronjának a végéig. Jönnek-mennek a vonatok, fürge tolatógépek húzkodják ki-be a szerelvényeket. Amióta ide csoportosították a nemzetközi vonatok döntő többségét és innen indul a belföldi IC-ék többsége is, van mit nézni errefelé.

Ha majd egyszer útikönyvet írok Budapestről, egy külön fejezet lesz a Keleti pályaudvarról. Ebben azt is ajánlom majd a nyájas olvasónak, hogy el ne mulassza megszemlélni valamelyik peron végéről a MÁV villanymozdonyok teljes skáláját munka közben.

A legtöbben az új 1047-eseket csodálják. Ezek közül szerintem GySEV 1047-ese a legszebb, nagyon eltalálták a színezését, sokkal szebb, mint kékszínű MÁV-os vagy vörös ÖBB-és testvérei. Az én kedvenceim, a Gigantok is gyakran feltűnnek. De a munka dandárját már régóta a jó öreg Szilik végzik és ez feltehetően még hosszú évekig így is marad.

Mivel szinte csak villanygépek vontatják a vonatokat, érdekes színfolt a Bzmot motorvonat, amely Balassagyarmatot köti össze a fővárossal. Ma a piros szerelvény indulása is érdekes, vörös kijárat alatt villogó fehér hívójelzés mellett menesztik el a vonatot.

Élet a csarnokban

A vasút színes kavalkádjának látványával eltelve sétálok át a pályaudvar város felöli végébe. Itt az emberek sokaságában lehet gyönyörködni. Pár perc nézelődés után megszokja a szemem a látványt és el tudom választani egymástól az utasokat és azokat az embereket akik a megélhetésükért küzdenek itt. Legfeltűnőbbek a fuvarra vadászó taxisok és a kikerülhetetlen kéregetők. De rajtuk kívül még sokan keresgélik itt kenyérkéjüket.

Dossziés hölgyek és urak traccsolnak ráérősen a lépcsők körül, de ha nemzetközi vonat érkezik, felélénkülve sietnek az érkező utasok fogadására, mindenféle szállásokat kínálva azoknak. Ha elfogytak az utasok, lekerülnek a kitűzők és ráérősen visszaballagnak őrhelyükre.

Azután vannak rosszul öltözött táskás emberek, akik végigsietnek a beérkezett vonat kiürült kocsijain, nem tudom milyen zsákmány lehet nagy ritkán fáradozásuk jutalma. És ami már egyetlen embert sem érdekel, azt a csarnokban elő galambok próbálják felszedegetni.

A hangulatot a szinte folyamatos felújítások is fokozzák. A mostani építkezések egyik legszimpatikusabb vívmánya az, hogy ismét meg lehet közelíteni az állomást a felszínen is. 1984-ben Stockholmban lepődtem meg azon, hogy zebrák vannak a gyalogos aluljárós kereszteződésekben is. Akkortájt épültek sorban az aluljárók Budapesten, lépcsőzésre kényszerítve a gyalogosokat. Eltelt több mint 20 év és lám, Pesten is zebra került az aluljáró fölé. Remélem ez csak az első lépés abban az átalakulásban, aminek során a gyalogos városlakók kényelmének szempontjai kerülnek az előtérbe a közlekedésben.

Az új idők szellemének megtestesülései az új csikktartók is. Érdekes formájú alkotások, rá nem jöttem volna mi célt szolgálnak, ha közelebbről meg nem vizsgálom őket. Kétségtelenül a pályaudvarhoz illő műtárgyak, bár nem tűnnek túl praktikusnak, kíváncsi lennék, vajon használtam volna-e ezeket a különös szerkezeteket rendeltetésszerűen dohányos korszakomban.

Indulás péntek délután

Péntek délután indulok ismét útnak a Keleti pályaudvarról. A metróból két mozgólépcső viszi felfelé az utasokat. A városközpont felől érkező utasok közül az utolsóként lépek a mozgólépcsőre, még félúton sem járok a felfelé vezető úton, amikor az ellenkező irányból érkező szerelvény legfürgébb utasai a mozgólépcsőhöz érnek, azaz gyakorlatilag folyamatosan áramlik a tömeg a pályaudvar előtti térre.

