Gullner Pages
 Bp.Nyugati - Szolnok - Bp.Keleti
 Vonatozás 11 / 2005.05.03. kedd, 2005.05.10. kedd

  Ismét 2522 és Pannonia - kétszer, majdnem ugyanúgy


  2522

Ma a 2522 kilenc kocsiból áll: V43, 8 Bhv, BDt 420 és az első három Bhv összes ablaka lehúzható - lám még ez a vonat is bír újdonsággal szolgálni ! És további meglepetés az, hogy 9 óra tájt még az Airport Business Park mellett álldogálunk - azaz erősen késünk. (Menetrend szerint mát Üllő magasságában kéne lennünk.) Vecsés után a helytelen vágányon haladunk tovább, a másik vágányon folynak a felújításai munkák. A kék Szergej Vecsésen várja a bevetést, előtte sínszálakkal rakott pőrekocsik, mögötte kőszállítók.

Üllő után visszatérünk a helyes vágányra. Monoron még folyik az állomásépület felújítása, a közúti aluljáró is kezd kialakulgatni.

Nyáriasan meleg az idő, szép zöld minden a tájban. A lehúzható ablakokért cserébe a levegőbefúvás nem működik, de nem is hiányzik. Az ablakokról még nem lopták le a kilincseket, viszont az ablak középső gerendájáról mindenhol hiányzik már a borítólemez.

10.21-kor futunk be Szolnokra, kb. azzal a tíz perc késéssel, amit még Vecsésnél szedtünk össze.


  733

A menetrendszerű peronszendvics és -sör után kiballagok az utolsó peronra, oda érkezik a Pannónia. A szerelvény szép színes, mint mindig, MÁV, ČD és CFR kocsikból áll. Most is egy CFR kocsiban választok egyet az üres fülkék közül. Ez a kocsi most sokkal szakadtabb, mint a múlkori

Az eseménytelen út vége felé váratlanul megállunk Rákoshegyen 19:20-kor. Néhány perc múlva az állomási hangos bemondja, hogy 15-20 percet fogunk állni itt. Kisvártatva jön a vezető jegyvizsgáló és hírdeti, hogy felsővezeték szakadás van Rákoson. Na ez tuti több lesz, mint 20 perc - gondultam. Bár már bent vagyunk Budapest területén és kézenfekvő gondolat, hogy kék busszal menjek tovább, úgy döntöttem, hogy nem BKV-zok, inkább kivárom a történet végét.

Az első 15 percben mindössze annyi történt, hogy egy újabb vonat érkezett Nagykáta felöl, így már három szerelvény álldogál az állomáson és egy a bejáraton. Meglepett, hogy Nagykáta felé zöldet mutat az üres harmadik vágány kijárati jelzője, ám az autók folyamatosan közlekedtek az állomás végénél lévő sorompónál.

19:45: indul az élet: elhúz Nagykáta felé a V63 026, jórészt orosz és ukrán kocsikból álló szerelvénnyel,
19:55: újabb vonat Nagykáta felé, ez egy inga, elég sokan utaznak rajta,
19:56: Pest felé indul az IC az ötödikről,
20:00: a bejáraton várakozó üres inga beáll az IC helyére,
20:05: végre elindul a Pannónia is.

Azaz az ígért 15-20 perc várakozás 45 percig tartott a valóságban. Az állomásról kifelé menet elhaladunk a másik előttünk elakadt vonat mellett. Ez a vonat felhúzott a kijáratra és csak most derül ki, hogy ez is egy üres posta inga. A mozdony elöl áll a BDt előtt, nyilván azért mert V43 1xxx - azaz valószínűleg nem távvezérelhető posta ingáról.

Rákos állomáson csak egy kis felsővezeték javító mozgása utalhat a történtekre. Kőbánya-felső előtt szorosan felzárkózva torlódnak a kifelé tartó vonatok.

20:22-kor érkezünk a Keleti pályaudvarra, 19:12 helyett. (Jut eszembe, már Szolnokról is késve indultunk.) Hű de jó kaland volt ...


  2522

Egy hét múlva, május 10., kedd, majdnem ugyanez a műsor: 2522 és Pannónia helyettesítő. A 2522 most is 9 kocsi. A hangos már tudhat valamit, mert azt mondja, hogy forgalmi okok miatt késve fogunk indulni És lőn, valóban nem indulunk, bár a menesztő ott téblábol a mozdony mellett, időnként felpillantva a piros kijáratra. Pár perc múlva menesztő el, vonatunk áll, én meg sajnálom, hogy nem hoztam magammal a Háború és békét.

8:38 körül a hangos valami olyasmit mond, hogy "a 2522-es utazó (?) menjen a 18. vágányon álló szerelvényhez". Ez lehet, hogy másnak sem teljesen világos, mert csak pár perc múlva látom megindulni a vezető jegyvizsgálót a gép felé. Vjv a mozdonyra fel és végre indulunk. Valószínűleg valami bizber gond miatt kell még egy dolgozó a vezetőállásba.

Kőbánya-Kispesten +15 perc késést mutat a kijelző, de van az már 20 is. A szomszéd vágányon egy ROLA vár indulásra Cegléd felé, teljesen tele van kamionnal a szerelvény.

Most a negyedik kocsiban utaztam, végig viszonylag elég sok az utas. Mintegy 20 perc késéssel érkezünk Szolnokra.


  733_2

Visszafelé ismét a Pannónia idejében érek ki az állomásra. Valmikor korábban dicsértem a szolnoki állomási büfé viszonyokat, mára sajnos sokat romlott a helyzet. Először a látványpékség zárt be, eleinte ott vettem a vaníliás párnákat, de később már csökkent a kínálat. Azután a szomszédja zárt be, azután meg a söröző, ahol Bikavér fröccsöt szoktam inni. De még így is maradt a csarnokban ivó hely is, meg evő hely is. A peronbüfé is működik, ez elég szakadt, de cserébe lehet nézegetni a vonatokat.

Csak most tudtam meg, hogy vágányzár miatt a nemzetközi vonatok Lökösháza helyett Kötegyán felé közlekednek. De szerencsére a Pannónia helyett, ugyanabban az időben, belföldi gyorsvonat közlekedik. (Az "igazi" Pannónia is jár, csak jóval később.) Szóval a Pannónia idősávjában közlekedő belföldi gyorsvonatra, a 733_2-re, szállok fel. Van benne ČD kocsi is, azt választom, kb. minden fülkére jut egy utas. Eseménytelen út után időben érkezünk a Keletibe.

 

 E-mail: gullnerpages@gullner.hu