[GP]  Vonatozásaim - 20 / 2005.10.19. szerda
 Bp.Józsefváros - Dunavarsány, Albertirsa - Óbuda
 GP  Vonatozásaim  XX.század  2001  2002  2003  2004  2005  2006  2007  2008  2009  2010  2011  2012  2013  2014  2015  2016

Vonatozás ügyek intézése között

Vannak ügyek, miket nem biztos, hogy vonattal a legcélszerűbb intézni. Lehet, hogy ez a dunavarsányi kiszállás is ilyen. Nem is beszélve a hazautazásról ...

Bp.Józsefváros - Dunavarsány

Kissé sietnem kellett, mert a 28-as villamos éppen az orrom előtt húzott el és a következő csak tíz perc múlva indult. Csak pár perc maradt jegyet váltani és felszállni a vonatra. Józsefváros pályaudvar kihalt, a pénztárnál csak egy bőbeszédű ember, ő is csak aprópénzt váltani jött. A WC-s ember békésen szunyókál az üres tányérkája felett. Rajta kívül nem is marad senki a "pénztárcsarnokban", amikor vonatomhoz távozok.

A kelebiai személy 12:00-kor indul. Kb. két percem maradt felszállni, utastájékoztató táblát nem látok a pénztárból jövet, a hangos sem mond semmit. Rögtön az első vágányon áll egy vonat, indulni látszik. A kalauz a vezérrel beszélget, őket kérdezem, hogy miféle vonat ez. Szerencsére ez az én vonatom, nem lett volna kedvem elloholni a vágányok végéhez és ott megkeresni a vonatomat.

A 7914 ma így állt fel: V43 1213, By, 3 * Bhv. A kocsik kívülről elég koszosak, de legalább nincsenek festékkel összebarmolva. (Ez később tévedésnek bizonyult, mert leszállásnál kiderült, hogy a másik oldal jócskán össze van fújkálva.) Belül elfogadható viszonyok vannak, de sajnos az ablakokat összekarcolászták a barbárok.

Erzsébetig szépen szállnak felfelé az utasok, minden négyesben ülnek körülöttem. Diákok, ügyeiket intéző idősebbek. Csendes, eseménytelen utazás végén szállok le Dunavarsányban, ahol munka ügyileg van dolgom.

 

Albertirsa - Kőbánya-Kispest

Az élet úgy hozta, hogy az út munka része Albertirsán érjen véget. Számtalanszor utaztam már át ezen az állomáson, de most szállok először vonatra itt. Nem sokkal múlt fél három, a Ceglédről érkező 2735 sz. személyre várok. Elvileg 14:53-kor kéne innen indulni, de a hangos nem a vonatot közli, hanem 10 perc késést jelent be. Van idő nézelődni és meggyes-pudingos párnát enni.

Szerencsére a késés tényleg 10 perc volt, amikor érkezett a posta inga: BDt 430, 6 * Bhv, V43 2238. Most sokkal élénkebb az utazóközönség, mint tegnap késődélután, ami nem csoda, mert ezen a vonaton az utasok többsége diák.

Monoron egy tehervonaton akad meg a szemem, amely leengedett áramszedőjű Giganttal áll ott. A középtáji kocsikon beton súlykorongok, beton talpfák, a végén szénnel rakott kocsik. Szinte biztos, hogy ezt a tehervonatot láttam délben a Fradiban. Nem jutott túl messzire az elmúlt három órában.

Mögöttem két idősebb férfi telepszik le. A pont mögöttem ülő állandóan az én ülésem fejrészébe kapaszkodva fészkelődik. Az is idegesítő, hogy mozgatja a székemet, de azt már nem tudom elviselni, hogy a fejem körül matat. Buszülés rulez! Szóval átültem máshová, könnyen megtehettem, mert volt bőven hely az utolsó kocsi első felében.

Nem tudom mi értelme van a busz üléseknek. Volt idő amikor azt hittem, hogy így több az ülőhely. Csak fokozta a félreértést, hogy pont olyan részben ültem, ahol 44 ülés volt. Viszont a kocsi oldalára 79 Pl van írva. A megoldás egyszerű, a másik fél kocsiban csak 35 hely van. Szóval az átépített buszüléses Bhv-ban eggyel kevesebb ülőhely és kettővel kevesebb ajtó van.

 

Kőbánya-Kispest - Bp.Nyugati

Rövid kispesti ügyintézés és nosztalgiázás után érkeztem vissza Kőbánya-Kispest állomásra. Itt tulajdonképpen a metró lenne a legcélszerűbb, de éppen jön Szolnokról egy személy, tehát kimegyek az első vágány mellé. A 2513-as 16:39-kor indul. A sötétkék piros csíkkal ékítet "posta" inga elején szürke vezérlő: BDt 405 80-05. Most kivételesen a vezérlő utáni első kocsiba szállok fel. Sokan leszálltak, de így is meglepően sokan vagyunk. Igaz én tipikusan a vonat végén szoktam Pestre jönni, ott biztosan kevesebben vannak most is.

 

Bp.Nyugati - Óbuda

A szolnoki vonat meglepetésemre nagyjából rendesen érkezett, így még elérem a 17:03-kor Esztergomba induló 2046 sz. vonatot. Elég sokan vagyunk az Uzsgyin (63-41 009-6). Nem igazán élvezem a tömeget, Újpesten és Aquincum felsőn inkább leszállok és utolsóként szállok vissza a sok új utas után. A beszállás elég lassan megy, bizony kevés a két ajtó a 66+76 személyes motorvonathoz. Igaz az ajtók elég szélesek, de az nagyon ritka, hogy egymás mellett két ember lépne fel. Ez már csak azért is nehézkes, mert a lépcső után már leszűkül az út az ott álló utasok miatt.

Óbudán leszállva megjegyzem az Esztergom felöl érkező Desiro feliratát is: 12+53+58 Pl, ahol a 12 az első osztály utasait jelenti. Itt tehát 123 ülőhely aránylik a két ajtóhoz. Az elővárosi kocsinak épült Bhv eredetileg 80 személyes és négy ajtó áll az utasok rendelkezésére. Lehet, hogy a Desiro és az Uzsgyi nem elővárosi forgalomra ideális ?

 

 E-mail: vonatozasaim@vonatozasaim.hu [GP]