Az aluljáróban hangos zene, forrása a két fejdíszes dél-amerikai indián melletti hangfalak. Hajdanán a dél-amerikai zenészek első nemzedéke izgalmas és elég színvonalas zenéket játszott, a maiak már messze nem értik annyira hangszereiket, a zene nagyobbik részét jelen esetben is gépek produkálják.

A csarnokba vezető lépcső felé ballagva azt figyelem, mikor tűnik fel a pénztárak előtt álló sor vége. De kellemes meglepetés, csak öt-hat ember áll egy-egy sorban. Péntek délután van, három óra felé járnak a mutatók.

A Hatvanba tartó 3016 sz. személyvonat 15:25-kor indul. Indulás előtt kb. öt perccel ballagok végig a vonat mellett, négy Bhv classic, végén szürke vezérlő. Meglepően kevés az utas, egyen-ketten ülnek csak a négyesekben, de folyamatosan jönnek az emberek, úgyhogy elég jól feltöltődik a vonat az utolsó pár percben.

A második kocsi előterének ablakából nézelődök, nyáriasan szépen süt a Nap. Ideálisak a körülmények, hogy ezredszer is megcsodáljam a Keleti pályaudvar, Kőbánya-felső és Ferencváros, valamint a már nem működő Józsefvárost összekötő elegánsan ívelő vágányokat. Szép munkát végeztek a régi vasútépítő mérnökök és munkások.

Érkezés péntek délután

A sülysápi 3433 sz. személyvonattal érkezem vissza 17:52-kor a Keleti pályaudvar 2. vágányára. Leszállás után most sem nem a kijárat felé, hanem az első és második vágány közötti peron végére indulok. Ezen a péntek délutánon nem áll egyetlen vasúti kocsi sem a Kerepesi út melletti vágányokon, így jól látszanak a hajdani ügető utolsó faldarabjai. Közép-Európa legnagyobb plázáját építik a helyére, most még csak egy több emeletnyi földhalom látszik, a tetején egy kisebb buldózer jön-megy.

A másik oldalon egy osztrák szerelvény vár bevetésre, éppen most érkezik egy Taurus az elejére. De nem a Taurus fogja beállítani az induláshoz, hanem egy V46 áll az élre. A tolatógép már egy ideje felszedett egy PKP hálókocsit, azzal összekapcsolva jön-megy. Nem tudom van-e a hálókocsiban utas, de ha igen, akkor nagy szerencséje van, pláne ha vasútmániás az illető, hogy ilyen jól megismerheti a Keleti pályaudvar kihúzó- és tárolóvágányait is.

Az első vágány mellett egyre gyűlik a tömeg. Keszthely felől várnak oda gyorsvonat, ami 12 perccel később továbbindul majd Sátoraljaújhelyre. A vonat érkezése előtt a tömeg jó része átmegy az első vágány másik oldalára, hogy onnan lendüljön akcióba, miután beállt a vonat. Nem is volt felesleges a rákészülés, mert jócskán látok álló utasokat, amikor a tovább induló vonat elhúz mellettem Sátoraljaújhely felé. Négy órás út vár azokra, akik a végállomásig utaznak.

Azután a PKP hálókocsival összenőtt Szöcske betolja az ÖBB szerelvényt a csarnok hetedikre. Hat másod-, kettő elsőosztályú kocsi, közöttük egy MÁV étkező. Az egyik Bmpz felém eső oldalát jól összefújkálta valami barbár, osztrák kocsin ritkán látszik ilyesmi.

Én is bemegyek a csarnokba és egy sörrel álcázom magam. Nem messze a két jegyautomatától szemlélődök. A két gép olyan messze van egymástól, hogy jól elfér közöttük egy idősebb, kopottasan öltözött férfi, aki hol jobbra, hol pedig balra kihajolva minden jegyvásárló után ellenőrzi a pénzvisszaadó nyílást, nem felejtettek-e benne némi aprót.

Kifelé sétálva bekukkantok egy pénzváltóba. Nem túl jó árfolyamon vásárolnak, ebben egyet is értünk a pénzváltó bejárata előtt álldogáló közvetlen stílusú, akcentussal beszélő, barna bőrű férfival.

18:50-kor a csarnok hetedikről a Lehár elindul Bécs felé, én pedig elindulok hazafelé. És most sem mulasztom el tiszteletemet tenni a metróállomás tübbingjei előtt, a fura rozsdás szerkezetek csendben végzik az érdemi munkát a csillogó fehér burkolat alatt.