Gullner Pages
 Bp.Nyugati - Szolnok - Kőbánya-Kispest
 Vonatozás 5 / 2005.01.31. hétfő

Szolnok, 2522, 2513

Kedvenc automatáim körül nincs nagy mozgás. Ez ma különösen jó hír, mert az öt gépből csak egy működik, az is csak másodszorra eszi meg a szép, ropogós ezresemet. A csarnokon keresztül indulok a pályaudvar másik oldalára, a 20. vágányról induló 2522-eshez. A csarnokban a 10. vágány mellett egy "taxi" kitűzős ember lökdös egy másik "taxi" kitűzős embert. Távolabbról azt hittem, játszanak, de közelebb érve már hallom is a durva, komoly szavakat. Harc ez kérem, nem játék !

A postainga V43 2281, 6 Bhv, BDt 428. Újdonság a "Szolnok" iránytábla a BDt oldalán. Némi késéssel indulunk, Szemeretelepen már eléri a 10 percet. Ott is álldogálunk egy kicsit, van idő belesni a befelé haladó inga ablakain. Sokan tartanak Pest felé, jó páran állnak az ülések között is. Szemeretelep után max 20 km/órával döcögünk Vecsés bejáratáig.

Határozottan az a benyomásom, hogy a 2522-esen kevesebb az utas, mint általában. A körülöttem utazók mindegyike valamilyen bérletet mutatott fel a kalauznak, alkalmi utasra nem is emlékszem.

Egy rosszul öltözött borostás férfi figyel előre-hátra az előtérben. Jön a kalauz és a férfi a következő megállóban leszáll.

Monoron két ember telepszik le valahol mögöttem:
- Nem vettem jegyet, úgyse megyek messzire - mondj az egyik borízű hang a másiknak. Rövid csend után valami idegen nyelven beszélnek tovább, időnként magyar szavakat is használva. Jön a kalauz, halkan váltanak néhány szót, szegény kalauz még jattot sem kaphatott. A két hang Pilisen szállt le. Ugyancsak Pilisen leszállnak a diáklánykák is. Az egyik már korábban lehúzta az egyik ablakot, amit azután nem bírt visszahúzni. Egy másik lányka is megpróbálkozik vele:
- ... a faszom ... - nyögi és feladja a hiábavaló erőlködést.

Néha enyhe hóesés, ami arra mindenképpen elég, hogy a robogó vonat látványos hófelhőket kavarjon belőle. Jön szembe, ahogyan szokott, a klasszikus Bhv inga, majd a jórészt üres ROLA. Most sem emlékszem tehervonatra. Cegléden nem ürül ki a vonat, mint szokott, sőt a felszállok vannak többen.

Mennyivel érdekesebb a személyvonat, mint megállás nélkül átrobogni egy IC-vel, ahogyan régen utaztam erre, amikor még az IC a Nyugatiból indultak !

A vezető jegyvizsgáló lapos tányérsapkát visel, fura a sok köcsög csákó után. Különben igen derekasan teszi a dolgát, nem is emlékszem hirtelen kalauzra, aki ilyen sok alkalommal járta végig a vonatot.

Több mint 10 perc késéssel érkezünk Szolnokra. Rövid nézelődés után irány a munka.

---

Esik a hó. Az élénk szél pont szembe fúj, amikor az állomás felé hatolok. Gyors evés, ivás után 15:04-kor indulok vissza. Most jó lett volna gyorsvonat is, de ebben az idősávban a 2513-as inga volt a legkézenfekvőbb Pest felé. BDt, 6 Bhv, V43 2236, az utolsó kocsi feltűnően újszerű állapotban.

Alig hagytuk el Szolnokot, dudálva, vészfékezéssel állunk meg. Na megjöttünk, ijedtem meg. De szerencsére nem baleset miatt álltunk meg, hanem valami biztosító berendezés gond lehetett. Pár perc múlva indulunk tovább, de a bizber ismét megállítja a vonatot. Egy-két perc múlva megint nekiindulunk, de most jó darabig csak lépésben döcögünk.

Úgy látszik nem csak a váltókkal van gond télen, hanem a biztosító berendezés sem szereti a havat. De később már szerencsére már nem volt különösebb gond. Suhanunk a fehér kavargásban.

---

A 2513 elvileg 16.50-kor érkezik a Nyugatiba, de ma 16:40-kor még csak Vecsésről indultunk. Időre megyek, így Kőbánya-Kispesten szállok le. Nekem tetszett ez a fura épület, amikor felépítették. Mára már eléggé tönkrement, gondolom silány anyagokat építettek bele. A belső tér a rendszerváltás óta bazárként működik, időszakonként alkalmi árusokkal kiegészülve. Hát mit mondjak, nem Bécsben érzem magam, de nem is kairói nagybazárban. Szegényes és lehangoló a kép.

Bekukkantok a váróterembe is. Ez jócskán összezsugorodott, amióta utoljára itt jártam, mert a váróterem folyosó felöli oldalába is boltok telepedtek. A "kirakat" elöl van, a váróterem utasainak csak a hátsó bádogfalak látványa jut. A bódék közül kettőnek klímája is van. A klíma természetesen a váróterembe fújja a meleget. Nagyon mulatságos, mondhatni sirály !

 

 E-mail: gullnerpages@gullner.hu