[GP]  Vonatozásaim - 19 / 2005.10.18. kedd
 Bp.Nyugati - Szolnok - Bp.Nyugati
 GP  Vonatozásaim  XX.század  2001  2002  2003  2004  2005  2006  2007  2008  2009  2010  2011  2012  2013  2014  2015  2016

Szolnoki inga

 

2522 - Szolnokra

Törzsutasnak számítom magam a 2522 számú Bp.Nyugati - Szolnok személyvonaton, annak ellenére, hogy május 10-én voltam utoljára Szolnokon.

Na de nézzük a mai "izgalmakat"! Az automatáknál senki, a pénztárcsarnoban négy pénztárnál semmi sorban állás. És a vonat sem meglepetés,"posta" inga, V43 2235, 6 * Bhv, BD 415, a megszokott 20. vágányon. Már évekkel korábban meglepődtem azon, hogy előítéleteimmel ellentétben a szolnoki ingák sokkal szebbek, mint a dunántúliak. Ez a vonat is kívül-belül elfogadható, a hangos utastájékoztatás korrekt.

Ugyanebben az időpontban, 8:25-kor, indul Esztergomba is vonat. Ma reggel ez egy "igazi vonat", amit a M41 2125 húz. Egy darabig párhuzamosan robog az állatkert mellett a dízel- és a villanygép.

Kőbánya-Kispest után tizen-tizenketten utazunk a második kocsi első felében. Ez talán kicsit kevesebb annál, amire szokványosként emlékszem, de most is egész úton mindenhol volt le- és felszálló. Most Monorig utazott a zöm, régebben Cegléden szoktunk alaposabban megritkulni.

Tavaly még Monor és környéke volt a felújítás és a késések góca. Ma már látszólag sokminden elkészült, de a vasutasok egy része még kék konténerekben kezeli a forgalmat. Most Cegléd és Abony között dolgoznak az építők. Ennek első jele a ceglédi hármas Szergej csúcstalálkozó. Csak a kék színű gép számát jegyeztem fel: 40-62 003-1, a másik kettő MÁV színű mozdony volt. Az állomáson sok Fal sorozatú homokszállító vagon állt, sokon felírat: tulajdonos: Dunaferr.

Kicsit féltem, hogy késünk, de különösebb várakozás nélkül indultunk tovább Ceglédről a helytelen vágányon. A menetirányszerinti jobb oldali pálya jó nagy szakaszon el van bontva. Hosszú darabon csak a friss homok alépítmény látszik. Ahol még homok sincs, jól látszik, hogy valamilyen, feltehetően műanyag, rácsot terítenek legalulra, arra jön a homok.

Teljesen átépítik a felsővezetéket is és úgy tűnt, apró vonalkorrekciókra is sor kerül. Több gépsor, sok munkagép és ember dolgozik a területen. Valamelyik utas dohog, hogy csak a lapátot támasztják, de szerintem csak a vonatunk biztonságos áthaladása érdekében állnak le egy kicsit a rakodó gépek és a körülöttük dolgozó emberek.

Míg Ceglédről a homokot, Abonyból a kavicsot szállítják a pálya átépítéséhez. A hatalmas kavicshalmok mögött szinte teljesen eltűnik az ott dolgozó M47-es. Abonyból 10:05 után valamikor indultunk tovább, Szolnokra 10:19-kor érkeztünk, 10:13 helyett.

 

2523 - Pestre

Visszaúton a 16:10-kor induló 2253 számú személyvonathoz indulok, ám négy óra felé a kiírt vágányon még nem áll vonat. Nemsokára szerelvényvonat érkezik Pest felöl: V43 2263 6 Bhv BDt, na ez se indul vissza 16:10-kor, gondolom magamban. És valóban, negyed öt után még sziszeg a fékpróba és kalapácsos ember még kalapálja a kerekeket. Pedig a kijáratunk már régóta megvolna.

Végül jókora késéssel indul, de szerencsére Abonyban nem kell várakoznunk, miénk az egyetlen működő vágány.

Ceglédig kb. 10-en lehettünk az utolsó előtti kocsi hátsó felében, Cegléden kb. mégannyian felszállnak. Most is feltűnik szokatlan színével az 40-62 003-1. Az M62 120 homokos kocsik megrakására vár az állomás Kecskemét felöli végében. És itt dolgozik az M47 1223 is.

A kalauz csákóján fura sapkarózsa, úgy tűnik nekem, hogy ez nem vasutas jelvény, hanem valamikor a régi hadsereg kimenő öltözetéhez tartozó sapka piros-fehér-zöld sávos, ovális sapkarózsája lehetett.

A kocsiban rossz a szellőzés, Vecsésre érve már betömörödik az emberszag, de lusta vagyok odébb költözni. A Nyugatihoz közeledve mégiscsak megindulok előre. Az ajtó mellett egy nő ül két kutyával. És bizony nagyon büdös van a közelükben. A többi kocsiban sincs szellőzés, változatos illatok fogatják az utazót. Az egyik részben kiömlött a sör, jó csúnya lett a padló és hát a kiömlött sör illata sem kellemes. Az eleje felé egyik kocsiban működik a fűtés, itt próbálja kompenzálni a rendszer a többi kocsi hűvös voltát, úgyhogy szaharai a hőség.

Kőbánya-Kispesten 20 perc késés van kiírva a vágánymenti táblára és ez meg is felel a valóságnak, hat felé indulunk tovább. 18:12-kor érkezünk a Nyugati huszadik vágányára. Elvileg 18:15-kor indulna vissza ez a szerelvény Ceglédre. Az esztergomi vonat viszont tényleg elment negyed hétkor, a következő meg egy óra múlva indul. Úgyhogy győz a józan ész, a kényelmesebb és gyorsabb megoldás felé, a metróállomásra indulok.

 

 E-mail: gullnerpages@gullner.hu [GP]