[GP]  Vonatozásaim - 7 / 2006.03.30. csütörtök
 Bp.Nyugati - Szolnok - Bp.Keleti
>> > (!) < <<     GP   Vonatozásaim   XX.század   2001   2002   2003   2004   2005   2006   2007   2008   2009   2010   2011   2012   2013   2014   2015   2016 

(map) Ismét Szolnok, 6002, 3343

Ismét Szolnokon jártam megélhetésileg.

Bp.Nyugati - Szolnok

A 9:05-ös szolnoki gyorsvonat ma is ČD kocsikból áll: 1143 141-8, B, B, B, B, B, BDs, A. A kocsikat vastag időjárásnyomok borítják, magyarán olyan csatakosak, hogy alig lehet kilátni az ablakokon. De még így is jobb állapotúnak tűnnek, mint hason MÁV-os társaik szoktak lenni. A kocsik oldalán Amicus, Brno - Bp.Nyugati táblák vannak, ennek ellenére ez most a 6002 sz. Bp.Nyugati - Debrecen gyorsvonat. Most kicsivel többen vannak a vonaton, mint legutóbb, amikor ezzel a vonattal utaztam. De ez csak annyit jelent, hogy szinte minden fülkében ül egy-két ember. Ám az első kocsi így is szinte üres, ráadásul mintha kicsit tisztább lenne az ablaka, mint hátrébb, úgyhogy ide kapaszkodok fel. A cseh kocsi belseje kissé kopottas, de ki van takarítva és elfogadható utaskomfortot kínál.

Zuglóban is voltak felszállók, de Kőbánya-Kispesten még többen nyomultak fel a vonatra, úgyhogy négyen ültünk a fülkében. A repülőtérig eléggé nyögvenyelősen jutottunk el, valószínűleg a biztosító berendezés "jóvoltából".

A szokottnál később jött a jegyvizsgáló. Egyedül nekem volt jegyem, két útitársunk valamilyen arcképes igazolványt mutatott fel, a negyedik pedig semleges hangon megkérdezte, hogy kitöltse-e az utalványt ?
- Természetesen - válaszolta a kalauznő.
- Nem szokták kérni - mondta a fiatalember.
- Az hogy mások hogyan csinálják, az most nem érdekes. Ez az utasítás, nekem meg végre kell hajtanom - volt a kalauznő szimpatikus válasza. A derék fiatalember meg kitöltögette a papírt. A kalauznő közben elmondta, hogy ez ma már a hatodik esete. Valószínűleg ez lehetett az oka, hogy ilyen lassan ért az első kocsi közepéig. Azért kíváncsi lennék, hogy melyik derék köztestület tagjai utaznak ilyen csekkszerű biankó utalványokkal.

A vonat közben folyamatosan halad, Ceglédig meg sem állunk. Elég sok a víz a síkon, de ez úgyszólván tipikus erre a tavaszokon. Sok szó esik mostanában a belvízről, a vízelvezető árkok állapotáról. A vaspálya mellett minden árokban állni látom a vizet, néhány esetben ez nem is csoda, mert a vonatból úgy tűnik, hogy az árok, nem vezet sehonnan sehová, egyszerű víztárolóként működik. Azon tűnődök magamban, vajon hová is lehetne elvezetni a vizet itt a síkságon.

Cegléd után komótossá válik a tempó, folynak a pályafelújítási munkálatok. De ez nem tartott sokáig, utána csendben robogunk a már felújított szakaszon. Pontosan 10:31-kor, menetrendszerint érkezünk meg Szolnokra.

Szolnokon éppen javították az utastájékoztató táblát, soha nem láttam még ennyi embert a tábla felé bámulni ...

Szolnok - Bp.Keleti

Szolnokon ismét kocsma nyílt ott, ahol korábban fröccsözni szerettem. Egy sör gondolatát érlelgetem, amikor kilépett onnan egy jóember, bambán körülnézett, majd elkezdett szökőkútként működni. Legalább két méter távolságra dőlt belőle sűrű sugárban az anyag. Ezzel az érdekes mutatvánnyal a sör kérdése is eldőlt és a vonathoz indultam.

A 3343 sz. személyvonat posta inga szerelvény: BDt, 6 * Bhv, 1243. A harmadik kocsiba szálltam, a kocsira kívül-belül ráfért volna egy alapos takarítás. A vonat a 16.-on, a személypályaudvar utolsó vágányán állt. Mellettünk legalább még 10 üres vágány, utána néhány tároló vágány, ahol Bhv, BDt kocsik álldogálnak. Mögöttük terül el a teherpályaudvar, az ördög tudja hány vágánnyal. A teherpályaudvaron tolatómozgásokat látok, ehhez a Szajol felöli kihúzóvágányt használják. A hetvenes évek egyik csúcsteljesítménye, a magasfogadó, már régóta csak rozsdatemetőként működik, nincs annyi teherkocsi, amit gurítani lenne érdemes.

Ha jól láttam hárman voltunk a harmadik kocsiban indulásnál. Női hangszínű automata mondta be a megállókat. Újszász után sokkal belvizesebb a táj, mint idefelé a 100-as vonat mentén.

Tápiógyörgyén félreállt vonatunk. Nem sokára elballagott mellettünk Pest felé a Civis IC. És mi álltunk tovább. Majd kisvártatva elment a Gyula - Bp.Keleti gyorsvonat is és mi álltunk tovább, egészen 19:31-ig. Később megnéztem e menetrendet, 16 perc várakozás van betervezve Györgyén, ezt még két perccel megfejeltük. Így volt időm alapos megfontolás után eldönteni, hogy többet nem jövök ezzel a vonattal.

Este már kezdett hűvös lenni, de nemhogy a fűtés, de még a légkerengető rendszer sem működött a kocsiban. (Érkezés után a Keletiben megnéztem a két első kocsit, azokban sem volt jobb a helyzet.) Szerény számú megfigyelésem alapján az a véleményem körvonalazódik, hogy a Pest felé tartó délutáni vonatokon, különösen a 120-on, gyakrabban van hideg és büdös, pedig szemre ugyanazok a szerelvények közlekednek, mint reggel Szolnok felé.

Papíron két óra tizenkét perc volt az út, szerintem még késtünk is egy kicsit. A későbben induló gyulai gyorssal fél órával korábban érkezhettem volna. Így jár aki nem időzik a kocsmában !

 

      [GP] >> > (!) < <<