Gullner Pages Vonatozásaim 2008
	XX.század 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016

A Balatonon nyaralni jó. Életre szóló meghatározó gyermekkori emlékem a tó megpillantása a vonat ablakából. Most ugyan nem vonattal utaztunk a magyar tengerhez, de a nyaralás részeként csináltunk egy jó kis kirándulást Badacsonyba vonattal és hajóval.

Szerintem Balatonföldvár a legszebb magyar vasúti megállóhely. Még az állomási büfé is működik, bár már messze nincs benne olyan élet, mint fiatalkori csavargásaink során volt. És hát az állomásközeli pavilonsor is átalakult, régről halasokra, borozókra és sörözőkre emlékszem, ma mediterrán étterem, karaoke cafe, meg bóvli árusok sorakoznak. Csak az állomás másik végének közelében található hajóállomás környékén tartja magát néhány büfé.

Amikor először voltam kisiskolás koromban balatonparti úttörőtáborban, a vonatot két Bobo húzta. A gőzösöket kiváltó két kisteljesítményű dízelt akkor fejlődésnek szánták, ám a két M44 reménytelen küzdelmet vívott a hosszú személyszállító vonattal, sehogyan sem sikerült vonatszerű sebességre gyorsítani, pláne nem a sűrű balatonparti megállásokkal. Egy következő nyáron már Púposok küzdöttek a vonatokkal, de azoknak sem volt olyan teljesítményük, amely érdemi pluszt jelentett volna a két Bobós vonatokhoz képest. A vonatok sebessége csak akkor emelkedett elfogadhatóra, amikor a Szergejek a Balaton partján is feltűntek. Ezeknek a mozdonyoknak a teljesítményénél csak hangjuk volt nagyobb, elképesztő lármát csaptak az üdülők között. És a nyaralók elgondolkodhattak raja, mi volt a jobb, a gőzös füstje vagy dízel lármája.

Ezen a nyáron a halberstadti kocsik voltak a főszereplők a déli parton. Mi is egy Szili vontatta halberstadtiba szálltunk, amikor Badacsonyba indultunk kirándulni. A V43 1154 húzta a vonatot, utána egy kék színű vezérlőkocsi következett, majd egy sor piros halberstadti vagon. Utas nincs túl sok, pedig kirándulásra motiválóan borongós volt a reggel, de persze lehet, hogy igazi strandidőben még ettől is kevesebben vannak.

Gyorsvonattal utazunk, tehát mindenhol megállunk. És amikor haladunk, akkor is vannak szakaszok ahol igen óvatosan tesszük, semmiképpen sem gyorsvonatszerűen. Persze a balatonparti körülmények sohasem tettek lehetővé igazi gyorsvonatokat, még akkor sem, amikor még azokat a vonatokat nevezték gyorsvonatnak, amelyek csak a jelentősebb állomásokon álltak meg.

Amúgy klassz dolog a Balaton mellet vonatozni. A nyájas utas könyököl az ablakban és csodálja a gyönyörű tájat, a nyaralók mozgalmas életét. És van idő nézelődni, hiszen 43 perc alatt tettük meg a 27 kilométeres utat, ami 38 km/órás átlagsebességet jelent.

A Badacsony katamarán 12:15-kor indul, fél óra alatt teszi meg a 10 kilométeres utat Fonyód és Badacsony között, azaz 20 km/óra az átlagsebessége. Kint a tavon élénk szél fúj. Bár szemre nem tűnnek túl nagynak a hullámok, a hajó mozgásán nagyon lehet érezni, hogy nem feleslegesen van viharjelzés a nyugati medencében.

A vasút magyarországi fénykorában egy gyorsvonat természetes tartozéka volt a büfékocsi. Ma már az IC-kben sem biztos, hogy ételt, italt tud vásárolni a nyájas utazó. Itt a hajón működik büfé, de igen gyér a forgalma. Valószínűleg sokan az egykoron híres badacsonyi büfésorra tartalékolnak. Kikötés után a mi első utunk is a kocsmasorra vezet, majd felmászunk a hegyre, de nem látni onnan a vasutat, sőt semmit sem lehet látni, mert a kilátót teljesen körbenőtték a fák.

A hegyről lefelé jövet bekukkantunk néhány jobb-rosszabb borivó helyre, majd ismét hajóra szállunk. Hajókázás közben a vasutasok és hajósok munkáján töprengek, és oda jutok, hogy mindkét közlekedési vállalat jól ellátja feladatát a nyaralók kiszolgálásban.

Visszafelé a 19:55-kor induló személyvonattal indulunk. A menetrendben vékonyabb betűkkel van szedve, abból látszik, hogy személyvonat. Egy személyvonatnál viszont már alaptulajdonságnak tekinthető, hogy minden állomáson és megállóhelyen megáll. Ennek ellenére a személyvonat kettő perccel rövidebb idő alatt teljesíti a távot, mint az a gyorsvonat, amellyel odafelé szintén minden állomáson és megállóhelyen megálltunk.

Boglár és Lelle között úgy robogunk, mint egy igazi vonat. Visszaúton is feltűnik, hogy gyorsabb és lassúbb szakaszok váltják egymást, olyan mintha csak minden második állomásközt javítanának fel, amikor egy-egy pályakarbantartó ciklus végigvonul.

Sötét este van, amikor Földvárra érünk. A nyaralók már sült kolbászt vagy mediterrán tálakat falatoznak, ki-ki tehetsége és úri gusztusa szerint.

A kirándulás jellegéből kifolyólag ezúttal a halberstadti kocsik darabszámát és pontos típusjeleit nem jegyeztem fel.

2008

E-mail