[GP]  Vonatozásaim - 29 / 2006.08.31. csütörtök
 Bp.Nyugati - Szolnok - Bp.Zugló
>> > (!) < <<     GP   Vonatozásaim   XX.század   2001   2002   2003   2004   2005   2006   2007   2008   2009   2010   2011   2012   2013   2014   2015   2016 

Szolnok, Cegléd

Ma egy ceglédi megállással színeztem szolnoki megélhetési kísérletemet.

Bp.Nyugati

Reggel abban a szerencsében van részem, hogy működés közben láthatom a szép új peronzárat az 1-9 vágányok végében. Hát ez valami piramidális produkció !  Éppen érkezik egy bejáró vonat, jó sok ember tart a kijárat felé. Ha írni tudnék, egy jó kis novella anyagát gyűjthetném össze itt a mai magyar valóságról. A taktikusokról, akik máshová nézve határozottan lépdelnek el az ellenőrök mellett. A savanyúakról, aki ingerülten, politikai szitkokkal ajkukon haragszanak a világra és a peronzárra. De a legtöbb baj néhány öregasszonnyal van, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy igazolják jogosultságukat az utazásra, bár ez elég jól látható már rajtuk és az ellenőrök is próbálják kitessékelni őket. Ám ők még egy másik világban nőttek fel és kötelességüknek érzik betartani a játékszabályokat, hosszasan keresgélik papírjaikat és feltartják a sort. Az utasok többsége szó nélkül felmutat valamit a kapuőrnek és semleges arccal siet dolgára.

Egyébként a kifelé tartók ellenőrzése igen felületes. Aki akar felmutat valamit, aki nem akar, azt sem állítják meg. Így nem látom túl sok értelmét az egész hercehurcának, bár kétségkívül igen szórakoztató attrakció egy kívülálló szemlélődő számára. Sajnos nem tudom sokáig élvezni a műsort, indulnom kell vonatomhoz.

Bp.Nyugati - Szolnok

Ma a V43 1370 húzza a 6002-es debreceni gyors ČD szerelvényét: 5 * B, BDs, A. Ma is van bőven utas, feltűnően sok közöttük a nyugdíjas korú. Az első kocsi hatodik fülkéjébe telepszek be, egy idős házaspár mellé. A csomagtartók üresek, táskáikból mintha falat építettek volna maguk köré. Újságjaik mögül gyanakodva pislognak a betolakodó felé.

Odakünn esik és fúj, mintha késő ősz lenne.

Cegléd után helytelen vágányon haladunk tovább. A jobb vágányt már az Abony előtti korrigált nyomvonalat kötik be a teljesen felforgatott állomásba. Abony déli felén már kezd körvonalazódni az új vágányzat, épül az aluljáró is. Sárga és zöld esőkabátos emberek dolgoznak mindenfelé az esőben.

Szolnok

Nem sokkal fél három után már vonatomat várom a Szolnoki pályaudvar egyik peronján. Nézelődés közben megakad a szemem egy szerelvényen, melynek elején, meglepő módon, három első osztályú kocsi áll. Odébb sétálok, hogy a szerelvény többi része kikerüljön egy másik vonat takarásából. Nem kell messzire mennem, mert csak egy másodosztályú kocsi áll még a három elsőosztályú mögött. Tehát a teljes szerelvény így néz ki: V43 1133, 3 * A, By. A három első osztályú kocsi kifogástalan állapotúnak tűnik ebből a távolságból, a By is elég jól néz ki, csak a végén van egy kisebb firka. Éppen indulnék megnézni, miféle vonat ez, amikor megszólal a hangos utastájékoztató: "Személyvonat indul Lökösházára 14:52-kor jobbra az első vágányról. A vonat csak másodosztályú, nemdohányzó kocsikkal közlekedik."

Nos azt hiszem, ezen a vonaton nincs oka az utasoknak a szolgáltatás színvonalára panaszkodni. Bár innen úgy tűnik, hogy a másodosztályú kocsiban aránytalanul többen vannak. Az utasok nem mernek hinni a saját szemüknek ?

Szolnok - Cegléd

Sokan várunk a 6003 sz. Debrecen - Bp.Nyugati gyorsvonatra, amely elvileg 14:32-kor indul Szolnokról. Amikor a peronra értem, 10 perc késés volt kiírva az utastájékoztató táblára. Ez háromnegyed háromkor 15-re változott. Utána már nem figyeltem a kiírást, de az elegáns lökösházai személy előbb indult, mint a mi gyorsvonatunk.

Leendő útitársaim sok kocsis vonatra számítanak, szinte a peron teljes hosszában vannak várakozók. És valóban szép hosszú szerelvény érkezik: V43 1105, 4 * Bo, A, BDs, 5 * B. Az első négy kocsi MÁV, a többi pedig a reggeli ČD szerelvény. Bár jó sokan szállunk fel, mindenki lazán, kényelmesen elfér a tizenegy kocsis vonatban.

Cegléd

A 100-as vonal átépítése során Cegléd állomás is átalakul. A teherforgalmi vágányokat már szétdúlták, de a nagyobb forgalmi megkötöttségeket okozó munkákkal és az utasforgalmi részek átalakításával valószínűleg megvárják Abony állomás új vágányhálózatának átadását.

Cegléd állomás utasforgalmi sínpárjai meglehetősen egyedien kanyarognak. Vonatablakból rengetegszer megcsodáltam már, most közelebbről is megnézegetem, mielőtt történelem lesz belőle. Az alábbi kis ábra csak az utasforgalmi vágányokat mutatja. (A teljes állomás részletes rajzát itt tudtam megnézni: http://allomasok.uw.hu.)

A szép alaprajzon kívül most más látnivaló nemigen akad. Felkapaszkodok a gyalogos felüljáróra, hátha onnan izgalmasabb a látvány. Az eső, hála Istennek, elállt, de nagyon erős szél fúj. És a szélben félelmetesen remegő felüljáróról sem érdekesebb az állomás élete, így a felvételi épület előtti szép fasorban a város felé indulok járni egyet.

Cegléd - Bp.Zugló

16:38-kor érek vissza az állomás területére. A hangosbemondó éppen arról tájékoztat, hogy késett személyvonat érkezik a IV. vágányra. És 16:42-kor már indul is tovább a 2523 sz. Szolnok - Bp.Nyugati személyvonat. (Később megnéztem, csak kilenc perc volt a késés.)

A szerelvény piroscsíkos inga: BDt, 5 * Bhv, V43 2238.

Cegléden jó sokan szállunk fel. Azt hittem Cegléd után szép lassan fogyni fog a nép, de éppen ellenkezőleg. Csak egy kicsivel bár, de minden megállás után többen lettünk és csak Kőbánya-Kispest állomáson kezd csökkenni az utasok száma.

17:54-kor érkeztünk Budapest Zugló megállóhelyre, ez kb. hat perc késés. Business as usually.

 

      [GP] >> > (!) < <<